Vj-151/1998/42

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa Zsóka László beltag által képviselt KLIFHOLD `90 Betéti Társaság (1072 Budapest, Rákóczi út 6. I. em.) eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztók megtévesztésének tilalma miatt hivatalból indított eljárás során tartott nyilvános tárgyaláson meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács megállapítja, hogy az eljárás alá vont vállalkozás 1998. őszén terjesztett szórólapjain a "minőségi" nyelvoktatásra utaló szó- és jelhasználattal tisztességtelenül befolyásolta a fogyasztói döntéseket.

E magatartás folytatását a határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül megtiltja.
Ezt meghaladóan az eljárást megszünteti.
Vele szemben 50.000.- (azaz Ötvenezer) Ft pénzbírságot szab ki, amelyet 30 napon belül köteles megfizetni a Gazdasági Versenyhivatal 10032000-01037557 számú bírságbevételi számlájára.

E határozat ellen a kézhezvételtől számított 30 napon belül az eljárás alá vont vállalkozás a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtható, de a Fővárosi Bírósághoz címzett felülvizsgálat iránti keresettel élhet.

Indoklás

A Versenytanács az ügyfél előadása, a csatolt írásbeli bizonyítékok, valamint az 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 71. §-a nyomán készült vizsgálati jelentés alapján a következő tényállást állapította meg:
Napjaink megnövekedett tanulási és ezen belül is a nyelvtanulási igény a közoktatásnak nem minősülő magánoktatás jelentőségét fokozta, amely az ilyen jellegű intézmények tömeges létrejöttével járt.
A tanítás személyi és anyagi körülményei eltérőek, bár a hatályos jogi szabályozás, például a 36/1990. (II. 28.) MT rend. előírásai rendelkeznek az iskolarendszeren kívüli magánoktatás egyes kérdéseiről, s jogilag szabályozott a különböző (nyelv)vizsgák letételének rendje, amely a magánoktatásnak irányt szab.

A tanítási színvonal szubjektív megítélhetőségét évek óta jó néhány (nyelv)iskola azáltal kívánja objektív módon értékelhetővé tenni, hogy a szövetsége által kidolgozott ismérvek szerinti minősítési eljárásnak veti magát alá. Az eljárás során számon kérik a jelentkezőktől a tanítás rögzített követelmények szerinti személyi és tárgyi feltételeit.
Az eljáráson sikeresen túljutottak az iskola valamely megjelenítése alkalmával (például hirdetés, reklám) szokásosan egyezményes, de nem védjegyzett jelként kalligrafikus Q betűt használnak, hátterében függőleges csíkokkal, s azzal a szövegkísérettel, hogy "JAVASOLT ÉS MINŐSÍTETT NYELVISKOLA".

Az eljárás alá vont bejegyzett vállalkozás többek között iskolarendszerű és egyetemi oktatáson kívüli felnőtt és egyéb oktatás végzésére alakult 1998. augusztus 31-én a fentebb írt, egyébként lakás céljára szolgáló székhellyel, amelyet e célra bérel két évi időtartamra.

Az eljárás alá vont vállalkozás 1998. őszén először különböző színtű, kedvező tandíjú nyelvtanfolyamait indította be 4-5 fős kiscsoportos tanulólétszámmal, diplomás oktatókkal, két közeli tanintézmény általa bérelt tantermeiben.
A tanfolyamokra a mintegy 80 jelentkezett hallgatót 8-10.000 darab elhelyezett, osztogatott plakáttal, szórólappal toborozta az "Astoria Idegennyelvi Oktatási Központ" fantázianevet használva, amely elnevezést a szórólapi használaton kívül is szívesen alkalmazza.
A szórólapok néhány tanfolyami ismérv (149.- Ft/óra tandíj, heti óraszám, ingyenes ismétlési lehetőség, vizsga felkészülés, stb.) feltüntetése mellett a másikkal hasonló megjelenítésben tartalmazták a fentebbi Q jelet grafikai háttér nélkül, de a Q betűt körülvéve a "minőségi nyelvoktatás" szöveggel.

Az eljárás alá vont vállalkozás 1998. őszén mérlegképes könyvelői tanfolyamát is meghirdette. Egy éves intenzív képzést, vizsgagaranciát, részletfizetést, a legjobbaknak állásajánlatot ígért, de ezirányú oktatását a vizsgálati időszakban nem indította el, bár arra előkészületeket tett.
A könyvelői tanfolyamot hirdető szórólapjain is alkalmazta a Q jelet, körülötte a "minőség a küldetésünk" szöveggel.
A tanfolyami beiratkozás szokásos módja a tandíj előzetes befizetése, amelynek összege az eljárás alá vont vállalkozás nyelvtanfolyamai esetén óraszámtól függően 10.940.- Ft és 14.900.- Ft volt 1998. őszén.

A Tpvt. 69. § (1) bekezdésére figyelemmel a Gazdasági Versenyhivatal a Tpvt. 70. § (1) bekezdése szerint eljárást indított az eljárás alá vont vállalkozás ellen, mert vélelmezhető volt, hogy fogyasztómegtévesztő módon reklámozza tevékenységét.

A készült vizsgálati jelentés a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének Q minőséget igazoló jelére emlékeztető jel- és szóhasználatot versenyjogellenesnek tartotta az eljárás alá vonti mindkét féle képzés tekintetében, a fantázia névhasználattal erősítetten, amelyeket így együttesen alaptalanul túlzottnak vélt a tapasztalat nélküli rövid ideje tartó tevékenység folytán.

Az eljárás alá vont vállalkozás a tartott tárgyaláson előzetes felhívás ellenére szabályszerűen nem képviseltette magát. Érdemi álláspontja azonban ismert a tárgyalást megelőzően érkezett írásbeli észrevételéből, amelynek figyelembevételével megnyugtató módon döntés volt hozható.
Az eljárás alá vont vállalkozás jogsértés hiányában az eljárás megszüntetését kérte, hivatkozva arra, hogy a Q jelet véletlen hasonlósága ellenére is jogszerűen használja, mert célja a minőségi nyelvoktatás, amelyet a quality=minőség szóból eredően, az egyébként sem védett jeltől függetlenül használ, s a minőségi oktatás a tanítás személyi és tárgyi feltételének és nem a cég működési időtartamának függvénye. A fantázianév pedig "marketing kérdés", s arra utal, hogy a beiratkozás, valamint az oktatás helyszíne eltérő.

A Versenytanács a döntéshozatalnál abból a jellemző hallgatói magatartásból indult ki, hogy az iskolaválasztást szükségszerűen megelőzi a tanulók tájékozódása. Ennek során saját igényeiknek megfelelően számbaveszik az iskolák ajánlatait, amelyek tájékoztatóikkal széles körben igyekeznek magukra a figyelmet felhívni. Hangsúlyozzák kínálatuk jellemzőit, ahogy azt az eljárás alá vont vállalkozás is tette. A tájékoztatók egyben a fogyasztói bizalom megnyerésének eszközei, s az azokban foglaltakat - természetszerűleg szubjektív módon értékelten - utóbb a szerződésteljesítés visszaigazolja, vagy azzal adós marad. Következésképpen a tájékoztatásnak fokozottan hitelt érdemlőnek, félreérthetetlennek kell lennie, hiszen a tanuló bizalmát is előlegezi az oktatási intézménynek, ha a szórólapi tájékozódás alapján tanfolyamra iratkozik be. Éppen ezért az iskoláknak kerülni kell többek között minden olyan jel- és szóhasználatot - függetlenül attól, hogy az védjegyoltalommal védett-e vagy sem -, amely megalapozatlanul ruházza fel szolgáltatásukat előnyös tulajdonságokkal.
Az eljárás alá vont vállalkozás hasonló jelhasználata együttesen "a minőségi nyelvoktatás" szóhasználattal és megerősítve a fantázianévvel, azt a téves képzetet keltheti a nyelviskolai minősítési eljárásról értesült tanulókban, hogy az eljárás alá vont vállalkozás sikerrel átesett az eljáráson, amely a minőségi (kiváló színvonalú) nyelvoktatás kialakult biztosítéka. Ebből a szempontból közömbös, hogy az eljárás alá vont vállalkozás a Q jel használatot önállóan találta-e ki, és célja-e a minőségi színvonalú nyelvoktatás.

A közelmúltban piacralépett eljárás alá vont vállalkozásnak fel kellett volna ismernie a kifogásolt összetétel megtévesztésre alkalmasságát, amit a Tpvt. 8. § (2) bekezdés a) pontja tilt.
Ellenben a kifogásolt összetétel tanulók által ismerhető értelmezése csak a nyelvtanításhoz fűződik, ezért azon kívüli elmarasztalására nincs ok.
A Versenytanács döntése ezen álláspontjához igazodik; ezért egyrészt a jogsértést megállapította (Tpvt. 77. § (1) bekezdés c) pont), egyben rendelkezett a törvény rendelkezéseibe ütköző magatartás további folytatásának megtiltásáról (Tpvt. 77. § (1) bekezdés e) pont), valamint az eset összes körülményeit figyelembevéve bírságot jelképes összegben szabott ki (Tpvt. 78. §), másrészt a Versenytanács az eljárást a Tpvt. 77. § (1) bekezdés h) pontja szerint megszüntette, figyelemmel a 72. § (1) bekezdés a) pontjára.

A Tpvt. szerinti határozat elleni jogorvoslati jogot a 83. § biztosítja az eljárás alá vont vállalkozás számára.

Budapest, 1999. február 11.

dr. Kállai Mária sk. előadó
dr. Bodócsi András sk.
dr. Sólyom Eszter sk.
Ágoston Marika