A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) immár tizenhatodik alkalommal hirdette meg a „Versenyjog Magyarországon és az EU-ban” elnevezésű tanulmányi versenyét. A verseny célja, hogy a résztvevő hallgatók átfogó ismereteket szerezhessenek a versenyjogról, versenypolitikáról, illetve piacelméletről.

 A meghirdetett 15 témakörből összesen kilencre érkeztek pályamunkák. Egy-egy dolgozat született a verseny felhívásának 1., 5., 8., 13., 14. és 15. témakörében (ezek: A hub-and-spoke kartellekkel kapcsolatos ügyek tapasztalatainak elemzése az EU Bizottság Verseny Főigazgatósága és az EU tagállamok versenyhatóságainak joggyakorlata alapján; Anyavállalati felelősséggel kapcsolatos Európai Unió Bíróságának gyakorlata, az anyavállalati felelősséggel kapcsolatos joggyakorlat fejlődése; A ’vállalkozásrész’ fogalom tartalmi fejlődése, alakulása a GVH esetjogi gyakorlatában; Bűnös vagy nem bűnös? – avagy a versenyjogi jogsértésért való felelősség kimondásakor figyelembe vett bizonyítási szint alkotmányossága; Málenkij rabatt – a hűség-kedvezményekhez, mint erőfölényes visszaélésekhez kapcsolódó joggyakorlat bemutatása; Pay for delay – avagy a szabadalmi védettséggel való élés és visszaélés határa). Két dolgozat a 10. témakörben (A fogyasztói tudatosság növelését célzó kampányok és ezek hatásának vizsgálata az EU-ban és Magyarországon), valamint további három érkezett a 11. témakörben (Összehasonlító reklámok használatának oka, szerepe, hatása, hatékonysága). Az idei évben négy pályamunkával a 3. témakör bizonyult a legnépszerűbbnek, amely egy tetszőlegesen kiválasztott szektor/ágazat piacszerkezetének modellezése, versenyintenzitással való összefüggéseinek bemutatása kvantitatív közgazdasági módszereit volt hivatott bemutatni. Összesen tehát 15 munka érkezett.

A részvételi szabályok alapján 2008 óta két pályázó közösen készített dolgozattal is részt vehet a versenyen, a lehetőséggel idén egy pályázat esetében éltek a hallgatók, tehát a 15 dolgozatot összesen 16 hallgató készítette. A pályázók között többségben voltak a joghallgatók, 7-en, de jelentős volt a társadalomtudományi karon tanuló pályázók száma is, ők 5-en voltak. Ezen kívül két leendő közgazdász adott be pályamunkát, valamint egy nemzetközi tanulmányok és egy pénzügy és számvitel szakos hallgató is részt vett a megmérettetésen.

A pályázatokat az évek óta bevált értékelési rendszernek megfelelően két-két bíráló olvasta át: egy széleskörű szakmai tapasztalattal rendelkező ún. közös bíráló, aki a pontozás során a dolgozatokat egymáshoz is tudja viszonyítani, valamint a dolgozat témakörét szakértői szinten ismerő egyes bírálók. Az általuk külön-külön adott pontok összeadásával alakult ki a végső sorrend. A bírálók a pontozás során mind a tartalmi (téma ismertetése, önálló gondolatok, újszerűség, jogesetek és szakirodalom feldolgozása, valamint tartalmi szerkezet-felépítés), mind a formai (áttekinthetőség, szerkesztés, felhasznált forrásmunkák, jogesetek pontos hivatkozása) szempontokra figyelemmel voltak.

A nyertes pályázók magas összegű díjazásban részesülnek. Az első helyezett a verseny felhívásának megfelelően 400.000 Ft, a második helyezett 300.000 Ft, míg a harmadik helyezett 200.000 Ft díjazásban részesül (a díjak adó-és járulékkötelesek).

Az első helyezett Berezvai Zombor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem közgazdasági elemző szakos hallgatója, „A magyar malomipar piacszerkezetének modellezése, versenyintenzitással való összefüggéseinek bemutatása kvantitatív közgazdasági módszerekkel” című, 3. témakörre érkezett pályamunkája lett.

Második helyezést ért el Sári Klaudia Erzsébet, az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogász szakos hallgatója, „Pay for delay - avagy a szabadalmi védettséggel való élés és visszaélés határai” elnevezésű, a 15. pályázati témához illeszkedő művével.

A harmadik helyen az Eötvös Lóránd Tudományegyetem jogász szakos hallgatója, Vizler Katalin Kitti végzett, „Az Európai Unió Bíróságának az anyavállalati felelősséggel kapcsolatos gyakorlata, az anyavállalati felelősséggel kapcsolatos joggyakorlat fejlődése” címet viselő, az 5. témakörre érkezett dolgozatával.

Pályamunkát nyújtott be továbbá Gordos Lilla, Erdőháti Nikolett, Révész Éva, Nagy Nóra Zsuzsanna, Fleck Dávid Márton, Győrfi Anita, Jámbor Bianka, Popov Sofija Rita, Beregszászi Anna Judit, Kecskeméti István, Rácz Tamás, Körmendi Tamás és Krénusz Ákos.

Minden pályázónak köszönjük a részvételt és gratulálunk a nyerteseknek!