Nyomtatható verzió PDF formátumban

Versenyhivatali eljárás indult a Standard-Company Kft-vel szemben

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Vj-90/2010. ügyszámon eljárást indított a Standard-Company Kft-val szemben fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt.

A GVH 2010. szeptember 27-én versenyfelügyeleti eljárást indított a Standard-Company Kft-vel szemben, mert nevezett vállalkozás az általa közzétett hirdetésekben a fogyasztók részére nem vagy nem egyértelműen adott információt a fogyasztói csoportok azon lényeges tulajdonságairól, amelyek alapján a fogyasztók számára egyértelműen érzékelhető lenne, hogy milyen konstrukcióról van szó. Így többek között a vásárlói jog gyakorlásának tartalmáról és bizonytalan idejéről, a kockázati tényezőről, a megszerezhető termékek jellegéről, a fogyasztói csoportban történő részvétel költségeiről adott tájékoztatások tekinthetők kifogásolhatónak. Előbbiek révén az ügyfél annak reményében kívánhat szerződést kötni a fogyasztói csoport szervezőjével, hogy hamarosan pénzhez jut.

A fenti magatartással a Standard-Company Kft. valószínűsíthetően megvalósította a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény (Fttv.) 6. §-ának (1) bekezdésében, illetve 7. §-ának (1) bekezdésében foglalt megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot és ezzel megsértette az Fttv. 3. §-ának (1) bekezdését.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a nevezett vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására, és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. Az eljárás befejezésének határideje 3 hónap, amely azonban - az ügy bonyolultságától függően - két alkalommal, legfeljebb 45 munkanappal meghosszabbítható.

Budapest, 2010. november 10.

Gazdasági Versenyhivatal
Kommunikációs Csoport

További információ:
ZENISEK Andrea
Gazdasági Versenyhivatal
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: +36-30 618-6618
email: sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu