A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megtévesztő reklám tilalmának és az üzletfelek megtévesztése tilalmának feltételezett megsértése miatt eljárást indított a Telefonkönyv Magyarország Kft.-vel szemben.

A GVH 2014. október 29-én versenyfelügyeleti eljárást indított a Telefonkönyv Magyarország Kft.-vel szemben, mert azt észlelte, hogy az eljárás alá vont vállalkozás 2013. március 29-től kezdődően számlának látszó közlést, azaz Megjelenítés a 2014-2015-ös Telefonkönyvben elnevezésű szolgáltatás népszerűsítésére vonatkozó üzleti ajánlatot küldött potenciális ügyfelei részére. Kérdéses, hogy a címzettek tisztában lehettek-e azzal, hogy nem áll fenn szerződésük a szolgáltatás tárgyában, illetve hogy mely vállalkozással jön létre a szerződés.

A fenti magatartással a Telefonkönyv Magyarország Kft. valószínűsíthetően megsértette a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (Grt.) 12. § (1) bekezdését a 2014. június 30-ig terjedő magatartás révén, valamint a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) 8. § (1) bekezdését a 2014. július 1-től folytatott magatartása által.

A közérdek védelme szükségessé teszi eljárás lefolytatását, figyelemmel arra, hogy az eljárás alá vont vállalkozás valószínűsíthetően jogsértő gyakorlatával az üzletfeleket az ország egész területén keresi meg.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a nevezett vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására, és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. Az eljárás befejezésének határideje 3 hónap, amely azonban – az ügy bonyolultságától függően – két alkalommal, legfeljebb 2 hónappal meghosszabbítható.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj-98/2014.

Budapest, 2014. december 3.

Gazdasági Versenyhivatal

Információ a sajtó részére:
Dr. Basa Andrea
sajtószóvivő
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: (+36-1) 472-8902
email: basa.andrea@gvh.hu; sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu

További információk:
GVH Ügyfélszolgálata
tel: (+36-1) 472-8851
email: ugyfelszolgalat@gvh.hu
http://www.gvh.hu

Nyomtatható verzió PDF formátumban