Vj-157/1998/16

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. Kun László ügyvéd (1124 Budapest, Pogány út 32-34. fsz. 1.) ügyvéd által képviselt GAMETECH Kft. (1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 54.) I. r. és GAME MASTER Kft. (1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 54.) II. r. eljárás alá vont vállalkozások ellen fogyasztói döntés tisztességtelen befolyásolása miatt indult eljárásban - tárgyaláson - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács megállapítja, hogy a GAMETECH Kft. a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartást tanúsított azzal, hogy reklámjaiban megtévesztő tájékoztatást adott az általa szervezett "Egyet fizet - kettőt kap" kedvezményes akció során.


A GAME MASTER Kft-vel szemben az eljárást megszünteti.

A bírság kiszabását mellőzi.


E határozat felülvizsgálatát annak kézhezvételétől számított 30 napon belül a Gazdasági Versenyhivatalnál előterjesztendő, de a Fővárosi Bírósághoz benyújtott keresetben lehet kérni.

Indoklás

A Gazdasági Versenyhivatal az 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) 70. § (1) bekezdése alapján hivatalból indított vizsgálatot annak megállapítására, hogy az eljárás alá vont vállalkozások a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsítottak-e azáltal, hogy az Europark területén működő Wizard`s Játékteremben kifüggesztetett reklámok szövegével ellentétben nem alkalmazták a hétfői napra meghirdetett "Egyet fizet - kettőt kap" kedvezményes akciót.
A beszerzett iratok és a vizsgálati jelentés ténymegállapításai alapján az eljáró Versenytanács az alábbi tényállást állapította meg:
Az eljárás alá vont vállalkozások az 1998. márciusában kötött együttműködési megállapodás alapján márciustól november 1-ig üzemeltették az Europark területén működő játéktermet. A gépek üzemeltetése közvetlenül az I. r. eljárás alá vont vállalkozás kötelezettsége volt.
A forgalom növelése érdekében 1998. márciusában hirdette meg az I. r. eljárás alá vont vállalkozás az "Egyet fizet - kettőt kap" akciót, mely akció ígérete szerint a fogyasztók hétfői napokon olcsóbban használhatták a gépeket.
Az akciót az Europark Bevásárlóközpontban a Játék Szalon előtt elhelyezett transzparensen és az üzletben elhelyezett A/3-as méretű lapokon hirdették.
A játékteremben - teljes üzemmenet esetén - 47 gép, míg a nyári hónapokban kb. 23 gép működött.
Az akció lebonyolításához a játékgépek pénzszámláló berendezését hétfői napon a nyitás előtt a műszerészeknek át kellett állítani annak érdekében, hogy egy egységért kétszeres időt lehessen azokon játszani.
A gépek közül kis számú gép nem volt alkalmas - a számoló berendezés kialakítása miatt - az akció feltételeinek teljesítésére, így ezekre nézve a reklám ígérete nem valósulhatott meg.

A vizsgálati jelentés indítványozta a Tpvt. 8. § (2) bekezdés c) pontjába ütköző jogsértés megállapítását azzal, hogy az eljárás alá vont vállalkozás képviselői sem vitatták, miszerint az akció a társaság által üzemeltetett valamennyi gépre érvényes volt, ugyanakkor az átállítás nem minden gépnél volt lehetséges.
A Tpvt. 8. § (1) bekezdése szerint tilos a gazdasági versenyben a fogyasztókat megtéveszteni.
A Tpvt. 8. § (2) bekezdés c) pontja szerint megtévesztésre alkalmas magatartásnak minősül, ha az áru értékesítésével, forgalmazással összefüggő, a fogyasztó döntését befolyásoló körülményekről - így például a fizetési feltételekről - megtévesztésre alkalmas tájékoztatást adnak.
Az I. r. eljárás alá vont vállalkozás a szórakoztató játékgépek piacán - hol köztudottan nagyszámú vállalkozás van jelen - nem vitatottan a forgalom növelése érdekében vezette be az akciót, melynek során - általa sem vitatottan - nem tett eleget reklámja ígéretének.
Fentiekre tekintettel a Versenytanács a Tpvt. 77. § (1) bekezdés c) pontja alapján a jogsértést megállapította.

A Tpvt. 78. § (1) bekezdése szerint az eljáró Versenytanács bírságot szabhat ki azzal szemben, aki a törvény rendelkezéseit megsérti.
Jelen ügyben a Versenytanács a bírság kiszabását mellőzte a jogsértés súlyára, valamint időtartamára, továbbá arra tekintettel is, hogy a játékterem üzemeltetésével az eljárás alá vont vállalkozások időközben felhagytak.

Az együttműködési megállapodásban foglaltakra tekintettel a II. r. eljárás alá vont vállalkozás ellen az eljárást jogsértés hiányában megszüntette a Tpvt. 77. § (1) bekezdés h) pontja alapján.

Budapest, 1999. január 21.

Vérné dr. Labát Éva sk. előadó
dr. Kállai Mária sk.
Fógel Jánosné dr. sk.
Ágoston Marika