A GVH megállapította, hogy a Magyar Telekom megtévesztette a fogyasztókat maximális sebességű hálózatot ígérő állításával „Most generáció” kampányában. A hatóság több lépcsőben, feltételekkel határozta meg a bírságot, amelynek egy részét nem kell majd megfizetnie, ha vállalásainak megfelelően kompenzálja előfizetőit.

A GVH döntése alapján a Magyar Telekom 2018. február 1. és 2018. március 31. között megtévesztette a fogyasztókat a „Most generáció” kampányában alkalmazott, maximális sebességű hálózatra utaló állításával. A „maximális sebesség” kifejezéssel ugyanis azt sugallta, hogy a fogyasztóknak a lehető legnagyobb sebességet biztosítja hálózatán, miközben azt valójában csupán egy szűkebb előfizetői kör érhette el.  A Hivatal szerint a fogyasztók a reklámok alapján nem tudhatták, hogy a maximális sebesség pusztán egy általános, a szolgáltatás gyorsaságára vonatkozó, szubjektíven értelmezendő ígéret, és megalapozottan gondolhattak arra, hogy a Magyar Telekom a technikailag lehetséges leggyorsabb internetezést ígéri hálózatán.

A versenyhatóság döntésében először alkalmazott lépcsős, feltételes bírság-meghatározást. Ennek lényege, hogy a vállalkozásnak nem kell megfizetnie az összeg kisebb vagy nagyobb részét, ha a megjelölt határidőig igazolja, hogy vállalásainak megfelelően kompenzálta a jogsértésben potenciálisan érintett előfizetőit.

A Magyar Telekom vállalásának lényege, hogy határozott időtartamú, hűségnyilatkozattal terhelt szerződését határozatlan időtartamúra módosítja azon vezetékes és mobilinternetes előfizetőivel, akik azt a kifogásolt kampány időszakában, valamint az azt követő két hónapban kötötték. A vállalkozás emellett vállalta, hogy az érintett mobilinternet előfizetői körnek extra adatmennyiséget is biztosít.

A többlépcsős bírságolásnál a visszaeső vállalkozásnak mindenképpen be kell fizetnie 100 millió forintot, de ha a fenti vállalások teljesítését idejében és megfelelően igazolja, akkor nem kell megfizetnie a bírság további 100, illetve 150 milliós részletét. Az érintett előfizetőket a Magyar Telekom számlalevélben és SMS-ben tájékoztatja a kompenzációról és annak további részleteiről.

 

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: VJ/24/2018.

Budapest, 2020. január 28.

Gazdasági Versenyhivatal

 

Információ a sajtó részére:

sajto@gvh.hu

http://www.gvh.hu

tel: (+36-30) 180-2060

További információk:
GVH Ügyfélszolgálata
tel: (+36-1) 472-8851
e-mail: ugyfelszolgalat@gvh.hu
http://www.gvh.hu

Letölthető verzió PDF formátumban