A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint Óceán-L Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Óceán-L Kft.), valamint a Hüperion Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Hüperion Kft.) versenykorlátozó megállapodást kötött a Laddomat kazántöltő egységek internetes viszonteladói árai minimális szintjének rögzítésére a 2014 júliusa és 2015 áprilisa közötti időszakban. A GVH a jogsértésért mintegy 1,2 millió forint bírságot szabott ki a két vállalkozásra.

A GVH vizsgálata feltárta, hogy az Óceán-L Kft., mint a termékek importőre az általa javasolt internetes viszonteladói minimálár alkalmazására hívta fel kereskedelmi partnereit e-mailben. Utóbbiak közül a Hüperion Kft. fogadta el a felhívást, majd igazította árait a javasolt minimumhoz.

A GVH a kiszabott bírság alapösszegének megállapításakor a két vállalkozás azon árbevételeit vette figyelembe, amelyek az eljárásban érintett három (21-60-as, 11-30-as és 21-100-as) Laddomat kazántöltő eladásából származtak 2014 júliusa és 2015 áprilisa között.

A GVH a bírság nagyságának meghatározásánál – többek között – az alábbi súlyosító körülményeket értékelte:

  • a vertikális megállapodásokon belül súlyos jogsértésnek minősül a viszonteladási ár rögzítése;

  • a két vállalkozás a megállapodást végre is hajtotta.

A GVH enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy mindkét szereplő alacsony részesedéssel rendelkezik az érintett piacon, valamint hogy a jogsértéssel elért előny nem számszerűsíthető.

Az eljárás alatt sikeres egyezségi tárgyalás zajlott le a Hüperion Kft.-vel, így esetében a GVH 25%-kal csökkentette a bírságot. A GVH ugyanis ún. egyezségi eljárásban – a korábbi 10% helyett – immár 30%-os bírságcsökkentéssel jutalmazhatja azt a vállalkozást, amely elismeri jogsértését, és lemond bizonyos eljárási jogairól.

A GVH az eljárást megszüntette

  • a magyar versenytörvény szerinti vizsgálat vonatkozásában, mert nem voltak meghatározhatóak a pontos piaci részesedések, ezért nem állapítható meg és nem is zárható ki a megállapodás csekély jelentősége;

  • a közösségi jog alapján az Atmos Energia Kft.-vel, a H+H Com. Kft.-vel, a K4K-KER Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel, a Szol-Therm Épületgépészeti Kft.-vel, valamint a Naturtherm Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel szemben figyelemmel arra, hogy nem válaszoltak vagy nyíltan visszautasították az Óceán-L Kft. felhívását, és más módon sem volt bizonyítható, hogy internetes áraik kialakításában szerepet játszott volna az Óceán-L Kft. felhívása internetes viszonteladói minimálár alkalmazására.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj/104/2014.

Budapest, 2017. március 21.

Gazdasági Versenyhivatal

Információ a sajtó részére:
dr. Basa Andrea
sajtószóvivő
cím: 1054 Budapest, Alkotmány u. 5.
tel.: (+36-1) 472-8902
fax: (+36-1) 472-8898
mobil: +3630 618-6618
e-mail: basa.andrea@gvh.hu
sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu

További információk:
GVH Ügyfélszolgálata
tel: (+36-1) 472-8851
e-mail: ugyfelszolgalat@gvh.hu
http://www.gvh.hu

 

Nyomtatható verzió PDF formátumban