Vj-38/2000/40

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Kicsák Attila által képviselt Kicsák Bt 4320. Nagykáló, Zrínyi u. 2. eljárás alá vont ellen fogyasztók megtévesztésének megállapítására indult eljárásban - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

határozatot

A Versenytanács az eljárást megszünteti. E határozat ellen jogorvoslatnak helye nincs.

Indoklás

A Gazdasági Versenyhivatal hivatalból indított eljárást, mert valószinüsithető volt, hogy az eljárás alá vont, hogy az általa megjelentetett hirdetésekben termékei áráról olyan tényt - huzamosabb ideig, viszonyítási alapjában nem meghatározott árengedményt - állít, amely a fogyasztók megtévesztésére alkalmas lehet, sértheti a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (továbbiakban: Tpvt) III. fejezetében foglalt rendelkezéseket .A versenyfelügyeleti eljárás lefolytatása után elkészült vizsgálati jelentés megállapította, hogy az eljárás alá vont 1998. március elején kezdte meg az árnyékolástechnikai és egyéb, hevederzár, ajtók, ablak szigetelés, küszöbborító, szúnyogháló termékeknek helyszínen történő beszerelésével történő együttes értékesítését. Az eljárás alá vont nyilatkozata szerint az árengedményt kezdetben a már piacon lévők áraikhoz képest számították ki és az árengedményeket folyamatosan alkalmazták. A vizsgálat megállapítása szerint addig amíg az 19998. március 1-i lista árak eljárás alá vont szerinti engedményes voltát a többi piaci szereplő érvényesitettett áraival nem lehetett igazolni, egyébként is más piaci szereplő árához képest az érvényesített ár lehet magasabb, vagy alacsonyabb az árengedményt a saját árból nyújtott engedmény jelentené, de az alanyi adómentessége folytán árait 1999. I. félévéig ÁFÁ-t nem tartalmaztak, az árjegyzéki árakat érvényesítette. Az árengedmények fedezetét biztosította az alkalmazott nélkül csak a BT bel és kültagja által végzett munkával elérhető költségmegtakaritás, valamint az 1999. július 1-től az alapanyag szállítóktól kapott árengedmény is. A vizsgálat megállapítása szerint a huzamos időn át(2 év) azonban folyamatosan hirdetett árengedmény arra utal, hogy a megállapított árak vagy azok viszonyításához alapjául választott árak nem voltak megalapozottak. Azokon az árakon, amelyekből az árkedvezményt adták (1 év és 4 hónap, majd 9 hónap időtartam alatt) a termékei, szolgáltatásai nem voltak kaphatók, így a megajánlott árkedvezmény a fogyasztók megtévesztésére alkalmas lehetett. A vizsgálat az eljárás szünetelését indítványozta, tekintettel az eljárás alá vont csekély piaci részesedésére és arra, hogy a verseny szabadságát és tisztaságát csekély mértékben veszélyeztette, valamint, hogy a jogsértéssel önként felhagyott.

A Versenytanács 2000. június 7-én tárgyalást tartott és azon határozatot hozott, mely szerint a Versenytanács az eljárást egy hónapig szünetelteti. Felhívta a vizsgálót, hogy ezt követően tartson utóvizsgálatot és erről küldje meg a vizsgálati jelentést a Versenytanácsnak.

A vizsgáló az utóvizsgálat során megállapította, hogy az eljárás alá vont 2000. június és július hónapban rendszeresen jelentetett meghirdetéseket, mely szerint a korábbi, a huzamos időn át viszonyítási alapjában nem meghatározott árengedményt nyújtását ajánló hirdetési gyakorlását megszüntette, ezért eljárás megszüntetését indítványozta.

A Versenytanács az eljárást a Tpvt. 76. § (3) bekezdés a.) pontja alapján megszüntette, mivel az eljárás alá vont vállalt kötelezettségének eleget tett a hirdetések szövegét megváltoztatta.

A határozat elleni jogorvoslat kizárása a Tpvt. 83. §-án alapul.

Budapest, 2000. szeptember 12.

dr. Lénárd Réka sk. előadó
dr. Bodócsi András sk.
dr. Sólyom Eszter sk.
Szabó Györgyi