Budapest, 2021. november 8. – A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) együttvéve közel hétmilliós bírságot rótt ki a hazai fesztiválok legnagyobb fizetőterminál-szolgáltatóira: a Festipay és a HelloPay üzemeltetőire. Előbbi ugyanis hiányosságokkal teljesítette önként vállalt korrekciós kötelezettségeit, míg utóbbi a hatósági tiltás ellenére folytatta tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatát.

A Gazdasági Versenyhivatal korábban a hazai fesztiválok és szórakozóhelyek készpénzmentes fizetési rendszereinek mindkét meghatározó szereplőjével szemben vizsgálatot folytatott, hasonló okból: az „alapbeállításként” kezelt 10%-os borravaló miatt. A fesztiválokra és szórakozóhelyekre jellemző fizetési körülmények (zaj, időnyomás, sorban állók nagy száma, stb.) nehezítik a megfontolt döntést, így tisztességtelennek minősül pszichés nyomás alá helyezni a fogyasztókat a borravaló mértékének megválasztásában. Míg a HelloPay teljesen automatikus borravaló-beállítása miatt a hatóság két évvel ezelőtt 20 millió forintos bírságot szabott ki, a Festipay üzemeltetője – ahol a (szintén 10%-os kiindulású) borravalót a vásárlónak meg kellett erősítenie – az eljárás során önként vállalta, hogy a jövőben nem sugall semmiféle elvárást vagy mértéket.

A nemzeti versenyhatóság utóvizsgálat keretében ellenőrizte, hogy a két szolgáltató eleget tett-e az eljárás során vállalt kötelezettségeknek, illetve a határozatban kiszabott tilalmaknak. A vizsgálat megállapította, hogy a Festipay vállalásai nagyrészt teljesültek, ugyanakkor a végrehajtás során kisebb hiányosságokra derült fény. A GVH Versenytanácsa ezért 700 ezer forintos bírságot szabott ki a cégre, tekintettel többek között arra, hogy elismerte a mulasztásokat és lemondott jogorvoslati jogáról.

A HelloPay esetében a vizsgálat feltárta: a módosított fizetési rendszer ugyan immár rákérdez arra, hogy a vevő kíván-e borravalót adni, azonban aki szeretne ilyet, változatlanul a 10%-os alapbeállítással találkozik. Ez egyértelműen ellentétes a hatóság határozatában foglaltakkal, mivel a rendszer a fogyasztók jelentős része felé továbbra is a döntési folyamatukat megzavarva, jogsértően sugall egy „elvárt” 10%-os mértéket. A GVH Versenytanácsa 6 millió forintos bírságot szabott ki a vállalkozásra, amiért a hatósági tilalom ellenére is folytatta a tisztességtelen gyakorlatot.

A nemzeti versenyhatóság a bírságok kiszabása során figyelembe vette a Covid-19 járvány ágazatra gyakorolt kedvezőtlen hatását is.

„A készpénzmentes fizetési rendszerek a gazdaság kifehérítésében fontos szerepet töltenek be. Ugyanakkor használatuk során lényeges, hogy a magyar emberek érdekei ne sérüljenek, döntéseiket ne torzítsa semmi. A vállalkozásoknak érdemes szem előtt tartaniuk, hogy a jogsértő magatartástól való eltiltás a hatósági intézkedések leglényegesebb eleme, a mulasztások ezen a téren jelentős fogyasztói érdeksérelmet okozhatnak” – mondta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke.

Az ügyek hivatali nyilvántartási számai: VJ/31/2020; VJ/15/2021.

GVH Sajtóiroda

Nyomtatható verzió PDF formátumban