Budapest, 2021. április 20. – A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) „Versenyjog Magyarországon és az EU-ban” elnevezésű tanulmányi pályázatának célja a fiatal generáció érdeklődésének felkeltése a versenyjog, a versenypolitika és a piacelmélet, valamint a tudatos fogyasztói döntéshozatal témaköre iránt.

            A Gazdasági Versenyhivatal idén immár 22. alkalommal hirdette meg „Versenyjog Magyarországon és az EU-ban” elnevezésű tanulmányi pályázatát, amelyen bármely hazai és határon túli egyetemi hallgató részt vehet magyar nyelvű pályázatával. A verseny célja, hogy a résztvevő hallgatók – pályamunkájuk elkészítése során – átfogó ismereteket szerezhessenek a versenyjogról, versenypolitikáról, illetve piacelméletről.

Az érdeklődők 22 témakör közül választhatnak. A beérkezett műveket a GVH munkatársaiból álló bizottság bírálja el egységesített szempontrendszer alapján, melyben kiemelten jelenik meg az újdonságtartalom, illetve a naprakész jogesetekre való támaszkodás. A verseny első három helyezettje díjazásban részesül.

„A tanulmányi verseny jó lehetőség a hallgatók számára, hiszen elmélyedhetnek a versenyjog és versenypolitika legaktuálisabb kérdéseiben. Az idén meghirdetett pályázat témái a mindennapi életünket közvetlenül is érintik, így többek között a fenntarthatóságot, a járványhelyzet okozta piaci magatartásokat, az online és offline kiskereskedelmet. Minden érdeklődő hallgatót arra buzdítok, hogy nyújtsa be pályázatát – mondta Bak László, a GVH elnökhelyettese.

Az esszépályázattal kapcsolatban – melyre a versenyhatóság július végéig várja a pályaműveket – az érdeklődők itt olvashatják a részvételi feltételeket, valamint a további részleteket:

https://gvh.hu/gvh/versenykultura_fejlesztes/tanulmanyi_verseny/palyazati_kiirasok/versenyjog-magyarorszagon-es-az-eu-ban-2021

GVH Sajtóiroda

Nyomtatható verzió PDF formátumban