A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a KiwiSun „bioszolárium” franchise hálózatot működtető FOX CONSULTING Kft. reklámjaival megsértette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát. A GVH 7 millió forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki a cégre, valamint eltiltotta a jogsértő gyakorlat folytatásától.

A GVH határozatában megállapította, hogy a FOX CONSULTING Kft.

  • a „fokozza az endorfin termelődését”, „segíti a kalcium beépülését”, „jobban mozognak az ízületek”, „immunrendszer erősítő” típusú állításokkal igazolatlan, egészségre ható állítást tett;
  • nem fejtette ki, hogy a „zöld bio”, „bio” és a „természet erejével” típusú állítások alatt mit ért, ami így – önmagában is, de különösen a fentiekkel együtt – szintén igazolatlan, egészségre ható állításnak minősül;
  • a „speciális fény”, a „világon egyedülálló technológia” és az „egész Európában piacvezető újdonság” típusú állításokkal pedig igazolatlanul állította piacelsőségét.

A GVH a jogsértésért 7 millió forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki a vállalkozásra, egyúttal eltiltotta a jogsértő kereskedelmi gyakorlat folytatásától, mert úgy ítéli meg, hogy aggályos igazolatlanul egészségesnek feltüntetni olyan szolgáltatást, amely a tudomány jelenlegi állása szerint kifejezetten káros lehet az egészségre.

A GVH felhívja a figyelmet arra, hogy a szolárium szolgáltatást 14 európai országban[1] tiltották be a 18 év alattiak számára. Az Európai Bizottság Egészségi, Környezeti és Újonnan Felmerülő Kockázatok Tudományos Bizottsága (SCHEER) 2016-ban készült állásfoglalása[2] alapján rákkeltőnek minősül az ultraibolya sugárzás – beleértve a napozóágyak által kibocsátottat is. A SCHEER arra a következtetésre jutott, hogy

  • „erős bizonyíték van arra, hogy a napozóágyak UV sugárzása különféle bőrrákokat (melanoma, laphám és bazálsejtes karcinóma) okoz, és szem melanomát is okozhat;
  •  nincs biztonságos határérték a napágyakból származó UV sugárzás expozíciójára. A fogyasztóknak teljesen tisztában kell lenniük a kozmetikai célú napágyak használatának kockázataival, és abban az esetben, ha annak ellenére, hogy megértették a kockázatot, azt választják, hogy használják azokat, óvintézkedéseket kell tenniük. Azok, akik komolyan gondolják az egészségük védelmét, jobban járnak, ha teljesen elkerülik napozóágyakat - különösen, ha 30 év alattiak, a családjukban előfordult melanoma és/vagy szőkék vagy szeplősek.”

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj/4/2019.

Budapest, 2020. február 25.

Gazdasági Versenyhivatal

Információ a sajtó részére:

sajto@gvh.hu

http://www.gvh.hu

tel: (+36-30) 180-2060

További információk:
GVH Ügyfélszolgálata
tel: (+36-1) 472-8851
e-mail: ugyfelszolgalat@gvh.hu
http://www.gvh.hu

Nyomtatható verzió PDF formátumban

 

[1] Ausztria, Belgium, Finnország, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Írország, Izland, Lettország, Litvánia, Olaszország, Portugália, Spanyolország

[2] https://ec.europa.eu/health/sites/health/files/scientific_committees/docs/citizens_sunbeds_en.pdf

https://ec.europa.eu/health/sites/health/files/scientific_committees/scheer/docs/scheer_o_003.pdf