Vj-156/1998/12

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa adr. Bihari Vilmosvezérigazgató által képviseltPICK SZEGED Szalámigyár- és Húsüzem Rt(6725 Szeged, Szabadkai út 18.) kérelmezőnek összefonódás engedélyezése iránti kérelmére - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács engedélyezi, hogy a PICK SZEGED Szalámigyár- és Húsüzem Rt megvásárolja a Szegedi Paprika Élelmiszereldolgozó és Kereskedelmi Rt vagyonába tartozó ingatlanokat, tárgyi eszközöket és vásárolt készleteket.

E határozat felülvizsgálatát az ügyfelek a kézbesítéstől számított 30 napon belül kérhetik a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtható keresettel.

Indoklás

I.

Az összefonódás résztvevői

1.) A PICK SZEGED Szalámigyár- és Húsüzem Rt (a továbbiakban: PICK Rt), valamint a részvények, vagy az üzletrészek többségének tulajdonlása révén irányítása alatt álló további hat vállalkozás (a továbbiakban együtt: PICK-csoport) 1997. évi együttes nettó árbevétele - az egymás közötti forgalom nélkül - 43,3 milliárd forint volt.

2.) A PICK-csoport meghatározó tevékenysége húsipari termékek előállítása. Ezen belül a csoport egyik tagja - a RINGA Húsipari Rt - foglalkozik húskonzerv gyártással, amelynek 1997. évi országos forgalmából 4,9 százalékkal részesedett.

3.) A Szegedi Paprika Élelmiszereldolgozó és Kereskedelmi Rt ( a továbbiakban: Szegedi Paprika Rt) 1997. évi nettó árbevétele - a PICK csoporttal bonyolított 4 millió forintos forgalom nélkül - 1167 millió forint volt.

4.) A Szegedi Paprika Rt tevékenysége fűszerpaprika őrlemény, ételizesitő és konzervek gyártására terjed ki. Részesedését ezen áruk 1997. évi országos forgalmából a Táblázat mutatja be.

Táblázat

A Szegedi Paprika Rt részesedése az általa gyártott áruk 1997. évi országos forgalomból

Áru

Részesedés (%)

Fűszerpaprika őrlemény

18

Ételizesitő

1

Konzerv

1

Húskonzerv

5


5.) A magyarországi fűszerpaprika őrlemény előállítás több, mint 90 százalékát hat vállalkozás adja, amelyek árujukat az ország egész területén forgalmazzák. A nagyszámú további vállalkozás alapvetően helyi igényeket elégit ki. 1997. évben, az összes termelés mintegy kétharmada exportra került, a belföldön elérhetőnél alacsonyabb áron.

6.) A PICK-csoport 1997. évben a termeléséhez szükséges fűszerpaprika őrleménynek csak minimális hányadát vásárolta a Szegedi Paprika Rt-től.

II.

A kérelem

7.) A Szegedi Paprika Rt 1997. évre fizetésképtelenné vált, mire tekintettel egyik szállítója kezdeményezte a felszámolását. A kijelölt felszámoló által a Szegedi Paprika Rt vagyonát képező eszközök (ingatlanok, gépek, gépi berendezések, és vásárolt készletek) értékesítésére 1998. május 7-re meghirdetett árverést a PICK Rt nyerte meg. Az ezt követően 1998. május 26-án megkötött "Adásvételi Szerződés"-sel megvásárolt eszközök működtetésére a PICK Rt 1998. június 9-én megallapította a Szegedi Paprika, Fűszer- és Konzervgyártó Rt-t.

8.) A PICK Rt a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 24. § (1) bekezdése alapján a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét kérte a Szegedi Paprika Rt eszközei megvásárlásával megvalósított összefonódáshoz.

9.) A PICK Rt kérelmében hivatkozott arra, hogy az összefonódás nem akadályozza más vállalkozások piacra lépését, a piac működését. Ugyanakkor lehetővé teszi a hírneves szegedi paprikagyártás fennmaradását, és segíti a PICK-csoport termeléséhez szükséges garantáltan jó minőségű fűszerpaprika őrlemény beszerzését.

III.

Az indítvány

10.) A Tpvt. 71. § (1) bekezdése alapján készített jelentésben a vizsgáló az összefonódás engedélyezését indítványozta.

IV.

Az engedélykérési kötelezettség vizsgálata

11.) Valamely vállalkozások közötti akcióhoz - így a kérelem tárgyát képező adásvételhez is - akkor kell engedélyt kérni, ha
- az adott akció a Tpvt. 23.§-ában foglaltak szerint összefonódásnak minősül, továbbá
- az összefonódással érintett vállalkozások előző évi nettó árbevétele meghaladja a Tpvt. 24.§ (1) bekezdésében foglalt küszöbértékeket.

12.) A Versenytanács kialakult gyakorlata szerint (elvi állásfoglalások 23. pont, Versenyfelügyeleti Értesítő 1998. évi 6.szám) a Szegedi Paprika Rt eszközeinek a PICK Rt által az 1998. május 26-án megkötött Adásvételi Szerződéssel történt megvásárlása megvalósítja a Tpvt. 23.§ (1) bekezdés a.) pontja szerinti, "a vállalkozás része a vállalkozástól független másik vállalkozás részévé válik" tényállást. Azáltal pedig, hogy az eszközök eladásával a Szegedi Paprika Rt felszámolásra került, és így megszűnt piaci szereplő lenni; továbbá a PICK Rt a megvásárolt eszközök működtetésére létrehozott egy általa irányított új vállalkozást - tartalmát tekintve a Szegedi Paprika Rt felett szerzett irányítást (Tpvt. 23.§ (1) bekezdés b.) pont). Minderre tekintettel a kérelem szerinti akció nem vitathatóan összefonódásnak minősül.

13.) Az összefonódás közvetlen résztvevőinek (a PICK Rt és a Szegedi Paprika Rt), továbbá közvetett résztvevőinek (a PICK-csoport további tagjai) 1997. évi együttes nettó árbevétele meghaladta a 10 milliárd forintot, a megvásárolt eszközök felhasználásával a Szegedi Paprika Rt által 1997. évben elért nettó árbevétel pedig az 500 millió forintot, ezért a kérelem szerinti összefonódás engedélykötelesnek minősül.

V.

Az engedélyezés

14.) A Tpvt. 30.§ (2) bekezdése alapján a Gazdasági Versenyhivatal nem tagadhatja meg az engedélyt, ha az összefonódás nem hoz létre, nem erősít meg gazdasági erőfölényt, nem akadályozza a hatékony verseny kialakulását, fennmaradását vagy fejlődését az érintett piacon (Tpvt. 14.§.).

15.) Az összefonódás érintheti a gazdasági versenyt, ha az összefonódásnak vannak olyan előzőleg egymástól független résztvevői, amelyek
- azonos piacon tevékenykednek (azonos, vagy egymást ésszerűen helyettesítő áruk forgalmazói); vagy
- szomszédos piacok szereplői (egymással vertikális, vevő-eladó kapcsolatban állnak, illetve állhatnak).

16.) A PICK-csoport (azon belül is a RINGA Húsipari Rt) és a Szegedi Paprika Rt azonos tevékenysége a húskonzerv gyártás. A két vállalkozás együttes részesedése a húskonzervek országos piacán - mint érintett piacon - nem éri el még a 10 százalékot sem, mire tekintettel ezen piacon az összefonódás nem hoz létre gazdasági erőfölényt, és a verseny fennmaradását sem veszélyezteti.

17.) Valamely, a gyártáshoz fontos alapanyagot szállító (vagy másoldalról: az előállított árut nagy mennyiségben felhasználó) vállalkozással történő összefonódás erőfölényes helyzetbe hozhatja az alapanyagot felhasználó (az árut értékesítő) vállalkozást, ha versenytársai számára nehézséget okozhat a vele összefonódó vállalkozással való piaci kapcsolat hiánya. A Szegedi Paprika Rt terméke a fűszerpaprika őrlemény ugyan meghatározó alapanyaga a húsiparnak, a PICK -csoport versenytársai azonban - figyelemmel a Szegedi Paprika Rt 18 százalékos piaci részesedésére - minden nehézség nélkül be tudják szerezni a fűszerpaprika őrleményt más vállalkozásoktól, tekintettel arra is, hogy a belföldi kapacitások - a jelentős mértékű 1997. évi export alapján - lényegesen meghaladják a belföldi igényeket, továbbá arra, hogy a fűszerpaprika őrlemény exportra csak a belföldinél lényegesen kedvezőtlenebb áron volt értékesíthető.

18.) Mindezek alapján a Versenytanács úgy ítélte meg, hogy az összefonódás nem hoz létre, nem erősít meg gazdasági erőfölényt, illetve nem akadályozza a hatékony verseny fennmaradását, ezért - figyelemmel a Tpvt. 30.§ (2) bekezdésére - az összefonódást engedélyezte.

VI.

Eljárási kérdések

19.) Az ügyfelek kérelme alapján a Versenytanács határozatát a Tpvt. 74.§ (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül hozta meg.

20.) A kérelmező a Tpvt. 62. § (1) bekezdése szerinti eljárási díjat lerótta, ezért arról rendelkezni nem kellett.

21.) A határozat felülvizsgálatára vonatkozó rendelkezés a Tpvt. 83.§ (1) - (2) bekezdésén alapul.

Budapest, 1999. január 5.

dr. Bodócsi András sk. előadó
Fógel Jánosné dr. sk.
dr. Sólyom Eszter sk.
Szabó Györgyi