A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a Szakoktatók Országos Érdekképviseleti Egyesülete (SZAKOE) és az E-Educatio Információtechnológia Zrt. (E-Edu) vállalásait, amelyek teljesítésével az eljárás alá vontak összhangba hozzák etikai kódexeik vagy általános szerződési feltételeik egyes rendelkezéseit a versenyjogi szabályokkal.

A GVH a SZAKOE vállalásai alapján kötelezettségként írta elő, hogy az egyesület

a) véglegesen törölje az autósiskolák által a szakoktatóknak a gépjárművezetői gyakorlati oktatásért fizetendő, minimális vállalkozói óradíjakra vonatkozó – 2013. december 17. napjától felfüggesztett – rendelkezéseket az autósiskolák, valamint a szakoktatók, az iskolavezetők és a vizsgabiztosok etikai kódexeiből;

b)      ne fejtsen ki a működése során az árak befolyásolására irányuló tevékenységet a gépjárművezetői képzés piacán;

c)      tegye közzé a GVH döntésének rendelkező részét, illetve a GVH döntésére való hivatkozást a www.szakoe.hu címen működtetett honlapja főoldalán egy éven át, továbbá e-mailben értesítse erről a vele kapcsolatban álló szakoktatókat, valamint a képzőszervek vezetőit és tanulóit.

A GVH az E-Edu vállalásai alapján kötelezettségként írta elő, hogy a vállalkozás

a) véglegesen törölje a SZAKOE egyes etikai kódexeiben megjelenő, az árak meghatározására vonatkozó rendelkezéseket az általános szerződési feltételei közül (ÁSZF);

b) postai úton értesítse azon szerződéses partnereit az ÁSZF-módosításról, amelyekkel 2013. december 17. előtt kötött megállapodást;

c)      ne fejtsen ki a működése során az árak befolyásolására irányuló tevékenységet – a saját árai meghatározásától eltekintve – a gépjárművezetői képzés piacán;

d)     tegye közzé a GVH döntésének rendelkező részét, illetve a GVH döntésére való hivatkozást a www.e-educatio.hu című honlapjának főoldalán egy éven át, továbbá e-mailben értesítse erről a vele kapcsolatban álló szakoktatókat, valamint a képzőszervek vezetőit és a tanulóit.

A GVH 2013-ban indított eljárást a SZAKOE által meghatározott minimálárszint vizsgálatára, mert a hatóság valószínűsítette, hogy a minimálár meghatározása a SZAKOE által, és betartatása az E-Edu által céljában és hatásában alkalmas lehet a verseny korlátozására a gépjárművezetői képzés piacán.

A GVH következetes gyakorlata szerint az ajánlott árak vagy a kötelező minimumárak egységesíthetik az árakat a vállalkozások egyéni költségeitől, teljesítményük minőségétől függetlenül, ami azt eredményezheti, hogy az alacsonyabb önköltséggel működni képes vállalkozások sem kényszerülnek áraik csökkentésére.

A kötelezettségvállalási nyilatkozat elbírálásakor a GVH elsődleges célja a közérdek megfelelő védelmének biztosítása. Kötelezettségvállalással hatékonyabban érhető el, hogy a vállalkozás összhangba hozza magatartását az alkalmazandó jogszabályi rendelkezésekkel, és a döntés egyúttal iránymutatást ad más piaci szereplők számára. A GVH a döntés meghozatalakor értékeli a kötelezettségvállalás elfogadása mellett és ellen szóló körülményeket, és minden ügyben egyedi mérlegelés alapján dönti el, hogy a közérdek védelmét a kötelezettségvállalás elfogadása vagy a jogsértés megállapítása és a magatartás esetleges szankcionálása biztosítja-e jobban.

A GVH a kötelezettségvállalási nyilatkozat tartalmának mérlegelése után úgy ítélte meg, hogy a közérdek védelme hatékonyan biztosítható a SZAKOE és az E-Edu vállalásainak elfogadásával.

A vállalások elfogadása mellett a GVH többek között az alábbi körülményeket értékelte:

  • kötelezettségvállalással haladéktalanul megszűnik a versenyjogi aggály és a vállalások megfelelően orientálják az eljárás alá vontak jövőbeli magatartását a jogszabályoknak megfelelően;

  • a GVH döntéséről az érintett piaci szereplők azonnal, a lehető legszélesebb körben kapnak tájékoztatást, és a piaci szereplők megfelelő informálása jelen ügyben jobban szolgálja a közérdek védelmét, mint az eljárás alá vontakkal szemben kiszabható rendkívül csekély mértékű, és így elrettentő erővel valószínűsíthetően csupán korlátozott mértékben rendelkező bírság kiszabása;

  • a SZAKOE kötelezettségvállalásával, és az e körben tanúsított kommunikációjával kedvező társadalmi hatást képes kiváltani, valamint magatartása iránymutató lehet a többi piaci szereplő számára is.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj/97/2013.

 

Budapest, 2015. október 27.

Gazdasági Versenyhivatal

Információ a sajtó részére:
dr. Basa Andrea
sajtószóvivő
cím: 1054 Budapest, Alkotmány u. 5.
tel.: (+36-1) 472-8902
fax: (+36-1) 472-8898
mobil: +36-30 618-6618
e-mail: basa.andrea@gvh.hu, sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu

Nyomtatható verzió PDF formátumban