Gazdasági Versenyhivatal
Sajtófőnök

A Gazdasági Versenyhivatal közleménye

Megszüntetett eljárás a Kis-Astrasat Kft. ellen

A Gazdasági Versenyhivatal annak megállapítása céljából indított versenyfelügyeleti eljárást a kábeltelevíziós szolgáltatást nyújtó Kis-Astrasat Kft. ellen, hogy a nevezett által 2002. január 1. napjától megemelt díjak mértéke, valamint az általa alkalmazott Általános Szerződési Feltételek díjváltoztatásra és a programcsomagok tartalmának megváltoztatására vonatkozó kikötéseivel gazdasági erőfölénnyel való visszaélést valósított-e meg.

A GVH versenytanácsa által - tárgyalás mellőzésével - a mai napon meghozott határozat szerint:

  • -

    a 2002. január 1. napjától alkalmazott díjak nem jogsértőek

  • -

    az Általános Szerződés Feltételek kifogásolt kikötései ugyan jogsértőek voltak, ám a Kft. önkéntes jogkövető magatartást tanúsított, amikor e kikötéseket úgy változtatta meg, hogy azok már nem voltak jogsértőek, s e megváltoztatott ÁSZF-et jelen ügy elbírálása előtt benyújtotta a Hírközlési Főfelügyeletnek. A versenytanács ezért nem látta indokoltnak az eljárás folytatását, s azt megszüntette.

Budapest, 2002. december 20.

Dr. Polgárdy Géza