Budapest, 2020. december 4. – Családbarát munkahely címet nyert a Gazdasági Versenyhivatal az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt pályázaton. Az elnyert cím nem csak a versenyhatóság eddigi családbarát eredményeit, hanem jövőbeli fejlesztési terveit is honorálja.

A minisztériumi pályázat célja olyan családbarát munkahelyek kialakítását és fejlesztését megvalósító munkahelyi családbarát programok támogatása volt, melyek elősegítik a munka és magánélet összeegyeztetését, a családi, magánéleti és munkahelyi kötelezettségek összehangolását.

A Gazdasági Versenyhivatal eddig is számos lehetőséget biztosított munkavállalóinak, hogy munkájukat minél harmonikusabban összeegyeztethessék családi életükkel, legyenek pályájuk vagy magánéletük bármelyik szakaszában. A versenyhatóság „GVH - nem csak a munkahelyed” mottójú pályázata azonban nem csak eddigi családbarát eredményeire támaszkodott: folyamatos fejlesztései körében számos új, családközpontú újítást tervbe vett. Ezek közé tartozik egyebek mellett egy családi nap bevezetése, valamint gyermekbarát hivatali munkaállomások kialakítása, ahol a munkatársak akár gyermekük mellett dolgozva tudják ellátni feladataikat nyugodt, harmonikus környezetben. A családalapítás előtt álló, vagy éppen már családos munkatársaknak emellett elektronikus tájékoztató foglalja össze a GVH, illetve a magyar állam által nyújtott családbarát kedvezményeket és támogatásokat.

A versenyhatóság a pályázat keretében nem igényelt anyagi támogatást, ugyanakkor elnyerésével jogosulttá vált a „Családbarát Munkahely” cím használatára, melyet büszkén fog viselni a jövőben.

GVH Sajtóiroda

Nyomtatható verzió PDF formátumban