Vj-181/2000/20

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Gazdasági Versenyhivatal által a Hack István ügyvezető igazgató által képviselt Prakticomp Internet Szolgáltató Kft. eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt indított eljárásban - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács az eljárást megszünteti.

A határozat felülvizsgálatát, annak kézhezvételétől számított 30 napon belül, a Gazdasági Versenyhivatalnál előterjesztendő, de a Fővárosi Bírósághoz címzett keresettel kérheti az eljárás alá vont vállalkozás a határozat 1,2 pontja vonatkozásában.

A határozat ellen a 3-as pontra nézve nincs helye jogorvoslatnak.

Indoklás

A Gazdasági Versenyhivatal az 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 70. § (1) bekezdése alapján hivatalból indított vizsgálatot annak megállapítására, hogy az eljárás alá vont vállalkozás a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas reklámtevékenységet folytatott-e azáltal, hogy az általa megjelentetett reklámban szolgáltatását a legolcsóbb telefondíjjal igénybevehető szolgáltatásként hirdette, illetve olyan tartalmú reklámot jelentetett meg, mely szerint "megnyílt Békés megye első Internet eszpresszója", illetve "elindul Békés megye első elektronikus kereskedelmi központja".

A Versenytanács a rendelkezésére álló adatok alapján az alábbi tényállást állapította meg.

I.

Az Internet hozzáférés szolgáltatási piacán a jelenlegi technikai- műszaki feltételek mellett az Internet szolgáltatással szükségszerűen együtt jár valamely távbeszélő szolgáltatás (kábeltelevízió, ISDN, mobiltelefon, közcélú vezetékes telefonszolgáltatás) igénybevétele.

Az eljárás alá vont vállalkozás - ki Békés megye 66-os és 68-as távbeszélő körzetében nyújt Internetes szolgáltatást - közcélú vezetékes telefonszolgáltatás igénybevétele mellett nyújtja szolgáltatását, minek következtében fogyasztói számára - a díjfizetés szempontjából - két jelentős tényező van:

  • -

    az Internet szolgáltatási díja és a

  • -

    telefonhasználat díja.

Az eljárás alá vont vállalkozással azonos térségben versenytársként részben országos, másrészt helyi szolgáltatók vannak jelen úgy, hogy a versenytársak között éles piaci verseny van. A piacon a verseny eszközei közé tartoznak a különböző akciók, valamint az ezzel összefüggésben folytatott reklámtevékenység.

Az úgynevezett otthoni felhasználók szempontjából - kiknek az eljárás alá vont vállalkozás eljárás tárgyává tett reklámja szól - a szolgáltatás igénybevételének fontos szempontja a telefonköltség. A célzott fogyasztói réteg a költségek csökkentése érdekében jelentős számban veszi igénybe az extrém (éjszakai) Internet- és telefonszolgáltatást is.
A helyi vezetékes telefonszolgáltatást a Hungarotel Rt. biztosítja, ki más szolgáltatókhoz hasonlóan este, illetve éjszaka valamennyi megrendelőjének alacsonyabb díjtarifa mellett szolgáltat.

II.

2000. őszén az eljárás alá vont vállalkozás több reklámot jelentetett meg.

  • 1)

    Reklámjai közül a "Zöldzóna 2000" díjcsomaggal kapcsolatban megjelent reklámot tartalmazó szórólap képezte jelen eljárás tárgyát, mely legolcsóbb telefondíjjal elérhetőként hirdette az eljárás alá vonti szolgáltatást, azon cím mellett, hogy "Internetezzen Ön is legolcsóbban" a Prakticomp Internettel.
    Az akciót az eljárás alá vont vállalkozás az illetékes hírközlési felügyeletnek (HIF) bejelentette, miből megállapíthatóan az akciós terméket az eljárás alá vont vállalkozás a kedvezményes távbeszélő díjszabás szerinti időszakban kívánta értékesíteni.
    A HIF-nek bejelentett akció alapján az eljárás alá vont vállalkozás 108 ezer példányban jelentette meg a 2000. december 31-ig tartó akciót népszerűsítő reklámot.

  • 2)

    Fenti szórólapon az eljárás alá vont vállalkozás további hirdetést is megjelentetett, mely szerint megnyílt a megye első Internetes eszpresszója.
    Az Internetes eszpresszók jellemzője, hogy azon túl, hogy a fogyasztók díjfizetés ellenében hozzájutnak az Internetszolgáltatáshoz, egyéb, kiegészítő szolgáltatásokban (zene, étkezés, italfogyasztás) is részesülnek. A reklám megjelenésekor Békés megye területén más olyan vendéglátóipari egység, ahol Internetezni lehetett volna, nem működött.

  • 3)

    Az eljárás tárgyát képező szórólap Internetes áruház megnyitását is reklámozta, mely reklámot nem az eljárás alá vont vállalkozás, hanem a Prakticomp Webdesign Kft. jelentetett-e meg.

III.

A vizsgálati jelentés az eljárás megszüntetését indítványozta. A legolcsóbb telefondíj kifejezéssel összefüggésben rámutatott arra is, hogy a reklámozás időpontjában az eljárás alá vont vállalkozás kínálta a piacon a legolcsóbb korlátozott időtartamú díjcsomagot.

IV.

A Tpvt. 8. § (1) és (2) bekezdés a) pontja szerint tilos a gazdasági versenyben a fogyasztókat megtéveszteni az áru ára (díja) tekintetében.

  • 1)

    A Versenytanács - a vizsgálati jelentésben foglaltakat figyelembevéve - elfogadta, hogy a reklám megjelenésekor az eljárás alá vonti korlátozott időtartamú, 30 órára szóló, díjcsomagja minősült legolcsóbbnak, és ezzel együttesen értékelte a legolcsóbb telefondíj kifejezést.
    Álláspontja szerint a reklám, illetve az abban foglalt, telefondíjra vonatkozó kifejezés összességében a fogyasztók megtévesztésére nem volt alkalmas, függetlenül attól, hogy pontatlan volt annyiban, miszerint nem jelölte meg, hogy a legolcsóbb telefondíj, illetve az akció a kedvezményes díjbeszélő díjszabás szerinti időszakra vonatkozik.
    A reklám fenti összhatása miatt a Versenytanács az eljárás folytatását nem látta indokoltnak, így a "Zöldzóna 2000" megnevezésű akcióval kapcsolatban az eljárást a Tpvt. 72. § (1) bekezdés a) pontja alapján megszüntette.

  • 2)

    A Tpvt. 72. § (1) bekezdése alapján, jogsértés hiányában, szüntette meg az eljárást az Internet eszpresszóra vonatkozóan megjelent reklámmal kapcsolatban, mivel az abban foglalt állítás valósnak minősült.

  • 3)

    Az Internetes áruházzal kapcsolatos reklám vonatkozásában az eljárás nem a megfelelő ügyfél ellen indult, így az eljárást a Tpvt. 53. § (3) bekezdése alapján kellett megszüntetni.

Budapest, 2001. március 8.

Vérné dr. Labát Éva sk. előadó
dr. Bodócsi András sk.
dr. Györffy István sk.
Ágoston Marika