Vj-99/2000/17

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. Wesztergom Szabó Viktória jogtanácsos által képviselt TESCO Globál Áruházak Rt. (2040 Budaörs, Szabadság u. 117.) eljárás alá vont ellen fogyasztók megtévesztése miatt indult eljárásban - tárgyaláson - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács az eljárást megszünteti.

E határozat felülvizsgálatát a kézhezvételt követő 30 napon belül a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó keresetben kérheti az eljárás alá vont.

Indoklás

A Gazdasági Versenyhivatal Kereskedelmi Irodája észlelte, hogy az eljárás alá vont egy adott időszak alatti akcióban kedvezményesen megvásárolható árucikkeket hirdető katalógusában megjelentetett tudományos számológépről más adatokat közölt, mint az akcióban tényleges kapható számológép volt és ez alkalmas lehet a gazdasági versenyben a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására:

Az eljárás alá vont 2000. április 12-től április 15-ig tartó akciója során a kedvezményesen megvásárolható áruk fotóját, azok árait és típusszámait a TESCO akciós újságban tette közzé. Az egyik akciós termék a TI 30XA típusú számológép volt, azonban e típus és ár mellett a TI 36XS számológép fényképét jelentették meg. A két gép első látásra - átlagos fogyasztó számára - külsőleg szinte teljesen azonos, mindössze egy billentyű élénk színében tér el. Az általuk elvégezhető műveletek tekintetében viszont már jelentős különbség van. A TI 36XS számológép komolyabb teljesítményt nyújt, hiperbolikus függvényeket - szinusz koszinusz tangens - lehet vele számolni és segítséget nyújt a hőmérsékleti skálák - fárenheit- Celsius - közötti átváltáshoz is.

Az eljárás alá vont az eljárás megszüntetését kérte, védekezésében előadta, hogy mind a két típusú számológép megfelel a tudományos számológépekkel szemben támasztott követelményeknek, azonos típusúak, csupán eltérő altípusúak.
Az akciós íjságban feltüntetett fénykép alapján még egy hozzáértő szakember sem tudja eldönteni, hogy melyik készülék, mit tud pontosan, ezért lehetővé teszik a helyszínen egy próbakészülék tesztelésén keresztül a készülékek megismerését. A helytelen fénykép megjelenését egyedi mulasztás okozta.

A tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény 8. .§ (1) bekezdése mondja ki, hogy tilos a gazdasági versenyben a fogyasztókat megtéveszteni. Megtévesztésnek a (2) bekezdés szerint az áru lényeges tulajdonságára kell vonatkoznia.

A Versenytanács nem állapított meg jogsértést.
Az akciós újság pontosan tüntette fel az akciós termék típusszámát és árát. Ezen adatok alapján az érdeklődő fogyasztó az áruházban rendelkezésre álló árukatalógus és tesztkészülék alapján megismerhette a számológép lényeges tulajdonságait. A fénykép felcserélése egy másik szinte teljesen hasonló készülék fényképével az átlagos fogyasztó számára nem volt alkalmas arra, hogy a döntését tisztességtelenül befolyásolja, mivel ezt a fajta készüléket nem a kinézete alapján, hanem a felhasználási lehetőségek szerint választják. Ezt pedig csak személyesen megjelenve az eladási helyen ismerhette meg, ahol a megfelelő termékkel találkozhatott.

A Versenytanács törvénybeütköző magatartás hiányában az eljárást a Tpvt. 72. § (1) bekezdés a) pontja alapján megszüntette.

A jogorvoslat lehetőségét a Tpvt. 83. §-a szabályozza.

Budapest, 2000. augusztus 2.

dr. Lénárd Réka sk. előadó
dr.Bodócsi András sk.
dr. Sólyom Eszter sk.
Kis Lászlóné