Vj-158/1999/17

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Burányi Árpád ügyvezető által képviselt TV Shop Kft. (1141 Budapest, Kőszeg utca 26.) eljárás alá vont ellen fogyasztók megtévesztésének megállapítására indult eljárásban meghozta a következő

határozatot

A Versenytanács megállapítja, hogy az eljárás alá vont a "Forever Classic" elnevezésű CD gyűjtemény reklámozása során különösen előnyös vásárlás látszatát keltette. Egyebekben az eljárást megszünteti.

A Versenytanács az eljárás alá vontat 500.000.-Ft azaz ötszázezer Ft bírsággal sújtja, melyet a határozat kézhezvételét követő 30 napon belül köteles a Gazdasági Versenyhivatal 10032000-01037557. sz. bírságbevételi számlájára megfizetni.

E határozat felülvizsgálatát a határozat kézhezvételét követő harminc napon belül a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó keresetben kérheti az eljárás alá vont, melynek a bírság befizetésére halasztó hatálya van.

Indoklás

I.

A Gazdasági Versenyhivatal hivatalból indított versenyfelügyeleti eljárást a Magnet Shop Kft (1141 Budapest, Kőszeg utca 26.) eljárás alá vont ellen, mivel valószínűsíthető volt, hogy az eljárás alá vont az MTV 1-en és különböző kereskedelmi televíziók reklámjaiban a különösen előnyös vásárlás látszatát kelti.
Murányi Árpád ügyvezető bejelentette, hogy a Magnet TV Shop Kft. nem foglalkozik már ilyen tevékenységgel a kérdéses reklámok tartalmáért a TV Shop Kft. a felelős. A vizsgáló a 8. sorszámú határozatával megszüntette a Magnet TV Kft. ellen indult eljárást, és egyben elrendelte a TV Shop Kft., mint eljárás alá vont ellen a versenyfelügyeleti eljárás megindítását.

II.

Az eljárás alá vont kft. társasági szerződése 19991. december 23-án kelt. A Fővárosi Bíróság, mint Cégbíróság 1992. május 25-én jegyezte be. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 1998. december 11-i dátummal. Az eljárás alá vontat csomagküldő kiskereskedelem tevékenységi körben nyilvántartásába bejegyezte.

Az eljárás alá vont csomagküldés útján, valamint saját üzletében értékesíti termékeit, amelyeket televízió reklámokban ajánl vásárlóinak.
Megvásárolhatóak és megrendelhetők még a termékek más kiskereskedelmi egységekben is, melyeket szerződéses kapcsolat köt az eljárás alá vonthoz. Az eljárás alá vont által megrendelt reklámokat a televízió csatornákban ún. holt időkben sugározzák, amikor más reklám nem áll rendelkezésre.
Az eljárás alá vont biztosítja a kazettán szereplő reklámfilmet, ami fenti rendszer alapján kerül sugárzásra. A vizsgálat tárgyát képezte a "Forever Classic" CD gyűjtemény reklámozása. A reklám szerint a CD kollekció értéke 35.000.-Ft, de a fogyasztó azt most csak 15.900.-Ft-ért megvásárolhatja. A kérdéses reklámban ez információ hanganyagban és képi megjelenítésben is szerepel és a 35.000.-Ft át volt húzva. Az eljárás alá vont előadása szerint a reklámszöveget és képanyagát angol partnerétól vette át és fordította le. Az árat úgy állapította meg, hogy a munkatársai szerint a magyar CD piacon hasonló témájú CD lemez 2500 Ft alatt nem kapható, ezt felszorozták a gyűjteményben található lemezek számával. A 35.000.-Ft-os érték ilyen formában jött létre, azt árként nem alkalmazták.
A vizsgálat megállapítása szerint egy CD gyűjteményből 712 db-ot értékesítettek a reklámköltség 2.276.976.-Ft volt. A vizsgálat megindulása után az eljárás alá vont változtatott a reklám megjelenésen, így az áthúzott 35.000. Ft-os képet megváltoztatta, a hanganyagban viszont tovább szerepeltette. Végül 1999. december 1-én ezeket a részeket teljesen megváltoztatta.

III.

Az eljárás alá vont a HAIR Code hajnövesztő szert hasonló módon reklámozta a televízió adásokban. A reklámban szerepelteti a termék hatékonyságának alátámasztására a KERMI és az OÉTI engedélyének fotóját. A két engedély képi megjelenítésével egyidőben elhangzik az a kijelentés, mely szerint a termék hatékonyságát az OÉTI vizsgálta, s a termék forgalmazásához hozzájárult.
Bővített szövegű reklámban elhangzik még az is, hogy a termék ártalmatlanságát vizsgálták. A vizsgálat kiterjedt még az eljárás alá vont reklámjai közül a mobil telefontok, a "Latin táncszenzáció" CD, a Babyliss hajkisimító készülék, a vadászkocka és az ír népzenei CD reklámjában szereplő "most bevezető áron" szereplő kijelentésre.

A mobil telefontok reklámban szereplő bőrtok anyagának összetételére vonatkozóan az eljárás alá vont csatolta a SYSTEL 2000 Kft. levelét, melyben igazolják, hogy a tőlük vásárolt GSM sugárzás elleni telefontokok alapanyaga a gyártó koreai cég szerint bőr és speciális fémmel átszőtt szövet.

A varázskocka reklámjában áthúzott ár szerepel, több kocka vásárlása esetén néhány 100.-Ft engedményt biztosít a fogyasztók számára az eljárás alá vont.

A "most bevezető áron" szereplő reklámajánlat azt jelenti az eljárás alá vont gyakorlatában, hogy egyes termékeket a forgalom fellendítése érdekében kezdetben néhány 100.-Ft-al olcsóbban ad, majd amikor a forgalmazás fellendül megemeli az árat.

IV.

Eljárás alá vont az eljárás megszüntetését kérte. Arra hivatkozott, hogy a "Forever Classic" CD gyűjtemény reklámjában nem árról, ha nem értékről beszél. Ő nem mondja, hogy ennyi volt az ára, csupán az értéket említi így, nem tévesztheti meg a fogyasztókat.

V.

A tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (továbbiakban: Tpvt.) 8. § (2) bekezdés d) pontjában szereplő jogsértés megállapítását indítványozta a vizsgáló a "Forever Classic" CD gyűjteménye reklámszövegével kapcsolatban, a Hair Code hajnövesztő szer esetében a Tpvt. 8. § (2) bekezdés a) pontjában foglalt tilalom megállapítását, melyet azonban megváltoztatott, a vizsgálati jelentés elkészülte után beérkezett a hajnövesztő szer romániai klinikai vizsgálatára vonatkozóan beterjesztett irat alapján javasolta az eljárás megszüntetését. A további vizsgált reklámok tekintetében a vizsgálat az eljárás megszüntetését indítványozta.

VI.

Az eljárás alá vont csatolta a Fodor József Országos Közegészségügyi Központ Országos Élelmezés és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) 1998. április 17-én kelt határozatát, melynek címzettje a JOTEK Bt. (1181 Budapest, Mátyás kir. u. 16.). E szerint "a Hair Code hajnövesztő hajszesz elnevezésű készítmény másodízben módosított címkeszöveg tervezete lényegében elfogadható. A Hair Code hajnövesztő hajszesz elnevezésű kozmetikai készítmény forgalomba hozatalához hozzájárulnak a jóváhagyott mellékelt szövegű felirattal". A Hair Code hajszesz egészségügyi megfelelőségét tanúsító okirat 3 évig érvényes.
Csatolta az eljárás alá vont szintén a JOTEK Bt., mint megbízó által kért KERMI szakvéleményt, a HAIR Code hajnövesztő hajszesz minőségi megfelelőségéről. A KERMI 1998. április 29-én a végzett mérések vizsgálat és a kérelmező által benyújtott dokumentációk alapján megállapította, hogy a vizsgált termék a vonatkozó előírásoknak megfelel, valamint a tanúsított minőségnek forgalombahozatalra alkalmas.
Az eljárás alá vont benyújtott egy vizsgálati anyagot, amely Romániában egy bukaresti klinikán készült 1996. december 18-i dátummal. A klinikai vizsgálatokat a pekingi Tianwang Recovery Artikles Faktori megbízása alapján végezték el a pekingi cég vezérigazgatója által kifejlesztett hajnövesztő hajtonikkal.

VII.

A Versenytanács a lefolytatott bizonyítási eljárás, az eljárás alá vont előadása az általa becsatolt iratok, video felvételek és a vizsgálati jelentés alapján a következőket állapította meg.

A "Forever Classic" CD gyűjtemény reklámozása során az eljárás alá vont által feltüntetett 35.000.-Ft-os áthúzott és értékként megjelölt összeg az elhangzott szöveg és képi környezetben a mellé helyezett tényleges eladási árral alkalmas arra, hogy a leendő fogyasztók számára a különösen előnyös vásárlás látszatát keltsék, mivel most minthogy fele összegért juthatnak a CD gyűjteményhez. Ezért a Versenytanács megállapította a jogsértést a Tpvt. 8. § (2) bekezdés d) pontja alapján.

A Hair Code hajnövesztő hajszeszre vonatkozó reklámban szereplő OÉTI engedély, valamint KERMI szakvélemény másolatát csatolta az eljárás alá vont, ebből megállapítható, hogy a KERMI vizsgálatok alapján minőségileg megfelelőnek találta forgalombahozatalra alkalmasnak találta a hajszeszt.
Így bár a reklámszövegben az ezekre történő hivatkozás nem teljesen pontosan történt, de a fogyasztónak döntéshozatal előtti választási szabadságát ez a reklám lényegesen nem befolyásolta, így ezzel kapcsolatban a Versenytanács a jogsértés megállapítását mellőzte és az eljárást megszüntette.
Rámutat arra a Versenytanács, hogy az iratok között szereplő bukaresti klinika vizsgálatban szereplő hajtonik, amely egy kínai cég vezérigazgatója által kifejlesztett hajtonik, nem azonosítható a rendelkezésre álló adatok alapján a kifogásolt reklámban szereplő hajnövesztő szerrel.

A Versenytanács egyetértett azon vizsgálói indítvánnyal, amely az eljárás alá vont reklámjaiban szereplő további fogalmazásokkal kapcsolatban az eljárást megszüntetését indítványozta, mivel a rendelkezésre álló adatok szerint a jogsértést nem látta bizonyítottnak.

VIII.

A Versenytanácsa Tpvt.78. § -a alapján bírságot szabott ki az eljárás alá vonttal szemben, melyet az eset összes körülményeire tekintettel állapított meg.

Figyelembe vette ennek során a jogsérelem csekélyebb súlyát és azt, hogy az eljárás alá vont piaci súlya csekély, így a gazdasági verseny csekély mértékben torzulhatott az eljárás alá vont magatartása miatt.

A határozat elleni jogorvoslati lehetőséget a Tpvt. 83. §-a tartalmazza.

Budapest, 2000. január 12.

dr. Lénárd Réka sk. előadó
dr. Bodócsi András sk.
dr. Sólyom Eszter sk.
Kis Lászlóné