Nyomtatható verzió PDF formátumban

Az Országgyűlés elfogadta a GVH éves beszámolóját

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2008. évi tevékenységéről szóló beszámolóját a szeptember 21-i ülésnapon 362 igen és egy ellenszavazat mellett az Országgyűlés elfogadta. A beszámoló a hagyományos rendben elemzi a GVH tavalyi tevékenységét, azaz beszámol a versenyfelügyeleti, a versenypártoló és a versenykultúra fejlesztő munkáról.

A dokumentum javaslatokat is megfogalmaz az Országgyűlés számára olyan esetekben, amelyek során a versenyhatóság érzékelte ugyan a piac nem megfelelő működését, ám a versenyjog eszközeivel már nem képes helyreállítani az egyensúlyt.

I. A GVH javasolja, hogy az Országgyűlés alkosson olyan szabályokat, amelyek segítik a hatásos verseny érvényesülését a jelzáloghitelek piacán. Ennek során először is tegye lehetővé az állami támogatások hordozhatóságát. Másodsorban a jelzálog-hitelintézetek szabályozásának fejlesztésével alkosson olyan szabályokat, amelyek a bankváltás előmozdítása révén segítik az ügyfelek mobilitását, illetve korlátozzák a szerződésen belül a hitelnyújtók javára fennálló aszimmetrikus helyzet kihasználásának lehetőségét.

A GVH 2009 elején hozta nyilvánosságra ágazati vizsgálati jelentését a bankváltással kapcsolatban. A vizsgálat kiemelt figyelmet fordított a jelzáloghitelekre. Kiderült, hogy a hitelezés területén számos akadály gátolja a fogyasztók mobilitását, így a fogyasztók az elvárhatónál magasabb díjakkal szembesülhetnek. A GVH fellépésének köszönhetően bizonyos szerződéstípusok esetében az egyoldalú szerződésmódosítások szabályozása pontosításra került. A szabályozás azonban a jelzáloglevéllel fedezett jelzáloghitelekre nem terjed ki, így az ilyen szerződések esetében az ügyfelek nem élvezhetik az új szabályozás számukra kedvező hatásait.

A GVH ágazati vizsgálatának megállapítása szerint az állami támogatások hordozhatóságának hiányában az ügyfeleknek azzal kell számolniuk, hogy hitelük kiváltása során elvesztik ezt a támogatást, ami egy rendkívül jelentős, a mobilitás ellen ható költségtényezőt eredményez. A GVH ezért kezdeményezi, hogy az Országgyűlés alkosson szabályokat a támogatott hitelszerződések esetében a támogatások azonos mértékben történő hordozhatóságának megteremtése érdekében.

II. A GVH szorgalmazza, hogy kerüljön felülvizsgálatra a gépjármű eredetvizsgálat jelenlegi rendszere. A GVH 2008-ban közzétett elemzése rámutatott arra, hogy a gépjármű eredetvizsgálat rendszere a bevezetése óta vitatható körülmények között, a fogyasztók számára nem kielégítően működik . A területet érintő jogalkotás számos tekintetben a magánpiaci szereplők érdekei mentén alakult. Amellett, hogy az elért társadalmi hasznot jóval meghaladják a rendszer működtetéséhez szükséges ráfordítások, az eredetvizsgálat csupán korlátozottan alkalmas eredeti célja megvalósítására.

Az igénybevételi kötelezettség köre ugyanis jelenleg olyan eseteket is magába foglal, amelyeknél tényleges - állami segítséggel elhárítandó - kockázat nincs, ami felesleges többletköltséget okoz a fogyasztók számára. A hatóságilag megállapított igazgatási szolgáltatási díjak meghatározása a korábban a GVH által vizsgált kartellben kialakult mesterségesen magas, extraprofitot is tartalmazó árakat követte. A piaci szereplők pozíciója jogszabály által védett, a szereplők köre sem versenyben alakul. Ráadásul az állam az eredetvizsgálattal párhuzamos műszaki jellegű ellenőrző rendszereket is kiépített, fenntart és működtet.

A GVH álláspontja szerint a gépjármű tulajdonosokat terhelő költségek csökkentésére lehetőséget kínál az állami közlekedésigazgatási feladatok ellátásának ésszerűsítése, az eredetvizsgálatot végzők közötti árverseny kikényszerítése, az átláthatóság javítása. Amennyiben az eredetvizsgálatra költött összegek szintje bármilyen okból nem lenne csökkenthető, az eredetiség ellenőrzési kötelezettség eltörlése vagy a szolgáltatás piaci alapokra helyezése is megfontolandó lehet.

Budapest, 2009. szeptember 22.

Gazdasági Versenyhivatal
Kommunikációs Csoport

További információ a sajtó számára:
Mihálovits András
Gazdasági Versenyhivatal
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: +36-30 618-6618
email: Mihalovits.Andras@gvh.hu
http://www.gvh.hu