A Gazdasági Versenyhivatal a mai napon közzétette „Gyermekeknek szóló reklámok” elnevezésű tájékoztatóját, melyben az eddigi jogalkalmazói gyakorlata alapján megfogalmazott szempontokat összefoglalva kíván segítséget nyújtani ahhoz, hogy a kereskedelmi kommunikációk tervezése és közzététele során mit érdemes szem előtt tartania a vállalkozásoknak a jogsértés megelőzése érdekében.

A gyermekkorúakat és kiskorúakat komplex védelem övezi a reklámokkal szemben, a GVH most azonban kizárólag egy meghatározott típusú jogsértő kereskedelmi gyakorlatra koncentrál figyelemmel arra, hogy gyakori a gyermekkorúak reklámokkal történő célzása, valamint arra, hogy a GVH több esetben is szabott már ki bírságot[1] e jogsértő kereskedelmi gyakorlat miatt.

A szabályozás alapján jogsértőnek minősül a gyermekkorúak közvetlen felszólítása egy reklámban a hirdetett áru vagy szolgáltatás megvételére vagy igénybevételére, illetve arra, hogy győzzék meg szüleiket vagy más felnőttet ezek megvásárlásáról számukra.

A GVH javasolja, hogy a vállalkozások e tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat megelőzése érdekében gondolják végig a szempontokat, amelyeket a GVH mérlegelt eddigi gyakorlatában egy-egy konkrét eset egyedi jellegzetességeit vizsgálva, valamint ismerjék meg a hatóság ajánlásait. Utóbbiak között szerepel például, hogy különböző online hirdetéseknél fokozottan átgondolandó olyan keresőszavak és tartalmak használata, amelyek kifejezetten a gyermekek érdeklődési körébe tartoznak, csakúgy, mint a célzások alkalmazása a gyermekek által látogatott csatornákra. A GVH javasolja annak megfontolását is, hogy feltétlenül szükséges-e a gyermekek bevonása a reklámtevékenységbe, illetve az online platformok esetén a használatra vonatkozó életkori korlátok miatt elengedhetetlen-e a gyermekek szerepeltetése.

A tájékoztató a GVH honlapján elérhető: ITT

 

Budapest, 2020. február 21.

Gazdasági Versenyhivatal

Információ a sajtó részére:

sajto@gvh.hu

http://www.gvh.hu

tel: (+36-30) 180-2060

További információk:
GVH Ügyfélszolgálata
tel: (+36-1) 472-8851
e-mail: ugyfelszolgalat@gvh.hu
http://www.gvh.hu

 

[1] Nyomtatható verzió PDF formátumbanVJ/123/2009., VJ/124/2009., VJ/22/2013., VJ/6/2019., VJ/8/2019.

 

Nyomatható verzió PDF formátumban