Nyomtatható verzió PDF formátumban

Kiskorúaknak szóló reklámok miatt bírságolt a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal párhuzamosan két eljárásában is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot állapított meg kiskorúaknak szóló tájékoztatások miatt, ezért két vállalkozásra összesen 2.000.000 Ft bírságot szabott ki.

Az M-Ágnes Játéknagykereskedő és Készítő Bt. által forgalmazott "Nappy" játékkutyusokat és a "Filly" királyi családot a vállalkozás reklámfilmekkel, plakátokkal és a honlapján megjelenő hirdetésekkel népszerűsítette. A reklámokban megjelenő üzenetek (pl. "Gyűjtsd össze mindegyiket!") a játékok megvásárlására szólították fel a kiskorúakat, hiszen a gyűjteményük csak akkor lehetett teljes, ha annak összes darabját megvásárolták. Mivel a termékek nem átlátszó csomagolásban kerültek értékesítésre, a fogyasztók nem tudhatták, hogy a "Filly", illetve a "Nappy" termékek közül pontosan melyiket vásárolják meg, így előfordulhatott az is, hogy a gyűjtemény egy darabját több alkalommal is megvásárolták. A vizsgált reklámok elsősorban a 10 év alatti korosztályt célozták meg, amelynek tagjai életkorukból fakadóan különösen kiszolgáltatottak, mivel rájuk erőteljesebb hatást képes gyakorolni a reklámban szereplő felhívás.

Az Egmont-Hungary Könyv- és Lapkiadó Kft. a "20 éves az Egmont kiadó" nyereményjátéka kapcsán olyan üzeneteket fogalmazott meg (pl. "Gyűjtsd az Egmont matricákat egész évben és nyerj!") az általa kiadott magazinokban, kirakati plakátokon és az internetes honlapján, melyekben kiskorúakat közvetlenül szólított fel a magazinok megvásárlására. A vállalkozás a játék népszerűsítése során az Egmont magazinokon megjelenő matricák gyűjtésére szólította fel a gyerekeket, melyekért cserébe a negyedévente megrendezett sorsolásokon vásárlási utalványokat, könyvcsomagot, magazin előfizetést lehetett nyerni, valamint az összes beküldő között év végén 1.000.000 Ft-ot sorsoltak ki.

A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy mindkét vállalkozás tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor termékeit, illetve nyereményjátékát olyan módon reklámozta, hogy abban kiskorúaknak szóló, vásárlásösztönző felhívásokat fogalmazott meg. A GVH bírság kiszabását is indokoltnak látta, ezért a vállalkozásokra 1-1 millió Ft bírságot szabott ki.

Az ügyek hivatali nyilvántartási száma: Vj-123/2009., Vj-124/2009.

Budapest, 2012. március 20.

Gazdasági Versenyhivatal

További információ a sajtó számára:
GONDOLOVICS Katalin
sajtószóvivő
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: +36-30 618-6618
email: sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu