A Gazdasági Versenyhivatal a Balatoni Hajózási Zrt. piaci erőfölényével való feltételezett visszaélését vizsgálta . A vállalkozás az eljárás hatására több, a versenyt élénkítő lépést tett, és további, újszerű intézkedések foganatosítását is vállalta. A Hivatal – tekintettel a kötelezettségvállalásra – jogsértést nem állapított meg az ügyben, így bírságot sem szabott ki.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2015 februárjában indított versenyfelügyeleti eljárást a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) ellen gazdasági erőfölénnyel való visszaélés gyanúja miatt. A cég, amely a balatoni hajózás meghatározó szereplője, a kikötők üzemeltetése mellett személyhajózási szolgáltatásokat is nyújt. A vállalkozásnak a menetrendbe nem illeszkedő kínálata (pl. a séta- és a programhajózás) terén vannak versenytársai, melyek a Bahart kikötői szolgáltatásait veszik igénybe. A Versenyhivatal azt feltételezte, hogy a balatoni közforgalmú kikötői szolgáltatások piacán erőfölényes helyzetű cég a verseny korlátozására alkalmas módon alakította ki a dokkok használati díjait és feltételeit.

A GVH eljárásában részletesen vizsgálta a Bahart magatartását és az érintett piaci viszonyokat.  A vállalkozás a versenyhatóság előzetes álláspontjának megismerését követően kötelezettségvállalást ajánlott a felvetődő versenyproblémák orvoslására. E mellett a cég már a 2018. évi nyári hajózási szezonban hozott olyan intézkedéseket, amelyek javították a séta- és programhajózás piaci versenyfeltételeit: 10%-kal csökkentette a kikötő-használati díjakat, növelte a versenytársak által használható kikötőrészek területét, valamint a számukra biztosított hirdetési felületeket.

A Bahart jövőbeli magatartásának alakítására is tett kötelezettségvállalást, amely magában foglalja többek között a számviteli szétválasztás bevezetését, díjképzési rendszerének reformját és a saját használatú kikötőrészek további csökkentését.

A vállalkozás ellenőrző biztos szakértői felügyelete mellett fogja végrehajtani számviteli és díjképzési rendszerének megújítását az árazási versenyproblémák megelőzése és ellenőrizhetősége érdekében.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj/14/2015.

Budapest, 2018. november 28.

Gazdasági Versenyhivatal

Információ a sajtó részére:
sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu

További információk:
GVH Ügyfélszolgálata
tel: (+36-1) 472-8851
e-mail: ugyfelszolgalat@gvh.hu
http://www.gvh.hu

Nyomtatható verzió PDF formátumban