A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a filmforgalmazási és a moziüzemeltetési piacok elemzése alapján javasolja a vászonhasználati díjat alkalmazó moziüzemeltetőknek, hogy a díjalkalmazási gyakorlatuk legyen tekintettel a beruházások költségeinek megtérülésére. A GVH megfontolásra ajánlja a mozgóképszakmai hatóság feladat- és hatáskörének, felügyeleti funkcióinak megerősítését, valamint az egyes – a jelenlegi szabályok alapján nem engedélyköteles, de egyes piacok struktúráját jelentős mértékben befolyásoló – összefonódások versenyjogi kontrollja megteremtésének lehetőségét.

A GVH 2014 júliusában indította és most zárta le a filmforgalmazási és a moziüzemeltetési piacokat célzó piacelemzését. Ennek keretében a versenyhatóság

  • vizsgálta a vertikálisan egymáshoz kapcsolódó filmgyártási és filmforgalmazási, valamint a moziüzemeltetési piacok szerkezetét, működésük jellemzőit, különösen a filmforgalmazók és a moziüzemeltetők közötti filmkölcsönzési megállapodások rendszerét, valamint a vászonhasználati díj alkalmazásának gyakorlatát;

  • megkereste a jelentősebb magyarországi filmforgalmazó és moziüzemeltető vállalkozásokat, illetve az őket képviselő érdekképviseleti szervezeteket, továbbá személyes meghallgatásokat is tartott;

  • konzultált a mozgóképszakmai hatósággal;

  • információt kért a tagállami versenyhatóságoktól;

  • támaszkodott szabadon elérhető információkra is.

A GVH a piacelemzési tanulmány véglegesítése előtt nyilvános konzultációra bocsátotta annak tervezetét, amelyre az érintettek észrevételeket tehettek.

A tanulmányban a GVH arra a következtetésre jutott, hogy a hazai filmforgalmazási piac versengőnek tekinthető, annak ellenére, hogy a piac egy jelentős szeletét a vezető amerikai stúdiókkal szerződésben álló forgalmazók (InterCom, Fórum Hungary, UIP Duna) fedik le.

A moziüzemeltetési piac – a Cinema City 50%-ot jelentősen meghaladó piaci részesedésével – koncentrált, köszönhetően a piacot jelentősen átalakító, a Cinema City International N.V. és a Palace Cinemas közötti 2011-ben történt fúziónak. A fúzióhoz nem volt szükség a GVH engedélyére, tekintettel az érintett szereplők fúziós engedélyezési küszöbszámokat el nem érő árbevételére. Ezen eset tanulságait levonva jutott a GVH arra a következtetésre, hogy a jelenlegi szabályok alapján nem engedélyköteles, de egyes piacok struktúráját jelentős mértékben befolyásoló összefonódások versenyjogi kontrolljának megteremtését szükséges lehet átgondolni.

A nemzetközi trendeket követve alakult ki a vászonhasználati díj (VPF) alkalmazása, amely az új digitális vetítési technikára való átállás – a moziüzemeltetőknél megjelenő – többletköltségeinek megosztása a filmforgalmazók, a stúdiók és a moziüzemeltetők között. Minden filmforgalmazó érdeke az átállás a digitális vetítésre, így indokoltnak tekinthető, hogy a vászonhasználati díjak megfizetésével a filmforgalmazók is hozzájárulnak a digitális átállás költségeinek finanszírozásához – a moziüzemeltetők átállási költségeinek megtérüléséig. A GVH ezek alapján javasolja a VPF-et alkalmazó moziüzemeltetőknek, hogy díjalkalmazási gyakorlatuk – időtávjában, összegszerűségében és alkalmazási feltételeiben – legyen tekintettel a beruházásaik megtérülésére.

A filmforgalmazási és moziüzemeltetési piacok kapcsán felmerült, hogy kevés hivatalos információ áll rendelkezésre a magyarországi filmforgalmazásra vonatkozó főbb adatokról, így többek között a nézettségi és bevételi adatokról (ideértve a VPF díjakat is). A GVH ezek alapján javasolja a mozgóképszakmai hatóság felügyeleti funkcióinak megerősítését.

Budapest, 2016. május 25.

Gazdasági Versenyhivatal

Információ a sajtó részére:
dr. Basa Andrea
sajtószóvivő
cím: 1054 Budapest, Alkotmány u. 5.
tel.: (+36-1) 472-8902
fax: (+36-1) 472-8898
mobil: +3630 618-6618
e-mail: basa.andrea@gvh.hu, sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu

Nyomtatható verzió PDF formátumban