Vj-208/1999/6

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa dr. Jakucs Zoltán ügyvéd (1061 Budapest, Andrássy út 7. III. emelet 2.) által képviselt TOTAL Hungária Kft. kérelmezőnek vállalkozások összefonódása tárgyában indult eljárásban - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács engedélyezi, hogy a kérelmező az üzletrészek többségének megvásárlásával irányítást szerezzen a TOTAL Gaz Hungária Kft. felett.


E határozat felülvizsgálatát az ügyfelek a kézhezvételtől számított 30 napon belül kérhetik a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó keresettel.

Indoklás

I.

1999. december 22-én a kérelmező a TOTAL Fina SA-val kötött üzletrész átruházási szerződéssel megvásárolta a TOTAL Gas Hungária Gázszolgáltató és Kereskedelmi Kft. üzletrészeinek 99,9 %-át, mellyel irányítást szerzett felette.

E szerződéshez a kérelmező a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 24. §-a alapján kérte a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét.

II.

A TOTAL Fina SA. Franciaországban bejegyzett társaság többségi tulajdonosa a Magyarországon működő TOTAL Hungária Kft-nek, a TOTAL Gaz Hungária Kft-nek, valamint a TRILAC Haering Kft-nek.


A TOTAL Hungária Kft. elsősorban gépjármű üzemanyag nagykereskedelemmel és kiskereskedelemmel foglalkozik. E piacon részesedése 4 %. 1998. évben 21,5 milliárd Ft nettó árbevételt ért el.
A TOTAL Gaz Hungária Kft. PB gáz előállítással, s ennek tartályokban, illetve palackokban történő értékesítésével foglalkozik, emellett úgynevezett vezetékes (falugáz) propánbután gázszolgáltatási tevékenységet is folytat. A Kft. piaci részesedése 20 % körüli. 1998. évben 6,6 milliárd Ft nettó árbevétele volt.
A TRILAC Haering Kft. festékgyártással és forgalmazással foglalkozik, 1998. évi nettó árbevétele 6,7 milliárd Ft-ot ért el.

III.

A Tpvt. 71. § (1) bekezdése szerint készített jelentésben a vizsgáló a kérelem szerinti összefonódás engedélyezését indítványozta. A két azonos tulajdonossal rendelkező társaság között. Tekintettel arra, hogy az irányítás megváltozása a piaci viszonyokban változást nem eredményez.

IV.

A kérelmezett üzletrészvásárlás a Tpvt. 23. § (1) bekezdés b) pontja alapján vállalkozások összefonódásnak minősül.
Az összefonódáshoz a Tpvt. 24. § (1) bekezdése alapján az esetben kell a Gazdasági Versenyhivataltól engedélyt kérni, ha a 26. § szerint figyelembeveendő érintett vállalkozások előző évi együttes nettó árbevétele a 10 milliárd Ft-ot meghaladja és az irányítás alá kerülő vállalkozásé pedig 500 millió Ft felett van.

A kérelem szerinti összefonódással érintett vállalkozások - a TOTAL Hungária Kft., a TOTAL Gaz Hungária Kft., valamint a TRILAC Haering Kft. - 1998. évi együttes nettó árbevétele 34,8 milliárd Ft volt.
Az irányítás alá kerülő TOTAL Gaz Hungária Kft. nettó árbevétele pedig meghaladta az 500 millió Ft-ot - 6,6 milliárd Ft volt -, így a kérelem szerinti összefonódás engedélykötelesnek minősül.

V.

A Tpvt. 30. § (2) bekezdése alapján a Gazdasági Versenyhivatal nem tagadhatja meg az engedélyt, ha az összefonódás nem hoz létre vagy nem erősít meg gazdasági erőfölényt, nem akadályozza a hatékony verseny kialakulását vagy fennmaradását vagy fejlődését az érintett piacon. A kérelmezett összefonódás elbírálásánál a Versenytanács arra volt tekintettel, hogy azok résztvevői a Tpvt. 15. §-a szerint egymástól nem független vállalkozások, mert mindketten a TOTAL Fina irányítása alatt állnak. Az összefonódás olyan vállalkozáscsoporton belüli irányításátadás, amely nem azonos piacon tevékenykedő vállalkozások között történik, így az a gazdasági versenyt nem érinti.
Erre tekintettel a Versenytanács - kialakult gyakorlata alapján - a Tpvt. 77. § (1) bekezdésének a) pontja alapján hozott határozatával úgy döntött, hogy a kérelem szerinti üzletrész vásárlást engedélyezi.

VI.

Az ügyfelek a Tpvt. 74. § (1) bekezdése alapján a tárgyalás mellőzését kérték, ezért a Versenytanács határozatát tárgyaláson kívül hozta meg. A kérelmező a Tpvt. 62. § (1) bekezdése szerinti eljárási díjat előzetesen megfizette, ezért arról rendelkezni nem kellett.

A határozat felülvizsgálatára vonatkozó rendelkezés a Tpvt. 83. § (1) és (2) bekezdésein alapul.

Budapest, 2000. március 1.

Fógel Jánosné dr. sk. előadó
dr. Bodócsi András sk.
dr. Sólyom Eszter sk.
Ágoston Marika