Vj-152/1998/14

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a László Sándor pénzügyi és adminisztratív igazgató (1037 Budapest, Királylaki tér 85.) által képviselt Gala Italia S.p.A. kérelmezőnek összefonódás engedélyezése iránti kérelmére - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács engedélyezi, hogy a Gala Itália S.p.A. irányítást szerezzen az Avonmore Pásztó Tejfeldolgozó és Kereskedelmi Kft felett.

E határozat felülvizsgálatát az ügyfelek a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó keresettel kérhetik.

Indoklás

I.

1.) A Gala Italia S.p.A. olaszországi tejipari vállalkozás, amely a Magyar Köztársaság területén 1997. évben nettó árbevételt nem ért el.

2.) A Gala Italia S.p.A. által irányított Gala Ragusa S.p.A. olaszországi sajtgyártó vállalkozás, amely a Magyar Köztársaság területén szintén nem ért el 1997. évben nettó árbevételt.

3.) A Gala Italia S.p.A. a részvények 76 százalékának tulajdonlása révén irányítja a Szegedi Tejipari Rt-t, amelynek 1997. évi nettó árbevétele 7,1 milliárd forint volt.

4.) A Gala Ragusa S.p.A. és a Szegedi Tejipari Rt a Szombathelyi Tejipari Rt részvényeinek együttesen 57,1 százalékával rendelkezik, minek révén a vállalkozást közösen irányítják. A Szombathelyi Tejipari Rt 1997. évi nettó árbevétele 2,6 milliárd forint volt.

5.) Az Avonmore Pásztó Tejfeldolgozó és Kereskedelmi Kft (a továbbiakban: Avonmore Kft) 1997. évi nettó árbevétele 6,3 milliárd forint volt.

6.) A Gala Italia S.p.A. által közvetlenül irányított Szegedi Tejipari Rt, az általa közvetetten - más, általa irányított vállalkozásokon keresztül - irányított Szombathelyi Tejipari Rt (a továbbiakban együtt: Gala csoport), valamint az Avonmore Kft részesedését a magyarországi tejfelvásárlásból, illetve tejtermék értékesítésből a Táblázat foglalja össze.

Táblázat

Az érintett vállalkozások részesedése a magyarországi tejfelvásárlásból és tejtermék értékesítésből (%)

Megnevezés

Gala-csoport

Avonmore Kft

Együtt

Tejfelvásárlás

10

6

16

Tejtermék értékesítés
ebből:

10

5

15

fogyasztói tej

9,5

9,9

19,4

tejföl

4,2

21,2

25,4

savanyított tejkészitm.

0,5

9,6

10,1

vajkrém

17,3

-

17,3

tehénsajt

11,0

-

11,0

túró

4,9

-

4,9

7.) A magyarországi tejfeldolgozás mintegy 70 százalékát 10 vállalkozás adja, amelyek a kereskedelem utján az ország bármely pontján jelen lehetnek termékeikkel, és többségük jelen is van. A többi vállalkozás alapvetően helyi igényeket elégit ki.

8.) A tej felvásárlásakor nem jellemző a nagyobb távolságra történő szállítás, mert a tejhűtéssel is csak rövid ideig tárolható. Az egyes tejipari vállalkozások felvásárlói körzetei ugyan kisebb-nagyobb mértékben átfedik egymást, az irányítás alá kerülő vállalkozás, és a Gala csoport két vállalkozása körzetei között azonban a jelentős földrajzi távolságból adódóan ilyen átfedés nincs.

II.

9.) A Gala Italia S.p.A. 1998. október 15.-én kötött üzletrész adás-vételi szerződéssel a korábbi tulajdonosoktól ( Investment Darries B.V. és Avonmore Foods B.V.) megvásárolta az Avonmore Kft üzletrészei 100 százalékát, azzal a feltétellel, hogy azt a Gazdasági Versenyhivatal engedélyezi. Ennek megfelelően a Gala Italia S.p.A. a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 24.§ (1) bekezdése alapján a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét kérte az üzletrészek többségének megvásárlásával megvalósuló összefonódáshoz. A kérelemben hivatkozott arra, hogy az összefonódás nem sérti a versenysemlegesség elvét.

10.) A Tpvt. 71.§ alapján készített jelentésben a vizsgáló az összefonódás feltétel nélküli engedélyezését indítványozta. A vizsgálat során megkeresett Tej Terméktanács, Agrárrendtartási Hivatal, Mezőgazdasági Szövetkezetek és Termelők Országos Szövetsége, valamint Élelmiszerfeldolgozók Országos Szövetsége nem vetett fel aggályokat a kérelem szerinti összefonódással kapcsolatosan.

III.

11.) Az összefonódás Tpvt. 26.§-a szerinti közvetlen résztvevőinek (a kérelmező és az Avonmore Kft), valamint közvetett résztvevőinek (a Gala - csoport) 1997. évi együttes nettó árbevétele meghaladta a 10 milliárd forintot, az irányítás alá kerülő Avonmore Kft-é pedig az 500 millió forintot, ezért a kérelem szerinti összefonódás a Tpvt. 26. § (1) bekezdése alapján engedélykötelesnek minősül.

12.) A Tpvt. 14.§-ában foglaltak alkalmazásával az összefonódással érintett piac a tej- és tejtermékek országos piaca. E piacon az Avonmore Kft és a Gala - csoport összefonódásával növekszik a koncentráció. A Gala - csoport 15 százalékos részesedésével felzárkózik az eddigi piacvezető vállalkozások mellé. E piaci részesedés azonban a tej-tejtermékek egésze, és az azon belüli egyes árucsoportok tekintetében sem tekinthető olyan mértékűnek, amely a Gala - csoportot gazdasági erőfölényes helyzetbe hozná. Az érintett piacon jelen levő nagyszámú vállalkozás pedig garanciát jelent a gazdasági verseny fennmaradására.

13.) A tejfelvásárlás tekintetében az Avonmore Kft a Gala - csoport eddigi tagjaitól (Szegedi Tejipari Rt, Szombathelyi Tejipari Rt) elkülönült földrajzi piacon tevékenykedik, ezért az összefonódás etekintetben nem érinti a gazdasági versenyt.

14.) Mindezek alapján a Versenytanács arra a következtetésre jutott, hogy a kérelem szerinti összefonódás nem hoz létre, nem erősít meg gazdasági erőfölényt, nem akadályozza a hatékony verseny fennmaradását, fejlődését. Ezesetben pedig a Tpvt. 30. § (2) bekezdése alapján a Gazdasági Versenyhivatal az engedélyt nem tagadhatja meg, mire tekintettel a Versenytanács a kérelem szerinti összefonódást engedélyezte.

IV.

15.) Az ügyfelek (a kérelmező és az Avonmore Kft) kérték a tárgyalás mellőzését, ezért a Versenytanács határozatát a Tpvt. 74.§ (1) bekezdésének alkalmazásával tárgyaláson kívül hozta meg.

16.) A kérelmező a Tpvt. 62.§ (1) bekezdése szerinti eljárás díjat lerótta, ezért arról rendelkezni nem kellett.

17.) A határozat felülvizsgálatára vonatkozó rendelkezés a Tpvt. 83.§ (1) - (2) bekezdésén alapul.

Budapest, 1998. december 18.

dr. Bodócsi András sk. előadó
Fógel Jánosné dr.
dr. Sólyom Eszter sk.
Szabó Györgyi