Vj-170/1998/7

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa dr. Juhász György ügyvéd (6000 Kecskemét, Klapka u. 9-11.) által képviselt PHOENIX Pharma Gyógyszerkereskedelmi Részvénytársaság kérelmezőnek vállalkozások összefonódásának engedélyezése tárgyában indult eljárásban - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács engedélyezi, hogy a PHOENIX Pharma Gyógyszerkereskedelmi Rt. az üzletrészek megvásárlásával irányítást szerezzen a DUNAPHARMA Gyógyszernagykereskdelmi Kft. felett.

E határozat felülvizsgálatát az ügyfelek a kézbesítéstől számított 30 napon belül a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó keresettel kérhetik.

Indoklás

I.

A PHOENIX Pharma Gyógyszerkereskedelmi Rt. (a továbbiakban: Phoenix Pharma) Magyarország teljes területén folytat gyógyszernagykereskedelmi tevékenységet, mintegy 1200 vállalkozással - főként gyógyszertárakkal és kórházakkal - áll szállítói kapcsolatban. 1997-ben nettó árbevétele 17,2 milliárd Ft volt.

Az Rt. 1995. évben a PHARMA Patika Gyógyszerellátó Vállalat jogutódjaként jött létre, majd 1996-ban a PHOENIX International Beteiligungs GmbH németországi vállalkozás többségi - 95,6 %-os - tulajdonába került.

A PHOENIX Pharma a következő magyarországi vállalkozások felett rendelkezik többségi tulajdonon alapuló irányítási joggal:

  • -

    Parma Produckt Gyógyszergyártó Kft., amely tisztító és testápolószerek, valamint egyéb vegyiáruk gyártásával és csomagolásával foglalkozik, gyógyszernagykereskedelmi tevékenységet nem folytat. 1997. évi nettó árbevétele 330 millió Ft volt.

  • -

    Patika Partner Kft., mely jelenleg végelszámolás alatt áll, 1997. évben 280 millió Ft árbevételt realizált.

A PHOENIX GmbH németországi vállalkozás Magyarországon árbevételt 1997. évben nem realizált.
A GmbH 100 %-ban tulajdonosa a HESTAG Hungária Gyógyszernagykereskedelmi Kft-nek, mely tevékenységét elsősorban Budapest és környékén folytatja, 1997. évi árbevétele 1,4 milliárd Ft volt. (A Kft. feletti irányításszerzést a Gazdasági Versenyhivatal 1997. júniusában a Vj-51/1997/8. számú határozatával engedélyezte.)

A DUNAPHARMA Gyógyszernagykereskedelmi Kft-t 1995-ben alapították, jellemzően a nyugat-dunántúli régióban forgalmaz gyógyszertárak és egészségügyi intézmények részére. 1997-ben 1,1 milliárd Ft árbevételt realizált, tulajdonosai magánszemélyek.

II.

Magyarországon a gyógyszernagykereskedelmet a 4/1992. (I. 8.) NM sz. rendelet szabályozza, mely előírásainak betartása mellett lehetőséget ad bármely vállalkozás részére e tevékenység folytatására. Az engedélyt a népjóléti miniszter adja ki, az Ipari Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium, valamint az Országos Gyógyszerészeti Intézet véleményével egyetértésben.
A szabályozás a gyógyszerek árrésére is kiterjed, a nagy- és kiskereskedelmi haszonkulcs mértéke hatóságilag meghatározott, így a vállalkozások különféle engedmények és kedvezmények nyújtásával versenyezhetnek egymással.

A gyógyszerforgalmazási piac sajátossága továbbá, hogy a kereslet-kínálati viszonyokat az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által kialakított támogatási módszerek és mértékek alapvetően befolyásolják.

A magyar piacon jelenleg 84 gyógyszernagykereskedelmi engedéllyel rendelkező vállalkozás működik, melyek piaci részaránya azonban igen eltérő.
Az 1997. évi teljes gyógyszernagykereskedelmi forgalom 135 milliárd Ft volt, melynek közel 80 %-át a hat legnagyobb vállalkozás: a Hungaropharma, az Arago-csoport, a Pharmafontana, a Bellis (Béres csoport), a Medimpex és a Fúziópharma adja.
Mellettük kb. 30-ra tehető azon vállalkozások száma, melyek éves árbevétele meghaladja az 1 milliárd Ft-ot.

A gyógyszernagykereskedelem piaca tehát a számos új szereplő megjelenése ellenére még ma is koncentrált, a hagyományokkal rendelkező vállalkozások mellett fellépő versenytársak piaci térnyerése hosszabb időszakot igényel.

Az 1997. évi gyógyszernagykereskedelmi forgalomból a kérelmező PHOENIX Pharma 12,8 %-kal, az irányítása alá kerülő Dunapharma 0,8 %-kal, míg az ugyancsak gyógyszernagykereskedéssel foglalkozó közvetett résztvevő HESTAG Hungária Kft. 1,0 %-kal részesedik.

III.

A PHOENIX Pharma és a Dunapharma magánszemély tulajdonosai 1998. december 4-én üzletrész adásvételi szerződést kötöttek. A szerződés szerint a PHOENIX Pharma megvásárolja a Dunapharma üzletrészeinek 100 %-át.
A szerződés 5. pontja szerint annak érvényessége a Gazdasági Versenyhivatal engedélyével lép életbe.

E szerződés alapján az 1996. évi LVII. törvény 28., 29. és 24. §-ának (1) bekezdésére hivatkozással kérte az irányítási jog megszerzője a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét.

Kérelmében rámutatott arra, hogy az összefonódás a Dunapharma nyugat-dunántúli területein jelentősen hozzájárul a színvonalasabb gyógyszerellátáshoz, azáltal, hogy a kínálat kibővül a PHOENIX Pharma áruválasztékával, emellett hatékonyabb készletgazdálkodást lehet megvalósítani, valamint a szállítási költségeket jelentősen mérsékelni.

IV.

Az 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 71. §-a alapján elkészített jelentésben a vizsgálók a kérelmezett összefonódás feltétel nélküli engedélyezését indítványozták. A vizsgálók a lefolytatott eljárás alapján megállapították, hogy a tervezett irányításszerzés a gazdasági versenyt az érintett piacon nem korlátozza, a résztvevők együttes piaci részesedése számottevően nem változik, erőfölény nem alakul ki. Rámutattak továbbá, hogy az összefonódás előnyeként a nyugat-dunántúli régióban javul a gyógyszerellátás színvonala.

V.

A Tpvt. VI. fejezetében foglalt előírások szerint a vállalkozások összefonódását eredményező szerződés létrejöttéhez a Gazdasági Versenyhivatal engedélye szükséges az esetben

  • -

    ha a szerződésben foglaltakat a Tpvt. 23. §-a összefonódásnak minősíti, valamint

  • -

    ha az érintett vállalkozások együttes előző évi nettó árbevétele meghaladja a Tpvt. 24. §-ában foglalt értékeket.

A Tpvt. 23. § (1) bekezdésének b) pontja értelmében vállalkozások összefonódása jön létre, ha egy vállalkozás vagy több vállalkozás közösen irányítást szerez egy további vállalkozás felett.
Az irányítás megszerzésének fogalmát a 23. § (2) bekezdés a) pontja határozza meg, e szerint ha egy vállalkozás a másik vállalkozás többségi szavazati jogot biztosító üzletrészeit megszerzi irányításszerzésnek minősül.

Az irányítás megszerzéséhez akkor kell a Gazdasági Versenyhivataltól engedélyt kérni, ha az érintett vállalkozások előző üzleti évben elért együttes nettó árbevétele a 10 milliárd Ft-ot meghaladja, feltéve, hogy az irányítás alá kerülő vállalkozásé pedig 500 millió Ft felett van.
A 27. § szerint a külföldön honos érintett vállalkozások esetében az árbevétel számításakor a Magyar Köztársaság területén eladott árukból elért árbevételt kell figyelembevenni.

Az összefonódással érintettek körét a Tpvt. 26. §-a szerint a közvetlenül és közvetetten résztvevő vállalkozások számbavételével kell megállapítani.

Jelen eljárás közvetlen résztvevői, akik között az összefonódás létrejön:

  • -

    a PHOENIX Pharma Rt., valamint

  • -

    a Dunapharma Kft.

Közvetett résztvevők a Tpvt. 26. § (3) bekezdése szerint:

  • -

    Parma Produckt Kft. (26. § (3) bekezdés a) pont),

  • -

    Patika Partner Kft. (26. § (3) bekezdés a) pont),

  • -

    PHOENIX International GmbH (26. § (3) bekezdés b) pont),

  • -

    HESTAG Hungária Kft. (26. § (3) bekezdés c) pont).

Tekintettel arra, hogy a kérelem során benyújtott üzletrész adásvételi szerződésben foglaltak a Tpvt. 23. § (1) bekezdés b) pontja, valamint a (2) bekezdés a) pontja szerint irányításszerzésnek minősülnek; valamint a felsorolt érintett vállalkozások 1997. évi nettó árbevétele meghaladta a 10 milliárd Ft-ot - 20,2 milliárd Ft - és az irányítás alá kerülő Dunapharma Kft. 1997. évi árbevétele 500 millió Ft-nál magasabb volt, a kérelmezett összefonódás engedélykötelesnek minősül.

VI.

A Tpvt. 30. § (2) bekezdése alapján a Gazdasági Versenyhivatal nem tagadhatja meg az összefonódás iránti engedélyt, ha az az érintett piacon, illetve annak jelentős részén nem hoz létre vagy nem erősít meg gazdasági erőfölényt, nem akadályozza meg a hatékony verseny kialakulását, fennmaradását, vagy fejlődését.

Az érintett piacot a Tpvt. 14. §-ában foglaltak szerint az összefonódásban résztvevő vállalkozások által forgalmazott, valamint az azokat ésszerűen helyettesítő áruk, továbbá azon földrajzi terület figyelembevételével kell meghatározni, amelyen kívül a fogyasztók nem, vagy csak számottevően kedvezőtlenebb feltételek mellett tudják az érintett vállalkozások áruit beszerezni.

A kérelemben foglalt irányítás megszerzésével kialakuló piaci hatás értékelésekor a Versenytanács a hatóságilag szabályozott keretek között értékesíthető gyógyszerkészítményeknek Magyarország teljes földrajzi területének forgalmát vette figyelembe. Ennek meghatározásánál tekintettel volt arra, hogy a gyógyszernagykereskedelmi vállalkozások jellemzően a földrajzi körzetükben elhelyezkedő gyógyszertárak és egészségügyi intézmények részére értékesítik termékeiket, de mint ahogy az irányításszerző PHOENIX Parma tevékenysége is példázza, a gyógyszertermékek jellegéből adódóan az ország bármely területére történő értékesítés nem jelent sem számottevő többletköltséget, sem időveszteséget.
A kérelmezett irányításszerzés résztvevői együttesen a teljes hazai gyógyszernagykereskedelem 14,6 %-át forgalmazzák. Ez a részesedés azonban nem azonos az érintett piaci részaránnyal miután egyes, azonos hatóanyagú készítmények között az ésszerű helyettesíthetőség fennállhat. Ennek ellenére a hatóanyagok alapján történő összetett és bonyolult helyettesítési lehetőségek részletes vizsgálatát a Versenytanács nem látta szükségesnek, tekintetbe véve azt, hogy az összefonódásban résztvevő ügyfelek a vevők - gyógyszertárak, kórházak és egyéb egészségügyi intézmények - igényeinek megfelelően a gyógyszerek széles körét forgalmazzák. Igy az országos gyógyszernagykereskedelmi forgalomból való részesedés megfelelő információt nyújt egy-egy gyógyszernagykereskedelmi vállalkozás piaci súlyáról.

A Versenytanács tekintetbe véve azt, hogy a többségi részesedés megszerzésével a PHOENIX Pharma piaci részaránya kis mértékben - nem egészen 2 %-kal - emelkedik, ezzel a piacon tevékenykedő számos versenytárs mellett szerepe ugyan némileg erősödik, azonban az érintett piacon az összefonódás nem hoz létre gazdasági erőfölényt és nem akadályozza a hatékony verseny fennmaradását sem.

A kérelmezett irányításszerzés a nyugat-dunántúli régióban javítja a gyógyszerellátást, a bővülő áruválasztékkal és a közös árubeszerzéssel, készletgazdálkodással, valamint a korszerűsödő gyógyszerrendeléssel a vevők is előnyökhöz jutnak.

Mindezeket figyelembevéve a Versenytanács a Tpvt. 30. § (2) bekezdésében foglaltak szerint a Tpvt. 77. § (1) bekezdés a) pontja alapján úgy döntött, hogy a kérelem szerinti irányítás megszerzését engedélyezi.

VII.

Az ügyfelek együttesen a tárgyalás mellőzését kérték, így a Versenytanács határozatát a Tpvt. 74. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül hozta meg.

A kérelmező a Tpvt. 62. § (1) bekezdése szerinti eljárási díjat előzetesen megfizette, ezért arról rendelkezni nem kellett.

A határozat felülvizsgálatára vonatkozó rendelkezés a Tpvt. 83. § (1) és (2) bekezdésén alapul.

Budapest, 1999. február 2.

Fógel Jánosné dr. sk. előadó
dr. Bodócsi András sk.
dr. Sólyom Eszter sk.
Ágoston Marika