Vj-67/2000/25

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. Szirmai Gábor ügyvéd (1196 Budapest, Fő utca 150.) által képviselt Ready Compker Kft. (1054 Budapest, Báthori utca 19.) eljárás alá vont ellen fogyasztók megtévesztésének megállapítására indult eljárásban - tárgyaláson - meghozta a következő

határozatot

A Versenytanács az eljárást megszünteti.

A határozat felülvizsgálatát a kézhezvételét követő 30 napon belül a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalhoz benyújtandó keresetben kérheti az eljárás alá vont.

Indoklás

Hivatalból indult eljárás az eljárás alá vont ellen, mivel a Gazdasági Versenyhivatal Kereskedelmi Irodája tudomására jutott, hogy az eljárás alá vont áruit napi árlistákon kínálja a fogyasztó számára, melyet közzétett az interneten és az Iridium Faxbankban is. A közzétett árlistán szereplő áruk döntő többségénél a boltban csak szűkös készlet volt raktáron és a fogyasztó a keresett kedvező árutermék helyett előzetes információ ellenére csak a drágább terméket tudta megvásárolni.
Előfordult, hogy a délelőtti órákban még nem volt árlista, illetve az Iridium Faxbankban csak a tárgynap előtti árlista volt hozzáférhető. Ez a gyakorlat alkalmas lehet a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (továbbiakban: Tpvt.) 8. § (2) bekezdés d) pontjának a megsértésére.

Az eljárás alá vont Ready Compker Kereskedelmi és Vagyonkezelő kft. cégbejegyzését 1997. október 22-én rendelte el a Fővárosi Bíróság, mint Cégbíróság.
Fő tevékenységi köre számítógépek, számítástechnikai alkatrészek, tartozékok kellékanyagok kis- és nagykereskedelme.
Az eljárás alá vont kiskereskedelmi tevékenységét a Budapest, V. kerület Vadász utca 36. szám alatt található számítástechikai szaküzlet-bemutatóterem-szervízben folytatja.

Az eljárásban érintett termék a számítógépalkatrészek forgalmazása. Ez a piac Magyarországon igen élénk, szinte minden cég foglalkozik minden termékkel, s a termékek szinte korlátlanul helyettesíthetőek.
A piacon egyszerre található meg a "már elavult" néhány hónapos termék és a legfrissebb újítás. Egy bizonyos árucsoporton belül az termékváltás igen gyors, minden kereskedőnek követnie kell a vevőkör megtartása és bővítése érdekében a kínálatát.
Az internet elterjedésével az új termékek megjelenéséről szóló információk azonnal eljutnak a potenciális fogyasztókhoz és így a kínálati és a keresleti oldal is dinamikusan változik.
A vizsgálat megállapítása szerint az eljárás alá vont az ún. kisbeszerzők piacán működik. Ezen a kis- és középvállalatok általában a kezdeti alapfelszereltségüket bővítik, a lehető legjobb műszaki paraméterű berendezéseket kívánják megvásárolni a lehető legkedvezőbb áron. Árérzékenyek, és erőfeszítéseket is tesznek arra, hogy vásárlásuk előtt információkat szerezzenek a különböző piaci szereplőkről. Ez jellemző a magánvásárlókra is, de ők még fokozottabban árérzékenyek. Nemzetközi szinten a kisvásárlók piacát SOHO-nak hívják (Smal Office Home-Office).
Az érintett piacon az árukínálat gyors változásából és az import szállításokból adódóan kialakult a keddi, szerdai szállítás rendszere. Az egy héttel korábban megrendelt termékeket kedden és - pótszállításként - szerdán kapják meg az üzletek. Kis tőkeerejük és a kereslet, kínálat gyors változása miatt jellemzően nem rendelkeznek nagy árukészlettel egy-egy termékből, készletük szűkös, a gyors termékváltások miatti kockázatot nem tudják és nem is akarják vállalni.
Az eddigi szállítások miatt ezen a piacon kereskedők jellemzően napi, de legfeljebb heti árlistával dolgoznak. A termékek erősen USD árfolyam függőek, ezért szükséges napi, illetve heti árlista meghatározása.
A vizsgáló megállapítása szerint a piacnak igen fontos jellemzője az ún. szürke piac igen magas aránya (számla ezer, nélküli forgalmazás) vámmentes behozatal stb.
Ezen a piacon egy új tendencia mutatkozik az ún. klasszikus értékesítési lánc (importőr nagykereskedő-kiskereskedő) felbomlani látszik a gyorsan változó árak és vevői igények kielégítése miatt, nincs már klasszikus nagykereskedő, vagy kiskereskedő, a kisboltok is vásárolnak egymástól és forgalmaznak viszonteladóként. A vizsgálat a földrajzi piacot Budapest és vonzáskörzetében jelölte meg annak ellenére, hogy a Faxbank és az internet bárhonnan elérhető, a nagyobb forgalmat adó néhány ezer vagy 100.-Ft-os alkatrészért a fogyasztók nem tesznek meg nagy távolságokat.

A vizsgálat különböző hiányosságokat tárt fel részint panasz bejelentések, részint "saját tapasztalatok alapján" az árlista pontosságával kapcsolatban. Előfordult, hogy több napos árlista szerepelt az interneten illetve a Faxbankban, valamint az is előfordult, hogy a kedvezőnek tűnő ármegjelölési termékből nem volt a raktáron, vagy csak néhány darab.

Az eljárás alá vont piaci részesedése a vizsgálat megállapítása szerint évi becsült forgalma alapján az érintett piacon 3,2 %. Figyelembevéve azt, hogy ezen a piacon néhány jelentős nagy, és sok igen kis részaránnyal rendelkező piaci szereplő van a kínálati oldalon, ez a piaci részarány viszonylag jelentősnek mondható. Az adatok szerint az eljárás alá vont fő versenytársai a Mistral Computer, a Mikland Computer, a Carrera Computer és a Lord Computer nevű cégek.

A lefolytatott vizsgálat szerint az eljárás alá vont 1997. októberétől 2000. március 23-ig olyan árlistákat tett közzé az interneten az Irridium Faxbankban és kiskereskedelmi boltjában, amelyen szereplő termékek egy része - amely időpontonként változó mennyiségű - nem volt kapható a boltban, illetve azokból szűkös készlettel rendelkezett, míg a készlet szűkös hiányáról, mint az áruvásárlás fontos körülményéről árlistái nem tájékoztatta a vásárlókat elhallgatva a gondosan eljáró fogyasztó elől, hogy az esetlegesen kedvező árutermékhez nem feltétlenül juthat hozzá.
Árlistáit néhány esetben késve készítette el, illetve késve módosította az Iridium Faxbankban, így bizonytalanságot keltett a fogyasztókban az ár vonatkozásában.

Az eljárás alá vont az eljárás megszüntetését kérte.
Védekezésében arra hivatkozott, hogy minden általa forgalmazott terméket belföldön szerez be, nem kínál a piac többi résztvevőinél kedvezőbb árakat, kifejezetten keresett, kedvező árutermékkel nem rendelkezik.
Amennyiben az olcsóbb termék helyett a fogyasztó drágábbat vásárol, az magasabb műszaki színvonalat nagyobb megbízhatóságot, hosszabb élettartamot képvisel, ezért megfelel az árnak.
A napi árlisták minden olyan termék árát tartalmazzák, amelyek az üzlet aznapi reggeli nyitását megelőzően a raktárban megtalálhatók.
Az árlisták jelenleg tartalmazzák azt a kitételt, hogy az árak tájékoztató jellegűek, az árváltoztatás jogát fenntartják és az árak csak a készlet erejéig érvényesek.

A Tpvt. III. fejezete tartalmazza a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalmát. A 8. § (1) bekezdése szerint tilos a gazdasági versenyben a fogyasztókat megtéveszteni.
A 2. § d) pontja szerint a fogyasztók megtévesztésének minősül különösen, ha különösen előnyös vásárlás hamis látszatát keltik.
A Versenytanács a lefolytatott vizsgálat alapján nem látta bizonyítottnak a jogsértés megvalósulását. A vizsgálat feltárta, hogy ezen az érintett piacon a fogyasztók nem teljesen u.n. "laikus" fogyasztók, hanem gondosan eljáró, hozzáértő, információkat begyűjtő felkészült fogyasztók.
Az érintett piacon minden hasonló tevékenységű cég hasonló üzleti módszerekkel dolgozik. Így a fogyasztók számára nem ismeretlen az a mód, hogy amennyiben jól akar vásárolni, a megfelelő pontos, műszaki leírású terméket ismerve, a legkedvezőbb árat választhatja a hozzá eljutó információk tömegéből.
A vizsgálat által feltárt hiányosságok és a rendelkezésre álló panasz bejelentések igazolják, hogy a piac fogyasztói a vizsgálat megállapítása szerint is erősen "árérzékenyek". A feltárt hiányosságok azonban nem bizonyítják azt, hogy az eljárás alá vont gazdasági versenyben való érvényesülése érdekében szándékosan alakított volna ki olyan körülményeket, melyek során az általa értékesített termékek árairól különösen kedvezőnek tűnő hamis információk eljuttatásával csalogatta volna be a fogyasztókat vásárlásra. Ez nem lehet üzletpolitikájuk része, mivel feltehetően azok a vásárlók, akik a kiválasztott általuk kedvezőnek ígért árutermékért elmentek a boltba és azt nem kapták meg továbbiakban nem választották ezt az üzletet, így ezektől a fogyasztóktól a bolt elesett a jövőre nézve. Az egyedi árpontatlanságok és hiányosságok nem álltak össze olyan rendszerré a Versenytanács álláspontja szerint, amely működésének célja a különösen előnyös vásárlás hamis látszatának a keltése az eljárás alá vont részéről. Árakkal kapcsolatos egyes szabálytalanságok elbírálása a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség hatáskörébe tartozik.

Mindezek alapján a Versenytanács úgy döntött, hogy eljárást a Tpvt. 72. § a) pontja alapján megszünteti.

A határozat elleni további jogorvoslat a Tpvt. 83. §-ának rendelkezésein alapul.

Budapest, 2000. július 12.

dr. Lénárd Réka sk. előadó
dr. Bodócsi András sk.
dr. Sólyom Eszter sk.
Kis Lászlóné