A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint a PIVOT-CONSULTING Kft. „f. a.”, a WEST BLOCK Zrt., az Orangeways Hungária Kft. „kt. a.”, és a RÁ-BA Projektmenedzsment Zrt. hatósági engedélyek hiányában jogsértően keltette a fogyasztókban azt a benyomást, hogy az „Orangeways” márkanév alatt menetrend szerinti autóbuszos személyszállítási tevékenységet folytat és rendelkezik a menetrendszerinti autóbuszjáratok üzemeltetéséhez szükséges engedélyekkel. E mellett a vállalkozások nem adtak megfelelő tájékoztatást egyéb lényeges, jogszabályban is előírt adatokról a www.orangeways.com honlapon. A GVH a jogsértésért több mint 85 millió forint bírságot szabott ki a vállalkozásokra, és megtiltotta a jogsértő magatartás folytatását.

A GVH megállapította, hogy

  • a PIVOT-CONSULTING Kft. „f. a.”, a WEST BLOCK Zrt. és az Orangeways Hungária Kft. „kt. a.” 2015. július 17-től, míg a RÁ-BA Projektmenedzsment Zrt. 2016. június 16-tól valótlanul keltette azt a látszatot a fogyasztókban, hogy menetrend szerinti autóbuszos személyszállítási tevékenységet folytat, és birtokában van az ehhez a szükséges engedélyeknek is, miközben utóbbiakkal kizárólag az Orangeways Hungária Kft. „kt. a.” rendelkezett, és kizárólag a Budapest – Krakkó járat vonatkozásában 2017. június 8. és 2017. szeptember 20. között;

  • a PIVOT-CONSULTING Kft. „f. a.”, a WEST BLOCK Zrt., az Orangeways Hungária Kft. „kt. a.”, a RÁ-BA Projektmenedzsment Zrt. nem nyújtott megfelelő tájékoztatást

o a járatok pontos indulási helyéről,

o az Orangeways hálózatot üzemeltető vállalkozás(ok) nevéről, elérhetőségéről, főbb cégadatairól,

o az www.orangeways.com weboldal üzemeltetéséért felelős vállalkozásról.

A GVH a kirótt bírság kiszabásakor a vállalkozások – elsősorban a www.orangeways.com weboldalon értékesített – jegybevételeire alapozott. Súlyosító körülményként értékelte, hogy a jogsértő kereskedelmi gyakorlat időben elhúzódott, és e vállalkozások éppen jogsértésüknek köszönhetően tettek szert jegyértékesítési bevételekre.

A GVH a bírság kiszabása mellett megtiltotta a jogsértő kereskedelmi gyakorlat folytatását azzal, hogy ha az eljárás alá vontak nem felelnek meg az eltiltásnak, külön határozatban kívánja kötelezni a www.orangeways.com honlap aktuális tárhelyszolgáltatóját az eredeti határozat végrehajtására.

A GVH tavaly decemberben ideiglenes intézkedés keretében tiltotta meg a www.orangeways.com honlapon a személyszállításra vonatkozó kereskedelmi gyakorlat folytatását, és egyben kötelezte az „Orangeways” márkanév alatt kereskedelmi tevékenységet végző vállalkozásokat, hogy a vonatkozó tartalmat töröljék a honlapjukról.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj/100/2016.

Budapest, 2018. március 14.

Gazdasági Versenyhivatal

Információ a sajtó részére:
dr. Basa Andrea, sajtószóvivő
cím: 1054 Budapest, Alkotmány u. 5.
tel.: (+36-1) 472-8902
fax: (+36-1) 472-8898
mobil: +3630 618-6618
e-mail: basa.andrea@gvh.hu
sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu

Nyomtatható verzió PDF formátumban

További információk:
GVH Ügyfélszolgálata
tel: (+36-1) 472-8851
e-mail: ugyfelszolgalat@gvh.hu
http://www.gvh.hu