A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a Monsanto Hungária Kft. (Monsanto) vállalásait, amelyek teljesítésével a Monsanto összhangba hozza a vállalkozásoknak szóló kommunikációs és reklámtevékenységét a versenytörvény rendelkezéseivel. Így a GVH jogsértést nem állapított meg az ügyben, és bírságot sem szabott ki.

A GVH a Monsanto vállalásai alapján kötelezettségként írta elő egyebek mellett, hogy

  • ha a Monsanto összehasonlítja a DEKALB repce vetőmag jellemzőit egy vagy több meg nem nevezett versenytárs termékével, tüntesse fel az állítása alapjául szolgáló információk forrását, valamint a kísérlet nevét;

  • amennyiben a Monsanto állítása, illetve összehasonlítása az általa végzett kísérletek eredményein alapul, legalább az alábbi adatokat, információkat tegye közzé:

o   a kísérlet lefolytatásának időszaka,

o   a kísérlet végezésének földrajzi helye,

o   a kísérleti területek száma,

o   a kísérlet során tesztelt termékek száma.

A vállalások vonatkoznak a kommunikációs felületeken jelenleg, illetve a jövőben megjelenő állítások módosítására és megfogalmazására.

A kötelezettségvállalási nyilatkozat elbírálásakor a GVH elsődleges célja a közérdek hatékony védelmének biztosítása. Kötelezettségvállalással hatékonyabban biztosítható a törvény rendelkezéseivel ellentétes magatartás kiiktatása, és a döntés egyúttal iránymutatást ad más piaci szereplők számára. A GVH a döntés meghozatalakor értékeli a kötelezettségvállalás elfogadása mellett és az ellen szóló körülményeket, figyelemmel az érintett piac sajátosságaira.

A GVH a kötelezettségvállalási nyilatkozat tartalmának mérlegelése után úgy ítélte meg, hogy a közérdek védelme hatékonyan biztosítható a Monsanto vállalásainak elfogadásával.

A vállalások elfogadása mellett a GVH az alábbi körülményeket értékelte:

  • a Monsanto az eljárás vizsgálói szakaszában nyújtotta be nyilatkozatát;
  • a kötelezettségvállalással valószínűsíthetően enyhül az észlelt probléma megismétlődésének kockázata;

  • a vállalás túlmutat az adott ügyön, így alkalmas lehet arra, hogy orientálja a versenytársakat és a többi piaci szereplőt;

  • sem a GVH, sem más hatóság nem állapított meg a versenytörvény, a reklámtörvény, illetve a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény szerinti jogsértést a Monsantoval szemben a jelen döntés meghozatalát megelőző öt évben;

  • a kötelezettségek megfelelnek az ellenőrizhetőség követelményének a vállalások teljesítésének igazolási mechanizmusa alapján.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj/123/2014.

Budapest, 2015. május 6.

Gazdasági Versenyhivatal

Információ a sajtó részére:
dr. Basa Andrea
sajtószóvivő
cím: 1054 Budapest, Alkotmány u. 5.
tel.: (+36-1) 472-8902
fax: (+36-1) 472-8898
mobil: +36-30 618-6618
e-mail: basa.andrea@gvh.hu, sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu

Nyomtatható verzió PDF formátumban