Nyomtatható verzió PDF formátumban

Számlának tűnő ajánlatok miatt bírságolt a GVH

Az elmúlt években számos panasz érkezett a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) olyan személyektől, akik küldeményt kaptak egy velük szerződéses jogviszonyban nem álló vállalkozástól. A küldeményekben számlák, vagy számlákra megtévesztően hasonlító dokumentumok voltak, amelyek alapján a címzett azt gondolhatta, hogy a számára már teljesített szolgáltatás ellenértékét kell megfizetnie. A feladók a levelekben elhelyezett igen nehezen olvasható mellékletekben adtak tájékoztatást arról, hogy a küldemény valójában szolgáltatásra vonatkozó ajánlat.

A GVH a Telefonkönyv Magyarország Kft.-vel (Telefonkönyv Kft.) szemben indított eljárásban a cég 2011 decemberétől 2012. március 6-ig lefolytatott reklámozási gyakorlatát vizsgálta, melynek során olyan számlának tűnő dokumentumot küldött a vállalkozásoknak, mely mögött nem volt szerződéses jogviszony, és nem történt teljesítés. A számla valódiságának alátámasztását szolgálta a fizetési határidő és az azzal járó kötelezettségek feltüntetése is. Ezen kívül a Telefonkönyv Kft. által küldött levél első oldala megjelenésében nagymértékben hasonlított a Magyar Telekom Nyrt., illetve a vele szerződéses viszonyban álló MTT Magyar Telefonkönyvkiadó Kft. által kibocsátott számlákra.

A GVH vizsgálta továbbá a T&CS 2002 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (T&Cs Kft.) 2011 december 8. és 2012. április 12. közötti reklámozási gyakorlatát, melynek során szolgáltatásnyújtásra vonatkozó üzleti ajánlatot küldött a vállalkozások számára. A postai úton kiküldött levélben egy "Díjbekérő számla" elnevezésű dokumentum szerepelt, mely tartalmazta a kiegyenlítéshez szükséges valamennyi információt (számlaszám, számla kelte, fizetési határidő, teljesítés időpontja, fizetési mód, szolgáltatás megnevezése). A küldeményben szerepelt egy "előfizetői szerződés" is az ügyfél adataival és a megjelenítendő telefonszámával. Ehhez kapcsolódóan a levélben szerepelt egy felhívás arról, hogy a vállalkozás ellenőrizze az adatai helyességét. Arra, hogy a szerződés ajánlattételnek minősül és mindkét fél aláírása után válik jogilag elfogadott szerződésnek, csupán a dokumentum "Szolgáltatási feltételek" részében alig észrvehetően, apró betűkkel történt utalás.

Az Üzleti Szaknévsor Reklám-szolgáltató Kft. (Üzleti Szaknévsor Kft.) 2011. január 1-jétől 2012. április 12-ig a weboldalán történő megjelenítésre vonatkozóan szintén díjbekérő számlának tűnő ajánlatot küldött vállalkozásoknak.

A GVH a Szakmai Névsor Szolgáltató Kft. 2011. április 3-tól 2012. január végéig terjedő időszakban eljuttatott küldeményeit is vizsgálta, melyben saját adatbázis szolgáltatására vonatkozó ajánlatát számlaként tüntetette fel.

A vizsgálatok során bebizonyosodott, hogy a fenti vállalkozások által kiküldött ajánlatok alkalmasak voltak a megtévesztésre, mivel rendkívüli módon hasonlítottak egy számlára. Ezzel azt a látszatot keltették a címzettekben, hogy egy már korábban megkötött szerződés alapján kibocsátott számlát kaptak, így sok esetben gyanútlanul kiegyenlítették a számlát, azonban ezzel megrendelték a szolgáltatást.

A Gazdasági Versenyhivatal a megállapította, hogy a vállalkozások nem hívták fel megfelelő módon a figyelmet arra, hogy a megküldött dokumentumok célja valójában szerződéskötés kezdeményezése és azt sem tették egyértelművé, hogy a kiküldött számla valójában nem számla, hanem egy ajánlat, így az azon szereplő összeget nem kell kiegyenlíteni.

A vállalkozások a fenti magatartásukkal megtévesztő reklámozási gyakorlatot folytattak, ezért a GVH a Telefonkönyv Magyarország Kft.-t 1.490.000 Ft, a T&CS 2002 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t 1.000.000 Ft, az Üzleti Szaknévsor Reklám-szolgáltató Kft.-t 1.000.000 Ft és a Szakmai Névsor Szolgáltató Kft.-t 320.000 Ft bírság megfizetésére kötelezte.

A bírságok megállapításakor a GVH súlyosító tényezőként értékelte többek között azt, hogy a jogsértést a vállalkozások hosszú időn keresztül folytatták, ezáltal a vállalkozások széles körét elérték a megtévesztő tájékoztatásaikkal. A vállalkozások figyelembe vehető árbevételének mértéke az esetek többségében jogi akadályát képezte magasabb mértékű bírságok kiszabásának.

Az ügyek hivatali nyilvántartási száma: Vj-20/2012., 27/2012., 28/2012., 29/2012.

Budapest, 2013. március 26.

Gazdasági Versenyhivatal

További információ a sajtó részére:
Gondolovics Katalin
sajtószóvivő
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: (+36-1) 472-8902, 06-30-618-6618
email: sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu