Nyomtatható verzió PDF formátumban
Versenyhivatali eljárás indult a MasterCard Europe Sprl-lel szemben
A Gazdasági Versenyhivatal eljárást indított a MasterCard Europe Sprl vállalkozással szemben gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmának feltételezett megsértése miatt.
A Gazdasági Versenyhivatal észlelte, hogy a MasterCard Europe Sprl (MasterCard) erőfölényes helyzetben lehet a magyarországi kártya piacon, hiszen azon túl, hogy a piaci részesedése meghaladja a 75%-ot, egyetlen komolyabb versenytársa van, a Visa, amely azonban az Európai Bizottság által korábban lefolytatott versenyfelügyeleti eljárás eredményeként árazási korláttal szembesül a betéti kártyák tekintetében. A MasterCard-ot ugyanakkor nem köti ilyen árazási korlát, és felmerült annak a gyanúja, hogy a MasterCard által alkalmazott árak (bankközi jutalékok) a versenytárs kiszorítására lehetnek alkalmasak.
A MasterCard a fenti magatartásával valószínűsíthetően megsértette a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény 21. §-ában és az Európai Unió működéséről szóló szerződés 102. cikkében foglalt tilalmakat.
A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a nevezett vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására, és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. A versenytörvény alapján az eljárás befejezésének határideje 6 hónap, amely azonban - az ügy bonyolultságától függően - két alkalommal, egyenként legfeljebb 6 hónappal meghosszabbítható.
Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj-46/2012.
Budapest, 2012. augusztus 3.
Gazdasági Versenyhivatal
További információ a sajtó számára:
GONDOLOVICS Katalin
sajtószóvivő
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: +36-30 618-6618
email:
sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu