Nyomtatható verzió PDF formátumban

Először adták át a Versenykultúráért díjat a Gazdasági Versenyhivatalban

A mai napon Nagy Zoltán, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke "Versenykultúráért" díjat adott át Voszka Évának, a Magyar Tudományos Akadémia doktorának, a Pénzügykutató Rt. tudományos főmunkatársának. A "Versenykultúráért" díjat a GVH Versenykultúra Központja alapította, idén először került átadásra. Az elismerést - a GVH szándékai szerint - azok a versenyhivatalon kívül tevékenykedő szakemberek kaphatják meg, akik a legtöbbet teszik a hazai versenykultúra fejlesztéséért. Voszka Éva nemrégiben megjelent, versennyel kapcsolatos kérdéseket boncolgató munkái kimagasló szakmai minőségről tanúskodnak és egyben a versenykultúra terjesztés ismérveinek is megfelelnek.

A GVH alapfeladatai három pillér köré csoportosíthatók, így a versenyfelügyeleti, illetve versenypártolási munka mellett a versenykultúra fejlesztésére is kötelezettsége van a hivatalnak. A hatóság komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a magyar társadalom minél szélesebb rétegeihez jussanak el a piaci verseny szabályaival, a versenyhatóság működésével kapcsolatos ismeretek. A GVH felismerte, hogy csak akkor születhetnek versenybarát jogszabályok, ha a döntéshozók tisztában vannak a gazdasági verseny előnyeivel. A vállalkozások csak akkor képesek jogkövető magatartást folytatni, ha pontosan ismerik a versenyjogi előírásokat. Ahhoz, hogy a verseny előnyeit maguk a fogyasztók is élvezhessék, tudatában kell lenniük, hogy mindig választhatnak a versengő vállalkozások között. A jó minőségű terméket olcsón előállító gyártót vásárlásukkal "jutalmazva" maguk is segíthetik a tisztességesen versengőket az előrejutásban.

Ezen célok eléréséhez a GVH megítélése szerint nagy segítséget nyújt Voszka Éva Versenyteremtés - alkuval című könyve, valamint Darázsfészek című elemzése, melyek az állami versenyteremtés dilemmáival, a demonopolizáció és a magánosítás kapcsolatával, valamint az állami támogatások és újraelosztás kérdésével foglalkoznak. A szerző rámutat: a rendszerváltás egyik legnagyobb kihívása a verseny megteremtése volt. E munka során a GVH azonban távol tartotta magát a politikailag kényes ügyektől. A hatóság a versenyteremtés helyett elsősorban a versenyvédelemre koncentrált, így lemondott a piaci struktúra olyan átalakításának lehetőségéről, amit például a privatizációs döntésekben vétójoggal való részvétele eredményezhetett volna. Visszatekintve azonban megállapíthatjuk, hogy ez a kritika azonban mindenképpen építő hatással volt a hivatalra.

Budapest, 2006. december 1.

Gazdasági Versenyhivatal
Kommunikációs Csoport

További információ:
Mihálovits András
Gazdasági Versenyhivatal
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: +36-30 618-6618
email: Mihalovits.Andras@gvh.hu
http://www.gvh.hu