Budapest, 2023. április 18. – Együttműködési megállapodást írt alá a Gazdasági Versenyhivatal és a régió kilenc további versenyhatósága Varsóban azért, hogy megerősítsék partnerségüket a versenypolitika területén. A regionális összefogás hatékonyabban segít válaszokat találni a gazdasági kihívásokra, így többek között arra is, hogy a versenyhatóságok milyen eszközökkel képesek hozzájárulni az infláció elleni küzdelemhez.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2022 tavaszán, a V4-es magyar elnökség keretében szervezett nemzetközi versenyjogi konferencián vetette fel elsőként a régió versenyhatóságai közötti szakmai kapcsolatok erősítését és intézményesítését. A felvetés nyomán – a lengyel versenyhatóság kezdeményezésére – Magyarország mellett a régió további hét uniós tagállama (Csehország, Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Románia, Szlovákia), valamint két tagjelölt ország (Moldova és Ukrajna) versenyhatósága 2023. április 18-án közös szakmai együttműködésükről állapodtak meg. A megállapodást a magyar hatóság részéről Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke írta alá a lengyel fővárosban.

A szorosan együttműködő tíz versenyhatóság elsődleges célja, hogy hatékony platformot teremtsenek a versenypolitikai tapasztalatok, és jó gyakorlatok cseréjéhez, illetve a résztvevők közötti regionális partnerség bővítéséhez. Az együttműködés keretében a jövőben többek között szakértői munkacsoportok, közös képzési programok, illetve évente megrendezett, vezetői szintű kerekasztal-egyeztetések járulnak majd hozzá a régió közös versenypolitikai céljaihoz. Az operatív szervezést forgó rendszerű, soros elnökség segíti elő, amelyet elsőként a lengyel versenyhatóság tölt be.

„A magyar nemzeti versenyhatóságnak közel 20 éve kiemelt szerepe van a térségi tudásmegosztásban, mivel Budapesten működtetjük az OECD és a GVH közös regionális oktató központját” – mutatott rá a megállapodás aláírásakor Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke. Kifejtette: „Meggyőződésem, hogy az új megállapodás segít hatékonyabban reagálni az utóbbi idők kihívásaira – így például az Európa keleti részén dúló háború következményeire, illetve a gazdaságaink számára komoly nehézségeket okozó, magas inflációra – amelyekre a versenyhatóságok folyamatosan keresik a legmegfelelőbb válaszokat.”

Az együttműködési megállapodás aláírásáról részletes információk érhetőek el az esemény házigazdája, a lengyel versenyhatóság honlapján is: ITT

GVH Közszolgálati kommunikációs és Külkapcsolati Iroda

További információ:

Horváth Bálint, kommunikációs vezető +36 20 238 6939

Gondolovics Katalin, sajtószóvivő +36 30 603 1170

Nyomtatható verzió PDF formátumban