Vj-163/2000/

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. Rusz Mária ügyvéd (1137 Budapest, Katona József u. 2/e.) által képviselt Shell Hangary Kft (1036 Budapest, Lajos u. 48-66) eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása tárgyában indított eljárásban tárgyaláson kívül meghozta a következő

határozatot

A Versenytanács az eljárást megszünteti. A határozat felülvizsgálatát a kézbesítést számított 30 napon belül a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtható de a Fővárosi Birósághoz címzett keresettel kérheti az eljárás alá vont vállalkozás.

Indoklás

I.

Az eljárás alá vont vállalkozás 2000. áprilisában hirdette meg a Jubileumi Nyereményjátékot a SMART kártyával rendelkezőknek üzemanyagutalvány díjakkal.

A játék szabálya, hogy a sorsoláson azok vehettek részt, akik május-június hónapban vásároltak eljárás alá vont kutjainál üzemanyagot, vagy más kiegészítő szolgáltatását vették igénybe és meghatározott pontot elértek. A SMART tulajdonosokat olyan direct mailban értesítették a játékról, melyben közölték a személyre kalkulált és eltérő ponthatárt, amelyet a meghirdetést megelőző három hónapban gyűjtött pontok átlagolásából kiindulva, de minimális és maximális határok között jelöltek meg.

II.

A Gazdasági Versenyhivatal a vizsgálat indítását azzal indokolta, hogy valószinüsithetően a nyereményjátékban való részvétel feltételei nem mindenki számára azonosak ezen eljárás alá vont vállalkozás megsértette a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozó tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (Továbbiakban: Tpvt.) 8. § (2) bekezdés c.) pontját. A vizsgálati jelentés arra a következtetésre jutott, hogy a vásárlók vásárlási szokásaihoz igazított pontszámmal azonos feltételt biztosított az eljárás alá vont, ezért jogsértés hiányában megszüntetést indítványozott.
Eljárás alá vont vállalkozás a védekezésében az eljárás megszüntetését kérte. Elsődlegesen azzal, hogy az SMART kártya nem áru, így tulajdonosa nem fogyasztó emiatt nem merülhet fel a Tpvt. 8. §-nak megsértése. Amennyiben ezt a Versenytanács nem fogadja el, úgy hivatkozott arra, hogy a tájékoztatás világosan és egyértelműen szövegezett. Végül utalt arra, hogy a feltételek meghatározásának szempontjai vizsgálata nem tartozik a Gazdasági Versenyhivatal hatáskörébe.

III.

A Versenytanács álláspontja, hogy a jelen ügyben elvileg csak a Tpvt. 8. § (2) bekezdés c.) pontjában irt törvényi tényállás alá vonható a magatartás akkor, ha az adott tájékoztatás alkalmas a fogyasztók megtévesztésére a forgalmazási mód, fizetési feltételek nyerési esélyekről ad téves tájékoztatást. A vizsgált, a részvételi feltételek között az egyes résztvevők számára fogyasztás arányosan kialakított elérendő pontszám a nyerési esélyekkel ugyan összefüggésbe hozható, ugyanis aki nincs lényegesen nagyobb sansza a rendszeres üzemanyag fogyasztóknak az esetivel szemben - azonban a direkt mailből az esélyre vonatkozóan a fogyasztó semmiféle tájékoztatást nem kapott. Nem közölt olyan információt amelyből arra lehetett volna következtetni, hogy a nyerési lehetőségek aránya a valóságostól eltérő és egyáltalán milyen arányú is. Az, hogy hogyan határozta meg eljárás alá vont vállalkozás a sorsolásba való részvétel feltételeit az legfeljebb a Tpvt. 2. §-át sérthetné, amelynek elbírálására azonban a Tpvt. 86. § értelmében bíróságnak van hatásköre. Ezért a Versenytanács ebből az okból a Tpvt. 77. § (1) bekezdés a.) pontja alapján figyelemmel - a 72. § (1) bekezdés a.) pontjára - az eljárást megszüntette. A Tpvt. 74. § (1) bekezdése értelmében tárgyaláson kívül határozott. A határozat egyén rendelkezései a Tpvt. 83. § (1) és (2) bekezdésén alapulnak.

Budapest, 2000. november 21.

dr. Sólyom Eszter sk. előadó
Fógel Jánosné dr. sk.
dr. Lénárd Réka sk.
Szabó Györgyi