Nyomtatható verzió PDF formátumban

A Gazdasági Versenyhivatal közleménye

A GVH Aloe Vera és Noni reklámot ítélt jogsértőnek

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa 2005. június 2-án tartott tárgyalásán megállapította, hogy az Üstöki Kereskedelmi, Szolgáltató és Ügynöki Kft. a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított, amikor "Forever 365 Aloe Vera" és "No`rinda Pol`Noni Tahiti Noni Juice" elnevezésű termékeivel kapcsolatos reklámjaiban, termékismertetőjében és internetes honlapján a termékeknek gyógyhatást tulajdonított az azt alátámasztó hatósági eljárások lefolytatása és a szükséges engedélyek megléte nélkül. A Versenytanács a vállalkozást 1 millió forint bírság megfizetésére kötelezte.

Az eljáró Versenytanács döntése meghozatalakor a versenyhatóság már kialakult joggyakorlatát folytatva azt vette figyelembe, hogy az érvényben lévő törvények alkalmazása mellett egy vállalkozás élelmiszernek, étrend-kiegészítőnek, vagy kozmetikai terméknek minősülő termékeinek nem tulajdoníthat gyógyhatást.

A Versenytanács a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartás további folytatását a határozat kézhezvételétől megtiltotta, azaz a vállalkozás akkortól gyógyszernek nem minősülő termékeivel kapcsolatos tájékoztatásaiban nem tehet közzé gyógyhatásra utaló információt.

Budapest, 2005. június 2.

dr. Horváth Anita
Sajtófőnök

További információ:
Dr. Horváth Anita
Gazdasági Versenyhivatal
Sajtófőnök
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: (+36-1) 472-8966
mobil: 30-970-8191
email: HORVATH.Anita@gvh.hu
http://www.gvh.hu