Nyomtatható verzió PDF formátumban

1054 Budapest, Alkotmány u. 5.
Levélcím: 1391 Budapest 62. Pf.: 211.
Telefon: (06-1) 472-8865
Ügyszám: VJ/14/2015.
Iktatószám:
VJ/14-194/2015.

Betekinthető!

A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa a dr. M.- B. Gy.ügyvéd (Kende, Molnár-Bíró, Katona Ügyvédi Társulás, 1118 Budapest, Villányi út 47.) által képviselt Balatoni Hajózási Zrt. (8600 Siófok, Krúdy sétány 2.) eljárás alá vont vállalkozással szemben gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmának feltételezett megsértése miatt indult versenyfelügyeleti eljárásban meghozta az alábbi

határozatot.

A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa a Balatoni Hajózási Zrt.-t – jogsértés vagy annak hiánya megállapítása nélkül – az általa tett alábbi kötelezettségvállalás teljesítésére kötelezi:

1. Számviteli szétválasztás, díjképzési rendszer

    1.1. A Balatoni Hajózási Zrt. (a továbbiakban: Bahart) vállalja belső költség és bevétel elszámolási és felosztási, illetve díjképzési rendszerének módosítását az alábbi főbb szempontok mentén, illetve alábbi feltételeket teljesítve:
    • A közforgalmú kikötő üzemeltetés és a kizárólag saját használatú kikötők üzemeltetésének szétválasztása, ezek önálló üzletágként való elszámolása, kezelése

    • A menetrendi és a séta- és programhajózás üzemeltetésének szétválasztása, ezek önálló üzletágként való elszámolása, kezelése

    • A kapcsolódó közvetlen árbevételek és költségek módosított hozzárendelése a fenti tevékenységekhez, arányának növelése

    • Árpréses helyzet hiányának ellenőrzése

    • A költségfelosztási, önköltségszámítási elvek felülvizsgálata, módosítása

    • Belső transzferár rendszer bevezetése

    • A kikötőhasználati díjak díjképzési elveinek rögzítése

      1.2. A Bahart vállalja a fenti 1.1 pont szerinti feladatok ütemezése vonatkozásában:
      • Számviteli szétválasztás elveinek meghatározása, definiálása külső szakértő bevonásával, amely tartalmazza árpréses helyzet elkerülésére bevezetendő elveket 2018.12.31.

      • Díjképzés elveinek meghatározása, javaslata 2018.12.31.

      • Számviteli szétválasztás elveinek véglegesítése és a vállalatirányítási rendszerek felkészítése 2018.12.31.

      • Számviteli szétválasztás elveinek bevezetése és az árprés hiányának ellenőrzése 2019.01.31.

      • Számviteli szétválasztás eredményei és új díjképzés alapján a díjak meghatározása 2020.03.01.

      2. Díjak

      A Bahart Kikötő Használati Szabályzat és Közforgalmú Kikötői Díjszabásban 2018. július 1-től a kikötő-használati díjakat 10%-kal csökkentette (100 Ft-os kerekítés mellett).

      A Bahart vállalja ennek az átmeneti díjkorrekciónak a fenntartását az 1. pont szerinti elfogadott módszertan alapján kalkulált díjak 2020. 03. 01-i hatálybalépéséig, ehhez a díjhoz képest legfeljebb a versenytársak számára kedvező módon tér el.

      3. Díjképzés és számviteli szétválasztás biztosítása és ellenőrzése

      A díjképzés és a számviteli szétválasztási kötelezettség betartásának biztosítása és ellenőrzése érdekében a Bahart vállalja, hogy megbízási szerződést köt a Colosseum Budapest Kft-vel (1221 Budapest, Honfoglalás út 74.) Dr. Ludányi Arnold, mint személyében felelős ellenőrző biztossal a határozathoz mellékelt, GVH-val egyeztetett tartalmú megbízási szerződés szerint.

      4. Marketing felületek, értékesítési pontok

        4.1 A Bahart a versenytársak által igénybe vehető hirdetési felületek maximumát 2 m2-ről a kétszeresére 4 m2-re növelte, díjmentesen a módosított Kikötő Használati Szabályzat és Közforgalmú Kikötői Díjszabás alapján 2018.07.01-től.

        A Bahart vállalja ennek fenntartását 2023.03.01-ig, azaz vállalja, hogy ezen időpontig ehhez a díjhoz képest legfeljebb a versenytársak számára kedvező módon tér el.

        A Bahart vállalja a fentiek mellett, hogy a versenytársaknak biztosítja a meghirdetett árakon hirdetési felületet vásárolásának lehetőségét 2023.03.01-ig.

          4.2 A Bahart vállalja, hogy 2019-es hajózási szezontól 2023. 03.01-ig elkülöníti
          • a séta-és program hajós hirdetéseit
          • a menetrendi hajószolgáltatásait és
          • az általános hajózás népszerűsítését szolgáló hirdetéseit.

          A BAHART vállalja, hogy saját séta- és programhajós hirdetéseit ugyancsak 4 m2-ben korlátozza majd 2023.03.01-ig.

          5. Kikötőrendek módosítása downstream piaci verseny növelése érdekében

            5.1 Siófok

            A Bahart vállalja a siófoki személyhajó kikötő rendeltetésének és a kikötőrend módosítását az alábbiak szerint:

            1. A „Rózsa-liget" előtti partszakaszon, önkorlátozó jelleggel, a kötelezettségvállalás elfogadásától számított 15 napon belül az A/3 jelű saját használatú kikötőrész 104 méter hosszát a partszakasz déli végétől indulva 20 méterre csökkenteti és a Bahart vállalja, hogy ezen a kikötőhelyen végzi gyorshajó szolgáltatását.

            1. Ezzel egyidejűleg a „Rózsa-liget" előtti függőleges partfal Északi sarkától 26 méterre kiépített elektromos töltőállomás előtt egy 20 méteres új partszakaszt A/4- vel jelölve, a továbbiakban - közforgalmú személyszállítási tevékenységet végző elektromos kishajók részére - közforgalmú kikötőként üzemelteti, a korlátok kiépítésének jogi előírásaira tekintettel 2019. március 31-étől.

            1. A Bahart vállalja, hogy nem használja az A/2 kikötőrészt, azt teljes egészében csak a jelenlegi és jövőbeni közforgalmú személyszállítást végző versenytársak kiszolgálására tartja fenn 2023.03.01-ig

            1. A Bahart vállalja, hogy „Rózsa-liget” előtti rakpart fennmaradó összesen 64 méteres szakaszát 2023.03.01-ig fenntartja a gyalogos közforgalom számára megnyitott sétányként.

              5.2 Keszthely

              A Bahart a tulajdonában lévő keszthelyi személyhajó kikötő közforgalmú kikötőrészként üzemeltetett C/1 partszakaszát 30 méterről 60 méterre növelte, ezzel egyidejűleg a saját használatú kikötőrészként üzemeltetett déli partszakaszát 90 méterről 60 méterre csökkentette 2018. július 1-től.

              A Bahart vállalja, hogy a keszthelyi személyhajó kikötő 2018. július 1-től módosított kikötőrendjét fenntartja, és annak lényeges feltételeit, így a közforgalmú és saját használatú részek méretét legfeljebb a versenytársai számára előnyös módon változtatja meg 2023.03.01-ig.

                5.3. Balatonfüred

                A balatonfüredi kikötőben a Bahart vállalja a sorsolásos, forgószínpad rendszerű kikötőhely elosztás 2018. május 18-tól bevezetett rendjének fenntartását, 2023.03.01-ig, az alábbi főbb szabályok szerint:

                • a sorsolás a 2, 3-as déli rész és 4. kikötőhelyekre vonatkozik

                • a Bahart a fenti kikötőhelyek használati lehetőségét rögzíti a sorsoláskor – és fenntart legalább egy kikötő helyet úgy, hogy a következő hajózási szezonban új hajók is becsatlakozhassanak a rotációba, illetve az adott szezonban a közforgalmú kikötés lehetőségét biztosítani tuja

                • a sorsolást minden hajózási szezon kezdete előtt legalább 10 nappal megtartja.

                6. Veszteglés

                A Bahart vállalja, hogy 2018. május 18-tól bevezetett veszteglési szabályokat, amelyek a közforgalmú partszakaszokon diszkrimináció-mentesen biztosítanak veszteglési lehetőséget, az alábbi főbb szabályok szerint fenntartja és legfeljebb a versenytársai számára előnyös módon változtatja meg 2023.03.01-ig:

                • A veszteglési helyek meghatározásakor a Bahart törekszik arra, hogy a veszteglési hely igazodjon a napközbeni ki- és beszállítás helyéhez, így a legkevesebb mozgással járjon a vállalkozások számára, kivéve ha hajó veszteglése valamilyen objektív kikötő-használati ok miatt csak más kikötőhelyen, vagy más kikötőben lehetséges.

                • A veszteglési lehetőséget a veszteglési minimum ár, LxB méret alapján számított meghirdetett listaár 100%-a ellenében biztosítja.

                7. Tenderezés, veszteglés diszkrimináció mentessége

                A BAHART az előző pontokban nem szabályozott esetekben – illetve az 5. pontban nem említett közforgalmi kikötők vonatkozásában vállalja, hogy amennyiben a kikötési lehetőségeket két egymást követő hónapban meghaladja a versenytársak felől érkező kereslet és az upstream kínálat bővítése, vagyis a kikötői helyek beruházás nélküli módosítása nem lehetséges, úgy a meglévő kikötési és veszteglési helyeket a fenti 5.3. pont szerinti rotációs rendszerben teszi hozzáférhetővé 2023.03.01-ig.

                Amennyiben a rotációs rendszer a kikötő adottságai következtében valamilyen objektív akadály miatt nem érvényesíthető, a Bahart vállalja, hogy az elérhető kikötői helyeket tender keretében a nyílt közbeszerzési szabályok alkalmazásával teszi hozzáférhetővé a versenytársak számára.

                8. Kötelezettségvállalás ellenőrzése

                A Kötelezettségvállalás ellenőrzése kapcsán a BAHART vállalja, hogy a Kötelezettségvállalás 1-7. pontjaiban vállalt kötelezettségek prudens módon történő teljesítését, illetve a teljesítés megkezdését széleskörűen dokumentálva a Versenytanács döntése kézhezvételét követően az ott meghatározottak szerint igazolja a Gazdasági Versenyhivatal felé, az alábbiak szerint:

                • a részteljesítéseket a teljesítésre vállalt határidőt követő 30 napon belül a teljesítéseket dokumentálva igazolja a GVH felé,

                • a legvégső határidőt (2020.03.01.) követő 60 napon belül a teljes vállalási csomag teljesítését dokumentálva igazolja a GVH felé.

                A határozat ellen a kézhezvételtől számított harminc napon belül közigazgatási per indítható. A keresetlevelet a Gazdasági Versenyhivatalnál kell benyújtani, elektronikusan, amely azt az ügy irataival együtt továbbítja a közigazgatási perre hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Fővárosi Törvényszéknek. A törvényszék eljárásában a jogi képviselet kötelező.

                Indokolás

                A döntés indokolás részét a Nyomtatható verzió PDF formátumban hivatkozásra kattintva érheti el.