A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) utóvizsgálatot indított a HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft.-vel szemben annak ellenőrzésére, hogy megvalósult-e a 2014-ben, versenytanácsi határozatban meghatározott jogsértő magatartás folytatásától való eltiltás.

A GVH a HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft.-vel szemben – a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt – lefolytatott VJ/16/2014. számú versenyfelügyeleti eljárásban, a 2014. december 16-án kelt döntésében megállapította, hogy a HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. 2012-ben és 2013-ban egyes kereskedelmi kommunikációiban, a www.hyd.hu és a www.preventa.hu oldalakon 2014 októberében megjelenített kommunikációjában jogsértően tulajdonított a Preventa termékeknek betegségmegelőző, illetőleg gyógyító hatást.

Ezért a GVH a jogsértés megállapításán túl eltiltotta az HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft.-t a fenti magatartás folytatásától a határozat kézhezvételét követő 30 napon belül, és kötelezte arra, hogy a határozat kézhezvételét követő 60 napon belül igazolja kereskedelmi gyakorlatának megváltoztatását.

Az utóvizsgálatra a versenyfelügyeleti eljárásokra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni, így ezen eljárás befejezésének határideje 3 hónap, amely azonban – az ügy bonyolultságától függően – két alkalommal, legfeljebb 2 hónappal meghosszabbítható.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj/119/2015.

Budapest, 2015. december 17.

Gazdasági Versenyhivatal

Információ a sajtó részére:
Dr. Basa Andrea
sajtószóvivő
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1369  Budapest 62. Pf. 211.
tel: (+36-1) 472-8902
email: basa.andrea@gvh.hu; sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu

További információk:
GVH Ügyfélszolgálata
tel: (+36-1) 472-8851
email: ugyfelszolgalat@gvh.hu
http://www.gvh.hu

Nyomtatható verzió PDF formátumban