Gazdasági Versenyhivatal
Sajtófőnök

A Gazdasági Versenyhivatal közleménye

Egymilliós bírság a Tchibo Kft-nek a fogyasztók megtévesztésére alkalmas hirdetésért

Egy vállalkozás 2001. június és szeptember között számos hazai cég részvételével környezetvédelmi célzatúnak szánt nyereményjátékot szervezett. Ez lehetőséget adott a cégeknek, hogy a környezet-és az egészségkárosító tényezőkkel szembeni álláspontjukat, magatartásukat kifejezve az akcióba bevont termékeiket reklámozhassák a fogyasztókat is érintő környezetvédelmi érdekekre hivatkozva.

A játék lényege szerint a fogyasztóknak a játékban résztvevő cégek termékhirdetéseire - amelyeket a vásárlási számlájuk hátoldala tartalmazott - rá kellett ragasztani a termékhirdetésen található termék vonalkódját, vagyis a játékban való fogyasztói részvétel előfeltétele volt az akcióba bevont termék megvásárlása, majd ehhez párosítani a hozzátartozó környezetvédelmi üzenetet. Beküldés után nyereményekben részesülhettek.

Az akció három hónapja alatt az adott termék hirdetése és környezetvédelmi üzenete, kb. 5 milliószor jelent meg a pénztárgép szalagok hátoldalán.

A Tchibo Budapest Kft. környezetvédelmi üzenete - többek között - a következő volt, a Tchibo Exclusive Mild termék hirdetéséhez kapcsolódóan:

"A legtisztább fekete. A világ legkörültekintőbben gondozott ültetvényeiről, környezetbarát technológiák felhasználásával."

A GVH versenytanácsa a mai napon megtartott tárgyaláson a Tchibo Kft. által a reklámba foglalt, de nem bizonyított állításokat az egészség- és környezetvédelemmel összeegyeztethetetlennek, és a fogyasztók megtévesztésére alkalmasnak minősítette, ezért a Kft-t 1 000 000 Ft (azaz egymillió forint) bírság megfizetésére kötelezte.

Budapest, 2002. május 28.

Dr. Polgárdy Géza