Meghívó

A Gazdasági Versenyhivatal és a Versenyjogi Kutatóközpont jogtörténeti műhelybeszélgetést szervez a magyarországi kartellszabályozás történetéről az 1931. évi XX. törvénycikk létrejöttét vizsgáló kutatás alapján, amelyre ezúton tisztelettel meghívja Önt.

A konferencia helyszíne és időpontja:

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szent II. János Pál terem (Budapest, 1088 Budapest, Szentkirályi u. 28-30.)
2016. március 9. (szerda), 9.30 óra

Tervezett program:

9.00 –  9.30 Regisztráció

9.30 –  9.40 Dr. Juhász Miklós, a Gazdasági Versenyhivatal elnökének köszöntő beszéde

9.40 – 10.40 A törvény és létrejöttének körülményei – Panelbeszélgetés

Moderátor: Dr. Tóth András, a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettese, a Versenytanács elnöke, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi docense

Résztvevők:

Prof. Dr. Homoki-Nagy Mária, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Magyar Jogtörténeti Tanszékének vezetője

Dr. Kovács György, egyetemi docens, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara Pénzügytani Szakcsoportjának vezetője

Prof. Dr. Stipta István, egyetemi tanár, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar

Dr. Szilágyi Pál, a Versenyjogi Kutatóközpont vezetője

10.40 – 11.00 Kávészünet

11.00 – 11.30 A Kartelbizottság szervezete, működése és tagjai

Előadók:

Dr. Gombos Katalin, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Nemzetközi és Európa-jogi Tanszékének oktatója

Dr. Szabó István, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara Jogtörténeti Tanszékének vezetője

11.30 – 12.00 A Kartelbizottság és Kartelbíróság joggyakorlatának bemutatása

Előadók:

Dr. Szabó István, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara Jogtörténeti Tanszékének vezetője

Dr. Varga Norbert, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Magyar Jogtörténeti Tanszékének egyetemi docense

12.00 – 12.20 Kérdések és válaszok

Kérjük, hogy részvételi szándékát a csatolt Jelentkezési lap kitöltésével jelezze a rendezveny@gvh.hu címre. A jelentkezéseket 2016. március 4-ig várjuk.

Megtisztelő részvételére számítunk.

Meghívó

Jelentkezési lap