Vj-56/1999/12

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. Bagdi László ügyvéd (5600 Békéscsaba, Andrássy út 7.) által képviselt DÉLKÁBEL Fejlesztő, Kivitelező és Szolgáltató Kábeltelevíziós Kft eljárás alá vont vállalkozás ellen gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tárgyában indított eljárásban - tárgyaláson - meghozta a következő

határozatot

A Versenytanács az eljárást megszünteti.

A határozat felülvizsgálatát a kézbesítéstől számított 30 napon belül a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtható, de a Fővárosi Bírósághoz címzett keresettel kérheti az eljárás alá vont vállalkozás.

Indoklás

I.

  • 1.)

    Az eljárás alá vont DÉLKÁBEL Fejlesztő, Kivitelező és Szolgáltató Kábeltelevíziós Kft (a továbbiakban: DÉLKÁBEL) Békéscsaba, Békés, Orosháza és Hódmezővásárhely területén nyújt kábeltelevíziós szolgáltatást 1999. évben 15100 előfizető részére. Az említett települések közül egyedül Békéscsabán tevékenykednek további kábeltelevíziós vállalkozások. E két vállalkozás (Sat Elektronik Kft, Kőrös Kábel Kft) és a DÉLKÁBEL vételi körzete között azonban csak minimális - fogyasztók nem egész 5 százalékát érintő - átfedés van.

  • 2.)

    A DÉLKÁBEL csillagpontos rendszerben, előfizetési díj ellenében, három programcsomagot szolgáltat: alap, emelt és extra, továbbá az utóbbi kettő mellett előfizethető a HBO mozicsatorna is.

  • 3.)

    A DÉLKÁBEL és az előfizetők közötti kapcsolatot a "Szolgáltatási szerződés általános feltételei" rögzítik, amelynek 11. pontja szerint a DÉLKÁBEL az előfizetési díjat jogosult módosítani, amennyiben azt a gazdálkodását, illetőleg a kábeltelevíziós szolgáltatást befolyásoló körülmények indokolják. A díj módosításáról, annak hatálybalépését 30 nappal megelőzően, köteles a DÉLKÁBEL az előfizetőket értesíteni. Az emelt díj akkor minősül elfogadottnak, ha az előfizető az elfogadásról nyilatkozik, vagy 8 napon belül írásban nem él ellene ellentmondással. A legutóbbi díj változásra 1999. január 1-jén került sor. A díjemelést megelőző (1998. évi) és a jelenleg érvényes (1999. évi) bruttó (a 12 % ÁFA-t tartalmazó) díjakat, továbbá az egyes programcsomagokban szolgáltatott programok számát az 1. táblázat tartalmazza.

1.táblázat

Az egyes programcsomagok bruttó havi előfizetési díja és a
szolgáltatott programok száma

Programcsomag

Előfizetési díj (Ft/hó)

Programok száma

1998.

1999.

1998.

1999.

Alap

336

336

4

4

Emelt

1000

1200

24

26

Extra

1400

1792

35

40

Megjegyzés: */Békésen öt program

Az HBO mozicsatorna bruttó díja 1998. január 1-jétől az emelt programcsomaghoz 1.495, míg az extraprogramcsomag mellett 1.400 forint volt. A díjat a DÉLKÁBEL 1998. szeptember 1-jén 1.596 forintban egységesítette, amelyet 1999. január 1-jén 1.736 forintra emelt.

  • 4.)

    A DÉLKÁBEL-t szerzői- és műsordíj (a továbbiakban együtt: műsordíj fizetési kötelezettség terheli. Műsordíjat (a magyar nyelvű közszolgálati programok kivételével) minden program esetében, annak valamennyi előfizetője után fizetni kell. A műsordíjak programcsomagonkénti együttes összegét a 2. táblázat mutatja be.

2.táblázat

A műsordíjak alakulása

Programcsomag

Műsordíj (Ft/fő/hó)

1998.

1999.

Alap

1

2

Emelt

99

144

Extra

214

368

A HBO programot szolgáltató vállalkozás részére fizetendő műsordíj szintén emelkedett 1999. január 1-jén, annak összegét azonban a DÉLKÁBEL kérte üzleti titokként kezelni.

  • 5.)

    Az egyes programcsomagok előfizetési díjának emelkedését a DÉLKÁBEL a költségek (ezen belül kiemelten a műsordíjak) emelkedésével indokolta, a 3. táblázatban részletezett számítás alapján.

3.táblázat

A DÉLKÁBEL számítás az előfizetési díjak megalapozására

Programcsomag

A nettó díj

A nettó díj emelkedéséből

1998.

1999.

infláció

műsordíj növ.

egyéb

Alap

300

300

43

1

-44

Emelt

893

1071

128

45

5

Extra

1250

1600

179

154

17

Megjegyzés: */Az 1998. évi nettó díjnak az 1998. évi tényleges infláció (14,3 százalék) alapján számított növekménye.

  • 6.)

    A HBO mozicsatorna előfizetési díja tekintetében hivatkozott arra, hogy annak mértékét a HBO programot szolgáltató vállalkozás meghatározza számára.

II.

  • 7.)

    A Gazdasági Versenyhivatal a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 70. § (1) bekezdése alapján azért indított vizsgálatot, mert valószínűsíthető volt, hogy a DÉLKÁBEL az előfizetői díjakat 1999. január 1-jén túlzott mértékben emelte.

  • 8.)

    A Tpvt. 71. § (1) bekezdése alapján készített jelentésben a vizsgáló
    - a programcsomagok előfizetési díjai tekintetében - elfogadva a DÉLKÁBEL számításait - azoknak a költségváltozások által indokolt mértéktől való csekély mértékű eltérése alapján, jogsértés hiányában az eljárás megszüntetését indítványozta;
    - a HBO előfizetői díjak esetében szintén az eljárás megszüntetését indítványozta, mert annak további folytatása álláspontja szerint nem indokolt , figyelemmel arra, hogy a díjat a DÉLKÁBEL nem szabadon állapítja meg.

III.

  • 9.)

    A Versenytanács kialakult gyakorlata szerint a kábeltelevíziós szolgáltatást a más műsorbeszerzési lehetőségekkel (tetőantenna, műholdvevő) ésszerűen nem helyettesíthető. Ebből következőleg - figyelembevéve azt is, hogy a DÉLKÁBEL előfizetőinek csak rendkívül csekély hányada veheti igénybe más kábeltelevíziós vállalkozás szolgáltatását - a DÉLKÁBEL a Tpvt. 22. § (1) bekezdésének a.) pontja és (2) bekezdése alapján is gazdasági erőfölényben van.

  • 10.)

    A Tpvt. 21. § a.) pontja értelmében tilos a gazdasági erőfölénnyel visszaélve tisztességtelenül eladási árakat megállapítani. Tisztességtelenül megállapított eladási ár (díj) alatt a Tpvt. 21. § a.) pontja alkalmazásában a túlzottan magas eladási árat kell érteni. A Versenytanács kialakult gyakorlata szerint az ár akkor minősül túlzottan magasnak, ha meghaladja a vállalkozás gazdaságilag indokolt költségeinek és a működéshez szükséges ("tisztességes") nyereségnek az összegét.

  • 11.)

    A Versenytanács a DÉLKÁBEL által szolgáltatott adatok alapulvételével határozta meg azokat a (számított) díjakat, amelyek a 10.) pontban rögzítettekkel összhangban állva még nem minősülnek túlzottan magasnak. Ennek során
    - a közvetlen költségnek minősülő műsordíjat a DÉLKÁBEL által dokumentált mértékben vette figyelmbe;

    - a számításokkal alá nem támasztott további költségek és a nyereség tekintetében - kialakult gyakorlatával összhangban - azoknak az infláció mértékével növelt 1998. évi értéket tekintette indokoltnak.

    Megjegyzi a Versenytanács, hogy a DÉLKÁBEL 3. táblázatban bemutatott számítását azért tette félre, mert az indokolatlan költséghalmozódást tartalmaz abból adódóan, hogy a DÉLKÁBEL - jóllehet a számításban figyelembevette a műsordíjak tényleges növekedését - a teljes (tehát a műsordíjra is fedezetet nyújtó) 1998. évi díjat növelte az infláció mértékében.

  • 12.)

    A Versenytanács az előzőek szerinti számítását a HBO előfizetési díjak tekintetében is elvégezte, mert - szemben a vizsgáló álláspontjával - úgy ítélte meg, hogy a DÉLKÁBEL akkor is felelős az általa érvényesített díjakért, ha annak kialakításában más vállalkozás is szerepet játszott. Megjegyzi ugyanakkor a Versenytanács, hogy amennyiben a HBO programot szolgáltató vállalkozás meghatározta, hogy a DÉLKÁBEL milyen mértékű díjat érvényesíthet előfizetői felé, az a Tpvt. 11. §-ába ütköző, a gazdasági versenyt korlátozó megállapodásnak minősülhet. Ennek vizsgálatára azonban a Versenytanácsnak a jelen eljárás keretében értelemszerűen nem volt módja.

  • 13.)

    A Versenytanács által meghatározott számított nettó díjak és a DÉLKÁBEL által 1999. évben ténylegesen alkalmazott nettó díjak összevetését a 4. táblázat mutatja be.

4. táblázat

A DÉLKÁBEL 1999. évi tényleges díjai és a számított díjak
összevetése

Programcsomag

Tényleges nettó díj

Számított nettó díj */

Eltérés (%)

Alap

300

344

-12,7

Emelt

1071

1052

+1,8

Extra

1600

1552

+3,1

HBO

1550

1521

+1,9

Megjegyzés: */Számítását a határozat üzleti titkot képező melléklete részletezi.

  • 14.)

    Arra nézve, hogy milyen mértékű eltérés esetén állapítható meg a Tpvt. 21. § a.) pontjának megsértése nem adható egyértelmű norma, azt csak az eset összes körülményének mérlegelésével lehet meghatározni. A Versenytanács kialakult gyakorlata szerint a számított díjhoz képest kisebb eltérést mutató tényleges díj nem minősül visszaélésszerű magatartásnak. Az adott esetben a Versenytanács az eltérés csekély mértéke mellett figyelembevette azt is, hogy a DÉLKÁBEL az alapcsomag díját nem emelte, az emelt- és az extra csomag esetében pedig növelte a programok számát. Mindezek alapján a DÉLKÁBEL 1999. évi előfizetői díjait nem minősítette tisztességtelennek, és ezért az eljárást a Tpvt. 77. § (1) bekezdésének h.) pontja alapján jogsértés hiányában megszüntette.

  • 15.)

    A jogorvoslati jogra vonatkozó rendelkezés a Tpvt. 74. § (2)-(3) bekezdésén alapul.

Budapest, 1999. szeptember 1.

Vérné dr. Labát Éva sk.
Dr. Sólyom Eszter sk.
Dr. Bodócsi András sk.
Véghelyi Ágnes