Vj-139/2000/25

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Gaál, Molnár & Ferenczy Ügyvédi Iroda (1072 Budapest, Rákóczi út 42. IX. emelet., ügyintéző: dr. Molnár István János ügyvéd) által képviselt FINALIM III S. A. kérelmezőnek vállalkozások összefonódásának engedélyezésére indult eljárásban - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács engedélyezi, hogy a kérelmező irányítást szerezzen a Győri Keksz Kft. felett.

E határozat felülvizsgálatát az ügyfelek a kézbesítéstől számított 30 napon belül a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó keresettel kérhetik.

Indoklás

I.

2000. augusztus 4-én a FINALIM III S. A. (a továbbiakban: FINALIM) és a United Biscuits Investments B. V. üzletrész adásvételi szerződést írt alá, mely alapján a kérelmező megszerzi a Győri Keksz Kft. üzletrészeinek 100 %-át. A Szerződés 4.1 a) pontjában rögzítettek szerint a teljesülés feltétele a Gazdasági Versenyhivatal engedélye. Ennek alapján a kérelmező a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) előírásaira hivatkozással a Győri Keksz Kft. üzletrészeinek megvásárlásához a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét kérte.

A kérelemben arra hivatkozott, hogy az összefonódás közvetlen és közvetett résztvevői az érintett piacokon nem kerülnek erőfölényes pozícióba, piaci részesedésük az egyre éleződő verseny hatására folyamatosan csökken. Az összefonódás előnyeként kiemelte, hogy a Győri Keksz Kft. új és szélesebb választékot biztosító termékekkel jelenik meg a piacon, s az irányítást szerző Danone csoport nemzetközi kereskedelmi szervezete révén versenyképesebb lesz a magyar termékek exportja.

II.

A FINALIM a Danone csoport holding társasága, Magyarországon árbevétellel nem rendelkezik.

A Danone csoport a világ egyik legjelentősebb élelmiszeripari vállalkozása, értékesítésének meghatározó hányadát a friss tejtermék készítmények, a kekszek és az üdítőitalok, ásványvizek teszik ki.
A Danone csoport közvetett irányítása alatt áll a Danone Tejtermék Gyártó és Forgalmazó Kft., mely kizárólag tejtermékek gyártásával és forgalmazásával foglalkozik. 1999. évben 15,5 milliárd Ft nettó árbevétele volt.
A Danone csoport külföldön honos leányvállalatai közül Magyarországra exportált

  • -

    a Danone Čokoládovny A/S 1999. évben 414,8 millió Ft értékben édes keksz termékeket,

  • -

    a Société des Eaux Minérales d`Evian S. A. pedig 85,7 millió Ft értékű ásványvizet.

A Győri Keksz Kft. 1991. évben a jogelőd Győri Keksz és Ostyagyár privatizációja révén alakult, tulajdonosa a holland United Biscuits Investment B. V. A Kft. fő tevékenysége kekszek, ostyák és cukorkák előállítása és forgalmazása. 1999. évben megvásárolta a Stollwerck-Budapest Édesipari Kft. székesfehérvári keksz- és ostyagyártó üzemét, melyet a Gazdasági Versenyhivatal Vj-116/1999/29. számú határozatával engedélyezett.
A Kft. 1999. évi nettó árbevétele 8,3 milliárd Ft volt, a székesfehérvári üzemmel együtt 14,5 milliárd Ft.

III.

A kérelmezett összefonódás - a Vj-116/1999. számú határozatban a Versenytanács részletesen kifejtett álláspontját figyelembevéve - az édességek (édes kekszek, teasütemények, ostyák, csokoládék, müzli szeletek, mézes sütemények), a sós termékek (sós kekszek, pálcikák és perecek, pirított olajos magvak), valamint a háztartási keksz magyarországi piacait érinti.

Az összefonódással érintett piacok 1998. és 1999. évi országos forgalmát, valamint a közvetlen és közvetetten résztvevő vállalkozások piaci részesedését az alábbi táblázat foglalja össze.

Érintett piac

Értékesítés (milliárd Ft)

Piaci részesedés (%)

1998.

1999.

1998.

1999.

Győri Keksz 1

Győri Keksz 1

Danone

Együtt

Édességek

48,5

59,3

24,7

20,2

0,9

21,1

Sós termékek

7,5

7,9

20,0

15,2

-

15,2

Háztartási keksz

2,5

2,4

64,0

55,3

-

55,3

1 A Stollwerck székesfehérvári üzemével együttes adat

Az érintett árupiacokat erős versenyhelyzet jellemzi. A növekvő fogyasztói igények kielégítéséért a multinacionális vállalkozások leányvállalatai (Nestlé, Kraft Jacobs Suchard, Bahlsen, Unilever, stb.) mellett nagyszámú hazai vállalkozás is részt vesz a versenyben, ezeken túl a szupermarketek egyre nagyobb arányú márkás termékei, a környező országokból származó import áruk folyamatosan emelkedő teret nyernek a hazai kínálatban. E tendenciát támasztja alá a Győri Keksz Kft. piaci részesedésének mérséklődése.

IV.

A Tpvt. 71. § (1) bekezdése alapján készült jelentésben a vizsgálók a kérelem szerinti összefonódás engedélyezését indítványozták, tekintettel arra, hogy az irányítást megszerző vállalkozás csoport részesedése az érintett piacokon nem jelentős, így a tranzakció a piac szerkezetét nem befolyásolja, a versenyt nem veszélyezteti.

V.

A kérelem tárgyát képező üzletrészvásárlás a Tpvt. 23. § (1) bekezdés b) és (2) bekezdés a) pontjában foglaltak alapján összefonódásnak minősül.

Az összefonódás a Tpvt. 24. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezések szerint - figyelembevéve a 27. § (2) bekezdésének előírását is, amely alapján a külföldön honos vállalkozások esetében a Magyar Köztársaság területén értékesített árukból az előző üzleti évben elért nettó árbevételt kell számításba venni - engedélykérési kötelezettség alá tartozik, mert

  • -

    a Tpvt. 26. §-a szerinti érintett vállalkozások - a közvetlen résztvevő Győri Keksz Kft. és a közvetett résztvevő Danone csoport leányvállalatainak - együttes előző évi magyarországi nettó árbevétele meghaladta a tíz milliárd Ft-ot, és

  • -

    az irányítás alá kerülő Győri Keksz Kft-é pedig több volt mint 500 millió Ft.

VI.

A Tpvt. 30. § (2) bekezdése értelmében a Gazdasági Versenyhivatal nem tagadhatja meg az engedélyt, ha az összefonódás nem hoz létre, nem erősít meg gazdasági erőfölényt, illetve nem akadályozza a hatékony verseny kialakulását, fennmaradását vagy fejlődését az érintett piacon.

Az összefonódással érintett piacok - a Tpvt. 14. §-ában foglaltak alapján - az édességek, a sós termékek és a háztartási keksz, melyek forgalmazásában az érintett vállalkozások résztvesznek vagy résztvehetnek.
A kérelem szerinti irányításszerzés a Danone csoport külföldi leányvállalatának jelenlegi magyarországi értékesítése alapján csak minimális - 1 % alatti - mértékben növeli az édességek piacán a koncentrációt.

Az érintett piacokon a Danone csoport jövőbeni esetleges nagyobb arányú értékesítési szándéka sem vezethet erőfölényes helyzet kialakulásához, miután nagyszámú versenytárs van jelen, s a piacra történő belépésnek sincsenek különösebb akadályai, melyet a fogyasztói kereslet folyamatos bővülése újabb vállalkozások számára is vonzóvá tesz; ami a hatékony versenyhelyzet fennmaradásának, fejlődésének biztosítékát jelenti.

Mindezek alapján a Versenytanács a Tpvt. 77. § (1) bekezdés a) pontja szerinti határozatával - a vizsgálati indítvánnyal egyezően - a kérelem szerinti összefonódást engedélyezte.

VII.

Az ügyfelek képviselőinek kérelme alapján a Versenytanács határozatát - a Tpvt. 74. § (1) bekezdése szerint - tárgyaláson kívül hozta meg.

A kérelmező a Tpvt. 62. § (1) bekezdése szerinti eljárási díjat előzetesen megfizette, ezért arról rendelkezni nem kellett.

A határozat felülvizsgálatára vonatkozó rendelkezés a Tpvt. 83. § (1) és (2) bekezdésein alapul.

Budapest, 2000. november 7.

Fógel Jánosné dr. sk. előadó
dr. Bodócsi András sk.
dr. Sólyom Eszter sk.
Ágoston Marika