Budapest, 2022. június 5. – A nemzeti versenyhatóság 325 millió forint bírságot szabott ki a Casio óra- és hangszertermékek hazai forgalmazójára, valamint cseh anyavállalatára, amiért meghatározták termékeik internetes viszonteladói árait a kiskereskedők felé, kiiktatva ezzel a vásárlókért folyó versenyt.

         A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata megállapította, hogy a FAST Hungary Kereskedelmi Kft. és cseh anyacégének, a FAST ČR a.s.-nek a jogelődje éveken keresztül jogsértően határozta meg az általa forgalmazott Casio karórák és billentyűs hangszerek minimális online fogyasztói árait. Az eljárás feltárta, hogy a cégek „ajánlott fogyasztói árakat” tartalmazó listákat tettek közzé forgalmazóik számára – azonban a felsorolt árak alkalmazását nem csupán ajánlották, hanem folyamatosan ellenőrizték, eltérés esetén pedig azonnal figyelmeztették a webes kereskedőket. Egy esetben például a cégcsoport azzal fenyegette meg az egyik kiskereskedőt, hogy nem kap több árut, ha továbbra is 10% kedvezménnyel árulja az általuk forgalmazott órákat. A cégek a felhívásokat leginkább szóban, telefonon intézték, hogy azoknak ne maradhasson írásos nyoma.

         A GVH Versenytanácsa 325 millió forintnyi, egyetemleges bírságot szabott ki a két vállalkozásra az egységes és folyamatos versenyjogi jogsértésért. A hatóság a bírság kiszabásakor tekintettel volt arra, hogy a továbbeladási árak meghatározása a versenyt legsúlyosabban veszélyeztető jogsértések közé tartozik, amellyel maguk a cégek is pontosan tisztában voltak. A Versenyhivatal figyelembe vette ugyanakkor azt is, hogy a két vállalkozás elismerte a jogsértést és lemondott a bíróság előtti jogorvoslat lehetőségéről, illetve a jövőbeni hasonló jogsértések elkerülése érdekében megfelelési program bevezetését vállalta.

„A tiltott ármegkötések azt eredményezik, hogy a magyar emberek emelkedő árakkal szembesülnek és többet fizetnek a termékekért, ezért a nyerészkedésnek ezt a formáját a GVH a leghatározottabban elítéli. A továbbeladási árak meghatározása elleni fellépést kiemelten fontos feladatunknak tekintjük, különösen a jelenlegihez hasonló inflációs időszakokban. Sürgetjük a piaci szereplőket, hogy az ilyen jellegű gyakorlataikkal önként hagyjanak fel, mert lelepleződés esetén akár az előző évi nettó árbevételük 10%-áig terjedő bírsággal is szembesülhetnek.” – hívta fel a figyelmet Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: VJ/41/2018.

GVH Sajtóiroda

Nyomtatható verzió PDF formátumban