Vj-120/2000/14

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Joseba Uriarte Bilbao ügyvezető igazgató által képviselt NAGYURI-Budapest Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1139 Budapest, Forgách u. 26-28.) eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása tárgyában indított eljárásban - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

határozatot

A Versenytanács az eljárást megszünteti.

A határozat felülvizsgálatát a kézbesítéstől számított 30 napon belül a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtható, de a Fővárosi Bírósághoz címzett keresettel kérheti az eljárás alá vont vállalkozás.

Indoklás

I.

Az eljárás alá vont vállalkozás többek között vasáru, szerelvény nagykereskedelmével foglalkozik, a spanyol TESA cégtől importált zárbetéteket forgalmaz, mely termékeknek nem egyedüli importőre. Részesedése a zár piacon 8 % alatti.

A zárak vagy betét nélküliek vagy betétesek; utóbbiak különbözőségét a biztonsági fok adja, amely a felhasznált alapanyagtól függ. Az alap az ötcsapos betét. Biztonsági foka szerint lehet
- normál zárbetét (forgalma évi 700 ezer darab),
- másolható kulcsú zárbetét (évi forgalma 140 ezer darab),
- ellenőrzötten másolható kulcsú betét (évi 10 ezer darab a forgalma).

Az eljárás alá vont vállalkozás TESA termékeiből a TE-5 sorozatú normál és a - magasabb biztonsági fokozatú - T-60 és TX-80 sorozatú zárbetéteket forgalmazza. A TE-5 sorozatú, ötcsapos, megerősítés nélküli zárbetétek rendelkeznek a német TÜV tanúsítvánnyal, továbbá a MABISZ minőségi tanúsítványával. Áruk 750.- - 875.- Ft között mozog. A gyár által biztosított dobozon szerepel a gyártó, a származási hely, az ISO minősítésre utalás mellett egy hengerzár térbeli képe vízszintes kulcsnyílással, valamint egy kulcs rajza, mellette pedig több nyelven felirat: "biztonsági rendszerek szakértője" vagy "magas biztonsági rendszerek".

II.

A Gazdasági Versenyhivatal azt vizsgálta, hogy az előbb körülírt termék dobozán lévő kép és szöveg alkalmas lehet a fogyasztók megtévesztésére, azaz sértheti-e a Tpvt. 8. § (2) bekezdésének a) pontját.
A kiegészített vizsgálati jelentés arra a következtetésre jutott, hogy ugyan a hengerzár térhatású képe és a kulcs rajza magasabb biztonsági fokozatú termékre enged következtetni - legalábbis szakember számára -; jogsértés azonban még sem valósult meg, mert azokban, a - nem önkiszolgáló - boltokban, ahol az eljárás alá vont termékeit a kiskereskedők forgalmazzák, a fogyasztók a kicsomagolt mintákból választanak, így a dobozon lévő információval nem is jutnak kapcsolatba.

III.

A Tpvt. 8. § (1) bekezdése tiltja a gazdasági versenyben a fogyasztók megtévesztését, ezen belül a (2) bekezdés a) pontjában az árú lényeges tulajdonsága tekintetében valótlan tény vagy valós tény megtévesztésre alkalmas módon állítását, vagy az áru lényeges tulajdonságairól bármilyen más megtévesztésre alkalmas tájékoztatás adását.

Ezért az adott ügyben azt kellett vizsgálni, hogy a csomagoláson megjelenő információ mit közöl és szinkronban van-e a termék jellemzőivel; így a Versenytanács nem osztja a vizsgáló álláspontját, miszerint egyáltalán nincs jelentősége a csomagolásnak azért, mert a nem önkiszolgáló boltokban a fogyasztó a dobozzal nem találkozik. Egyrészt ez, a kizárólag minta utáni forgalmazási mód nem bizonyított, csupán az általános gyakorlatra van adat, másrészt a törvényi tényállás megvalósulásához elegendő a megtévesztésre alkalmasság, vagyis nem szükséges, hogy a megtévesztés realizálódjon. Ebből a szempontból pedig a dobozon lévő ábrák hatással lehetnek a fogyasztó választására - az egyéb információkkal együtt.

A zárbetét leglényegesebb tulajdonsága a biztonsági fok, amelyet a TÜV minősítés és a MABISZ tanúsítvány igazol. A dobozon erre csak a szöveges rész utal, míg a kulcs és zár ábrája semmiféle értékelhető adattal nem szolgál, csak általánosságokat közöl; a hengerzáron lévő vízszintes kulcsnyílás nem kizárólag a magas biztonsági fokozatú zárbetétek sajátossága, a kulcs sematikus rajza pedig az átlagos felkészültségű vásárló számára ugyancsak nem mond semmit, szemben például a T-60, illetve TX-80 kulcsok dobozán lévő, lényegesen plasztikusabb kulcs-ábrával. Ez a rajz önmagában nem adja meg a lényeges információt a zárról, így az ésszerűen eljáró fogyasztót döntésében nem képes befolyásolni; nem mellőzhető az egyéb információk megszerzése.

A fentiekre tekintettel a Versenytanács a Tpvt. 77. § (1) bekezdés h) pontja alapján - figyelemmel a 72. § (1) bekezdés a) pontjára - az eljárást megszüntette. A 74. § (1) bekezdése szerint tárgyaláson kívül határozott.

Budapest, 2000. november 7.

dr. Sólyom Eszter sk. előadó
Fógel Jánosné dr. sk.
dr. Lénárd Réka sk.
Ágoston Marika