A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Vj-60/2014. ügyszámon eljárást indított a Celsus Természetgyógyászati Kft-vel szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt.

A GVH 2014. július 4-én versenyfelügyeleti eljárást indított a Celsus Természetgyógyászati Kft-vel szemben, mert az Ördögnyelv kivonat zöldteával elnevezésű étrend-kiegészítő termék népszerűsítése során a zöldtea testtömeg csökkentő hatására, valamint az adagolásra vonatkozóan olyan egészségre gyakorolt hatást megfogalmazó állításokat tett közzé, amelyek valószínűsíthetően nem felelnek meg az élelmiszerekre irányadó ágazati rendelkezéseknek, másrészt valószínűsíthetően megtévesztőek a termék alkalmazására vonatkozóan.

Fenti magatartásával a Celsus Természetgyógyászati Kft. valószínűsíthetően megsértette az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény (Éltv.) 10. § (2) bekezdése b) pontjában foglaltakat, valamint megvalósította a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény (Fttv.) 6. § (1) bekezdése b) pontjában, így különösen annak bf) és bj) alpontjaiban foglaltakat, és ezzel megsértette az Fttv. 3. § (1) bekezdésében foglalt tilalmat.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a nevezett vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására, és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. Az eljárás befejezésének határideje 3 hónap, amely azonban – az ügy bonyolultságától függően – két alkalommal, legfeljebb 2 hónappal meghosszabbítható.

Budapest, 2014. július 15.

Gazdasági Versenyhivatal

Információ a sajtó részére:
Gondolovics Katalin
sajtószóvivő
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: (+36-1) 472-8902
email: sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu

További információk:
GVH Ügyfélszolgálata
tel: (+36-1) 472-8851
email: ugyfelszolgalat@gvh.hu
http://www.gvh.hu

Nyomtatható verzió PDF formátumban