A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a Netpincért üzemeltető Viala Kft. kötelezettségvállalását. A GVH értékelése szerint e vállalás alkalmas a versenyprobléma megoldására, mert lehetőséget teremt az éttermek számára arra, hogy saját csatornáikon a Netpincéren megjelenő áraknál alacsonyabb árakat‎ kínáljanak bizonyos körülmények között. Így megszűnik az éttermek ellenérdekeltsége, hogy más közvetítő portálokon kedvezőbb feltételeket alkalmazzanak. A GVH a verseny erősödését várja a vállalás eredményeként az étel-házhozszállítási szolgáltatások tekintetében, különösen a közvetítők közötti versenyt illetően. A Hivatal a kötelezettségvállalásra tekintettel jogsértést nem állapított meg az ügyben, így bírságot sem szabott ki.

A GVH azért indított eljárást a legnagyobb ételrendelés-közvetítő portál üzemeltetője ellen, mert az feltételezhetően versenykorlátozó kikötéseket alkalmazott az éttermekkel kötött szerződéseiben. A vállalkozás ugyanis előírta, hogy az éttermek kötelesek szolgáltatásaikat a Netpincéren ugyanolyan kondíciókkal (pl. árakkal, kedvezményekkel, kiszállítási feltételekkel) kínálni, mint teszik azt saját értékesítési csatornáikon (honlapon, telefonos megrendeléskor, szórólapjaikon). Bár a kikötés nem terjedt ki a más ételrendelés-közvetítőkön (azaz a Netpincér versenytársain) keresztül teljesített megrendelésekre, a gyakorlatban a GVH azt tapasztalta, hogy valamennyi értékesítési csatornán egységes feltételek, különösen egységes árak érvényesülnek. Az éttermeknek ugyanis nem áll érdekükben, hogy más közvetítő portálokon a saját áraiknál olcsóbban kínálják szolgáltatásaikat, mert attól tartanak, hogy a fogyasztók elpártolnak tőlük, és inkább – a jutalékfizetési kötelezettség miatt az éttermek számára saját csatornáiknál költségesebb ‎– közvetítőkön keresztüli megrendelést választják.

Az eljárás során a GVH által azonosított versenyprobléma orvoslására a Netpincér vállalta, hogy módosítja az éttermekkel kötött szerződéseit. Ennek értelmében a továbbiakban az egységes feltételek alkalmazására vonatkozó kötelezettség nem terjed ki a nem online rendelési módokra (pl. a telefonos megrendelésre), illetve az eseti akciókra.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj/89/2015.

Budapest, 2018. április 27.

Gazdasági Versenyhivatal

Információ a sajtó részére:
sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu

További információk:
GVH Ügyfélszolgálata
tel: (+36-1) 472-8851
e-mail: ugyfelszolgalat@gvh.hu
http://www.gvh.hu

Nyomtatható verzió PDF formátumban