Vj-146/2000/14

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a B. E. B. Ügyvédi Iroda (1112 Budapest, Gulyás u. 23., ügyintéző: dr. Ebergényi Imre ügyvéd) által képviselt ROSSMANN Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság (1183 Budapest, Akadály u. 15. szám alatti) eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalma miatt indított eljárás során tartott tárgyaláson meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács megállapítja, hogy az eljárás alá vont vállalkozás a 9 x 13 cm-es színeskép szolgáltatását hirdető plakátjain a "legjobb, legolcsóbb, leggyorsabb" szóhasználat a fogyasztók megtévesztésére alkalmas.

Vele szemben 500.000.- (azaz Ötszázezer) Ft pénzbírságot szab ki, amelyet 30 napon belül köteles megfizetni a Gazdasági Versenyhivatal 10032000-01037557 számú bírságbevételi számlájára.

E határozat ellen a kézhezvételtől számított 30 napon belül az eljárás alá vont vállalkozás a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtható, de a Fővárosi Bírósághoz címzett, a bírság megfizetésére halasztó hatályú felülvizsgálat iránti keresettel élhet.

Indoklás

A Versenytanács az ügyfél előadása, a csatolt írásbeli bizonyítékok, valamint az 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 71. §-a nyomán készült vizsgálati jelentés alapján az alábbi tényállást állapította meg:
Az 1994-ben bejegyzett eljárás alá vont vállalkozás (a továbbiakban: Kft.) 1993-ban lépett piacra, s kezdte meg tevékenységét a hazai vegyescikk, valamint közvetítő nagykereskedelemben és a vegyiáru kiskereskedelemben.
Az eltelt évek alatt Budapesten kilenc, vidéken negyvenhárom kiskereskedelmi üzletet nyitott, amelyekben fotószolgáltatással is foglalkozni kezdett. A kialakított rend szerint filmelőhívást és különböző méretű képek készítését vállalja három és négy napos határidővel úgy, hogy az önkiszolgáló módon leadott megrendeléseket összegyűjti és a munkát központi laborban végzi el.
A fotószolgáltatási piacon a verseny kiéleződött, a versenytársak részben a Kft-ével hasonló módszerrel dolgoznak, részben attól eltérően a megrendelés helyszínén vagy központi laborban teljesítik vállalásaikat egy órától egy hétig terjedő határidőben.


1999. júniusában a Kft. vállalási feltételeit a háromnapos határidőhöz tartozóan egy Teszt magazinbeli felmérés nagyon kedvezőnek tartotta.


Egyes adatok szerint 1999. júniusában, júliusában, más adatok szerint 2000. május 20. után a Kft. 840.000.- Ft reklámköltséggel körülbelül 40 x 50 cm-es plakátokat készíttetett és belőlük egyet-egyet vagy többet is eljuttatott a budapesti boltokba és huszonnégy vidéki üzletbe.
A plakát a 9 x 13-as képre értelmezhetően 8.- Ft-os árat tüntetett fel azzal, hogy "a legjobb, a legolcsóbb, a leggyorsabb".


A Gazdasági Versenyhivatal a Tpvt. 69. § (1) bekezdésére figyelemmel a Tpvt. 70. § (1) bekezdés szerint eljárást indított a Kft. ellen a használt felsőfokú jelzők vélelmezett fogyasztók megtévesztésére való alkalmassága miatt.


A lefolytatott vizsgálat a jogsértést megállapíthatónak tartotta, mert a Kft. versenytársa is dolgozik AGFA-technikával, s a vállalási határidő több versenytársnál rövidebb, mint három nap.


A Kft. a bírság kiszabásának jogszerűségére kiterjedően versenyjogellenes magatartását elismerte.


A Tpvt. III. fejezete - ezen belül a 8. § (2) bekezdés a) pontja is - tilalmaz minden olyan vállalkozási magatartást, amelynek piaci tanúsítása alkalmas arra, hogy a fogyasztói döntéseket tisztességtelenül befolyásolja. A jelen esetben a fogyasztói figyelem felkeltése, a döntési készség maga felé fordítása érdekében a Kft. a fogyasztói befolyásolásnak azt a módját választotta, hogy szolgáltatásainak egyikét versenytársai hasonló szolgáltatása fölé helyezte felsőfokú állításaival, amelyek valóságtartalmát nem bizonyította. A vizsgálat piaci tájékozódása eredményeként ugyanakkor megállapítható, hogy a "legjobb" kifejezés jogszerű használata önmagában a szóhasználatban rejlő szubjektivitás és a versenytársi hasonló technika miatt nem igazolható, a "leggyorsabb" kifejezésnek pedig nincs valós tartalma. A 8.- Ft-os darabonkénti képár valóban nagyon kedvező, de jogszerű használata bizonyítékaként nem áll rendelkezésre teljes piaci körkép, annál inkább sem, mert maga a Kft. is ellentétesen értelmezhető nyilatkozatokat tett reklámkampányának kezdeti időpontjára.


Ezért a Versenytanács a kifogásolt magatartásnak a Tpvt. 8. § (2) bekezdés a) pontjába való ütközését megállapította a Tpvt. 77. § (1) bekezdés c) pontja szerint.
A plakátok 2000. szeptemberi bevonása a magatartás folytatásának megtiltására vonatkozó rendelkezést (Tpvt. 77. § (1) bekezdés e) pont) szükségtelenné tette.

A Versenytanács a bírságot a fotószolgáltatási piacon folyó kiélezett versenyre, a Kft. reklámköltségére és a hasonló jellegű jogszerűtlen állítások elterjedésére tekintettel szabta ki.


A Tpvt. szerinti határozat elleni jogorvoslati jogot a Tpvt. 83. § biztosítja a Kft. számára.

Budapest, 2000. november 28.

dr. Kállai Mária sk. előadó
dr. Györffy István sk.
Fógel Jánosné dr. sk.
Ágoston Marika