Vj-36/2001/21

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Gazdasági Versenyhivatal által a dr. Pintér Andrea ügyvéd (1028 Budapest, Rákóczi út 28/B.) által képviselt Zuglói Kommunikációs Kft. ellen gazdasági erőfölénnyel való visszaélés miatt indult eljárásban - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács az eljárást megszünteti.

A határozat ellen, annak kézhezvételétől számított 30 napon belül, a Gazdasági Versenyhivatalnál előterjesztett, de a Fővárosi Bírósághoz címzett keresettel élhet az eljárás alá vont vállalkozás.

Indoklás

I.

A Gazdasági Versenyhivatal az 1996. évi LVII. tv. (Tpvt.) 70.§ (1) bekezdése alapján hivatalból indított annak megállapítására, hogy az eljárás alá vont vállalkozás a Tpvt. 21.§-ába ütközően gazdasági erőfölénnyel való visszaélést valósított-e meg a 2001. évi szolgáltatási díjak megállapításakor, illetőleg az ezzel egyidejűleg történt programcsomag-összetétel módosításakor, továbbá azzal, hogy az általa biztosított két prémiumcsatorna - HBO, Sport1 - előfizetését kizárólag a legdrágább árfekvésű bővített programcsomaggal együtt teszi lehetővé.

II.

Tényállás

  • 1)

    A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa Vj-24/2001. sz. alatt folyamatban volt versenyfelügyeleti eljárásban engedélyezte az eljárás alá vont vállalkozásnak az UPC Magyarország Kft-be történő beolvadását, melyre 2001. december 31. napjával kerül sor.
    Az eljárás alá vont vállalkozás - aki Budapest, XIV. kerületében biztosít kábeltelevíziós szolgáltatást - 2000. tavaszáig nagyrészt elavult, víszirány nélküli hálózaton, soros rendszerben szolgáltatott és minimális optikai törzshálózattal rendelkezett.
    A 2000. tavaszán megkezdődött átépítést - melynek befejezése 2001. végéig várható - a UPC Magyarország Kft finanszírozta, és annak műszaki tartalma is egyeztetésre került a UPC Magyarország Kft munkatársaival annak érdekében, hogy a zuglói hálózat bekapcsolható legyen a UPC Magyarország Kft által kiépített - szélessávú internetes távbeszélő szolgáltatás biztosítására is alkalmas - budapesti optikai hálózat, és egyúttal összeköthető legyen a Kft Kinizsi utcai központi fejállomásával (MTC).

  • 2)

    A XI. kerületben kb. 23.000 előfizetőt ellátó eljárás alá vont vállalkozás -, szolgáltatási területével határosan - részbeni átfedéssel - az 1600 előfizetővel rendelkező Sztár TV Kft szolgáltat havi 1100 Ft előfizetési díj mellett soros rendszerben.
    A területen fenti Kft-n túl a Fogarasi úti 3. számú Lakásszövetkezet, valamint a Zuglói Antennaközösség biztosit még kábeltelevíziós szolgáltatást.
    A MATÁV KábelTV Kft, - akinek a Vj-10/2001. számú ügy iratai szerint a XIV., kerületben nincs kiépített hálózata, - szolgáltatási területe jól elhatárolható az eljárás alá vont vállalkozás által ellátott területtől.

  • 3)

    Az eljárás alá vont vállalkozás 2001-ben, a korszerűsítés befejezéséig, a régi soros és csillagpontos valamint a UPC Magyarország Kft által kiépített központi csillagpontos rendszeren (továbbiakban: MTC rendszer) biztosit szolgáltatást.
    Utóbbi területre 2001. januártól kezdődött meg a szerződések megkötése azzal, hogy a beruházások ütemezésének megfelelően az év végéig történik meg az MTC rendszerre történő teljes átállás.

  • 4)

    2001-ben az eljárás alá vont vállalkozás soros rendszerben nyújtott szolgáltatása díját a 2000. évi 669 Ft-ról 786 Ft-ra emelte úgy, hogy a programcsomagban szolgáltatott műsorok száma 22-ről 21-re csökkent a Zenit TV adásának megszűnésével.
    A soros rendszeren szolgáltatott programcsomag díjemelésének mértéke 17 %, volt a műsorköltség 231 Ft-ról 257 Ft-ra emelkedett.
    A régi csillagpontos rendszerben az eljárás alá vont vállalkozás három programcsomagot szolgáltatott, illetve szolgáltat.

    • -

      Alap programcsomag: a 2000-ben 375 Ft nettó előfizetési díjért igénybevehető, 13 csatornát biztosító, 136 Ft műsorköltségekkel terhelt program csomag 2001. évi nettó díja 442 Ft-ban lett meghatározva változatlan csatornaszám és műsorköltség mellett. A bekövetkezett díjemelés 17 %-os volt.

    • -

      Bővített I. programcsomag: a programcsomag 669 Ft-os 2000. évi nettó díja, melyet 231 Ft műsorköltség terhelt, 2001-ben 786 Ft-ra változott, az azt jelenleg terhelő 257 Ft műsorköltség mellett. A korábbi 22 csatornaszám 21-re csökkent (Zenit TV adása megszűnt). A díjemelés mértéke szintén 17 %-os volt.

    • -

      Bővített II. program csomag: a 2000. évi 875 Ft nettó díj, melyet a biztosított 31 csatorna mellett 434 Ft műsorköltség terhelt, 1027 Ft-ra emelkedett. A szolgáltatást 531 Ft műsorköltség terheli a jelenleg biztosított 30 csatornára esően. A díjemelés %-os mértéke 17 %.

  • 5)

    Az UPC Magyarország Kft beruházásában kiépült, a központi csillagpontos rendszerre való rácsatlakozást lehetővé tevő beruházások következtében az eljárás alá vont vállalkozás mintegy 12000 előfizetője foghatja a központi fejállomás által biztosított csatornákat.
    Az un. Zuglói MTC rendszerben három programcsomagra lehet előfizetni, az un. Lifeline csomagra, mely az országos szolgáltatási szokások szerint az un. szociális csomagnak felel meg, valamint a Basic (Alap) valamint a EBS (Bővített) programcsomagra.
    A megváltozott programvételi lehetőség következtében a korábbi (II-es pontban irt) programcsomagok előfizetői közül a Lifeline csomagra 900, a Basic programcsomagra 4424, míg az EBS programcsomagra 6618 előfizető kötött szerződést.
    Az MTC rendszerre való átállás az érintett fogyasztók szempontjából azt jelentette, hogy az általuk korábban igénybevett Alap, Bővített I. és II. csomag helyett csak az új rendszer szerinti szolgáltatásokat vehetik igénybe, minek következtében az előfizetés általunk választható feltételei - a csatornaszámot és az előfizetési díjat tekintve - az alábbi, 1-3. számú táblázat szerint változtak.

1. táblázat

Korábbi előfizetés

Választható előfizetés

Csatornaszám változás

Választható csomag előfizetési díj/hó/Ft

nettó

bruttó

Alap program
12 csatorna
nettó előfizetési díj:
442 Ft

Lifeline (szociális) 5 csatorna

-7

446

500

Basic 33 csatorna

+ 21

1598

1790

EBS 48 csatorna

+ 36

2186

2450

2. táblázat

Korábbi előfizetés

Választható előfizetés

Csatornaszám változás

Választható csomag előfizetési díj/hó/Ft

nettó

bruttó

Bővített I.
30 csatorna
nettó előfizetési díj:
786 Ft

Lifeline (szociális) 5 csatorna

-16

446

500

Basic 33 csatorna

+ 12

1598

1790

EBS 48 csatorna

+ 27

2186

2450

3. táblázat

Korábbi előfizetés

Választható előfizetés

Csatornaszám változás

Választható csomag előfizetési díj/hó/Ft

nettó

bruttó

Bővített II.
30 csatorna
nettó előfizetési díj:
1027 Ft

Lifeline (szociális) 5 csatorna

-25

446

500

Basic 33 csatorna

+ 3

1598

1790

EBS 48 csatorna

+ 18

2186

2450

  • 6)

    Az eljárás alá vont vállalkozás szolgáltatását - a jelenlegi Lifeline programcsomag kivételével, melyet az állandó költség terhel - változó és állandó költségek terhelik.
    Valamennyi, az eljárás alá vont vállalkozás által szolgáltatott programcsomag előfizetési díját terheli a vizsgálat által nem kifogásolt havi nettó 467,40 Ft összegű állandó költség.
    Ezt meghaladóan - az MTC rendszert igénybevevő előfizetők előfizetési díjában -költségként jelentkezik még a vizsgálat által elfogadott, az eljárás alá vont vállalkozás által a UPC Magyarország Kft-nek fizetendő havi 514 Ft/hó/ kiépített háztartás összegű hálózat bérleti díj, melynek összege az egy előfizetőre jutó amortizáció alapján került meghatározásra, és amit 2001. január l. napjától kezdődően köteles fizetni az eljárás alá vont vállalkozás a bérbeadó részére.
    Az MTC rendszerben sugárzott programcsomagokat az alábbi változó költségek terhelik:

    • -

      Lifeline programcsomag: -

    • -

      Basic programcsomag: 433 Ft

    • -

      EBS programcsomag: 959 Ft

*A további szolgáltatásokkal járó közvetlen költségeket a II.4. pont tartalmazza.

  • 7)

    A központi fejállomásra történt rácsatlakozás miatt változott az érintett fogyasztók által igénybe vehető műsortartalom is.

    A legalacsonyabb árfekvésű korábbi Alap programcsomaghoz képest a jelenlegi legalacsonyabb díjú Lifeline programcsomag az M1, M2, Duna TV, adásán túl a helyi TV és a kép újság műsorát tartalmazza.

    A korábbi legmagasabb árfekvésű és kínálatú Bővített II. programcsomag tartalmánál szélesebb kínálatot biztosító jelenlegi legdrágább programcsomagban vehető igénybe az eljárás alá vont vállalkozás által sugárzott valamennyi gyermekműsor, így a Fox Kids, angol-magyar nyelvű rajzfilm műsor, a CARTOON NETWORK angol nyelvű rajzfilm műsor, Nickleodeon magyar nyelvű rajzfilm műsor és az ugyancsak magyar nyelvű Minimax gyermek műsor .

    A korábbi műsorkiosztás programcsomagonkénti kínálatát, és a jelenlegi programcsomagok kínálatát a határozat melléklete tartalmazza.

  • 8)

    Az eljárás alá vont vállalkozás a programcsomagokon túl két un. prémiumcsatornát - HBO és Sport1 - biztosit. A prémiumcsatornák az Alapcsomag és az MTC rendszerű szolgáltatásnál a Lifeline csomag mellett nem rendelhetők meg.
    A kizárólag előfizetési díjból fenntartott prémiumcsatornák kódoltan, egyedi elosztású csatornaként kerülnek továbbításra a kábeltelevíziós szolgáltatók által.
    E csatornák havi díjai jellemzően elérik, vagy meghaladják egyes programcsomagok díjait, a legalacsonyabb árfekvésű programcsomagok esetén pedig díjuk azok többszöröse is lehet.
    Az eljárás alá vont vállalkozás a HBO és a Sport1 csatorna előfizetési díját havi bruttó 2500 Ft-ban határozta meg.

  • 9)

    A kábeltelevíziós piacon új vállalkozások piacralépése engedélyezési szempontból nem ütközik lényeges akadályokba.
    A magas beruházási költségek és az un. állandó költségeknek ebből is fakadó magas aránya következtében azonban a kábeltelevíziós szolgáltatás csak nagyszámú, koncentráltan elhelyezkedő előfizető esetén gazdaságos tevékenység. Azon a földrajzi területen, ahol már működik kábeltelevíziós vállalkozás, a piacra lépés lehetősége gazdasági szempontból korlátozott, mely körülmény nemcsak az új vállalkozások piacralépését nehezíti meg, hanem a már ott tevékenykedő vállalkozások terjeszkedését is korlátozza.

    • a)

      Az eljárás alá vont vállalkozás által szolgáltatott műsorok közül az M1, a TV2 és az RTL Klub , vagyis az un. földi sugárzású adások tető - esetleg szobaantennával foghatók, legalább 5000 Ft-os egyszeri beruházás mellett.
      A folyamatos díj nélküli szolgáltatás karbantartási és pótlási költségeit a fogyasztó viseli.

    • b)

      A kb. 60 csatorna vételét biztosító, szabad hozzáférésű, műholdas műsorszórás un. egyedi műholdvevők révén fogható.

      • -

        - A műholdak (Astra, Hot Bird) a magyar adások közül a Duna TV és az M2 műsorát sugározzák a főként német (PRO7, SAT1, RTL2, RTL, VOX, VIVA1. stb.) és egyéb idegen nyelvű (pl.: HRT1 horvát; Fashion TV, MTV Europe, CNN angol; Rai Uno olasz; TVE spanyol stb.) csatornákon kívül.

Dekódolás nélkül nem fogható ugyanakkor pl. a közkedvelt Spectrum, a magyar ATV, Discovery, Cartoon Network, Animel Planet, Romantica, illetve a HBO műsora, mely
adások jelentős költségtöbblet mellett foghatók.

A műszaki fejlődéssel együtt járó többletszolgáltatás igénybevételére (telefon, PPV, Internet) a szolgáltatás nem tehető alkalmassá.
A műholddal szabadon fogható csatornák száma csökken, mivel egyre több tv adást sugároznak a szerzői jogdíjak miatt kódolt formában, ami további berendezések vételét, illetve külföldre átutalandó előfizetési díj fizetését teheti szükségessé.
A kódolatlan műsorok vétele egyszeri legalább 48000-76000 Ft beruházással (parabolaantenna, fejek, vagy antennaforgató, beltéri egység, szerelési költség) jár úgy, hogy egyben a folyamatos karbantartás költségei is a fogyasztót terhelik.
Több televízió egy háztartáson belüli üzemelése esetén több beltéri egységre van szükség.

A b) pontban irt magyar közszolgálati és kereskedelmi adók és a c) pont szerinti csatornák együttes vétele, tető(szoba)antenna és műholdvevők együttes alkalmazása mellett oldható meg.
Nagyszámú fogyasztó un. kisközösségi rendszer formájában veheti az a), b) pontban irt csatornákat, ami több millió Ft-os beruházási költséggel jár, illetve a tetőantennának és egyedi műholdvevőnek a lakók többsége általi egyéni felszerelése többlakásos házban gyakorlatilag kivitelezhetetlen.

    • c)

      A fővárosban és az agglomerációban élőknek a Széchenyi hegyről érkező, a korábbi kódolatlan AM-Mikro szolgáltatást felváltó Antenna-Mikró adás vételére van lehetőségük az adó 17 km sugarú körzetben, illetve ezen belül azon területeken - ami az érintett terület kb. 63 %-a - ahonnan az adóra vagy az óbudai átjátszó állomásra közvetlen rálátás van.
      A csatornák kódolása, 2000. szeptembertől kezdődött meg, minek folytán a műsorok csak dekóder használatával váltak nézhetővé.
      A szolgáltatást biztosító Antenna Hungária Rt - a rendelkezésére álló korlátozott csatornakapacitást is figyelembevéve - az alábbi műsortartalmú, illetve csatornaszámú csomagot értékesíti.

      • -

        Induló csomag: Ml, M2, Duna TV és SAT1

      • -

        Alapcsomag: mely az Induló csomagot és a Carton Network/Turner Classic Movies, CNN, Eurosport, Magyar ATV, Minimax/Game One , MTV Europe, National Geographic/CNBC, ORFI, Romantica/Private Gold, RTL Klub, TV2, Spectrum, Z+ adását tartalmazza:

Prémium csomag: az Induló és Alapcsomagon túl az HBO műsorát tartalmazza.
Az Antenna Hungária Rt a dekódoló berendezés igénybevételét egyszeri hozzáférési és havi bérleti díj ellenében teszi lehetővé, mely díjakat a további berendezések után is fizetni kell.
Induló kiadásként (vételhez szükséges eszközök és szerelés és belépési díj) a csomagtól és eszközöktől függően 29.000-42.000 Ft kiadás merül fel (Vj-178/2000.sz. ügy).
A folyamatos szolgáltatással járó költségeket részben a szolgáltató, másrészt a fogyasztó (antenna és tartozékai) viseli, illetve jellemzi még a szolgáltatást, hogy alkalmassá tehető - kiegészítő eszközökkel és technológiával - egyéb szolgáltatások (Internet, PPV) biztosítására is.

    • d)

      Az UPC Magyarország Kft leányvállalata, a UPC Kft, mint ügynök terjeszti a kábeles csomagokhoz részben hasonló választékot nyújtó, de annak kínálatát jóval meghaladó, műholdról sugárzott, így az ország bármely pontján, bárki számára hozzáférhető televíziós programcsomagot.

      • -

        Az un. Direct Home szolgáltatás azon túl, hogy részben átfedi a kábelrendszeren vehető programokat (pld. Spectrum, Romantica, Eurosport, CNN, Cartoon Network), előfizetési lehetőséget biztosít az HBO mozicsatornára, a Sport1 sport műsort sugárzó csatornára, és a Private Gold szex csatornára is.
        A szolgáltatás hiányossága, hogy a magyar országos TV adásokat, így az M1, RTL Klub, TV2, M2, és Duna TV, nem sugározza.

      • -

        A programcsomag havi előfizetési díja 4170.- Ft, illetve a prémium csatornák 2700 - 2200 Ft/hó/csomag előfizetési díjért vehetők igénybe.

Egyéb költségként 3.500.- Ft-os csatlakozási díj, illetve a 14.000 Ft-os - beltéri egységenként fizetendő - letéti díj (kaució), valamint a beszerelési költség (kb. 12.000 Ft között) merül fel.
Amennyiben egy háztartásban egyidejűleg több készüléket kívánnak üzemeltetni, az előfizető a több beltéri egységért külön letéti díjat és külön-külön előfizetési díjat is köteles fizetni.

III.

Az eljárás alá vont vállalkozás gazdasági erőfölény és visszaélés hiányában kérte az eljárás megszüntetését.
Előadta, hogy árupiacnak a Legfelsőbb Bíróság ítélete által megerősített álláspontja szerint a jelszolgáltatás minősül. Az árupiacnak meghatározásából következően az eljárás alá vonti szolgáltatásnak több helyettesítő terméke van, ilyennek minősül így a tető-, szobaantenna, műholdvevő, UPC Direct szolgáltatás. Külön hivatkozott arra, hogy helyettesítő termékként kell figyelembe venni Budapest területén az AntennaMikro szolgáltatást is, mely utóbbi vonatkozásban helyettesítésre nézve a Vj-178/2000. számú határozat indokolását kérte figyelembe venni.

IV.

Az Infokommunikációs Iroda vizsgálati jelentésében utalva a Versenytanács Vj-126/2000. és Vj-178/2001-es számú ügyben hozott határozatára megállapította, hogy az eljárás alá vont vállalkozás szolgáltatásának egyedüli ésszerűen helyettesítő áruja kábeltelevíziós vállalkozások szolgáltatása lehet. Figyelemmel azonban arra, hogy ilyen más szolgáltatás igénybevételére az eljárás alá vont vállalkozás előfizetőinek legfeljebb kis hányada térhet át, ugyanakkor viszont a vállalkozások piaci helyzetét a fogyasztók nagyobb hányadának választási (reagálási) lehetősége határozza meg, a vizsgálati jelentés megállapította, hogy az eljárás alá vont vállalkozás gazdasági erőfölényben van az érintett piacon.
A jelentés indítványozta a MTC rendszerben sugárzott műsortartalommal összefüggésben a jogsértés megállapítását, figyelemmel arra, hogy az eljárás alá vont vállalkozás valamennyi elsősorban gyermekeknek szóló műsorát (rajzfilmcsatornák) a legmagasabb árfekvésű programcsomagban helyezte el.
Ezt meghaladóan - jogsértés hiányában - az eljárás megszüntetését indítványozta.

V.

A Tpvt. 21.§-ban irt törvényi tényállás megvalósulásának - mely szerint tilos a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés - kettős feltétele van, egyrészt az eljárás alá vont vállalkozás érintett piacon fennálló gazdasági erőfölényes helyzete, másrészt az ezzel való visszaélés.
Fentiek értelmében a Versenytanácsnak elsősorban azzal kapcsolatban kellett állást foglalni, hogy az eljárás alá vont vállalkozás gazdasági erőfölényben van-e az érintett piacon.

VI.

A Tpvt. 14.§ (1) bekezdése értelmében az érintett piacot a megállapodás tárgyát alkotó áru és a földrajzi terület figyelembevételével kell meghatározni úgy, hogy a megállapodás tárgyát képező árun túlmenően az azt ésszerűen helyettesítő árukat is figyelembe kell venni. Azt, hogy a konkrét megállapodás tárgyát képező árut mely más áruk képesek ésszerűen helyettesíteni, a felhasználási célra az árra, minőségre és a teljesítés feltételeire tekintettel kell megítélni (Tpvt. 14.§ (1) és (2) bekezdés).
A Tpvt. 14.§ (3) bekezdése szerint földrajzi területnek az a terület tekinthető, melyen kívül a fogyasztó nem, vagy csak számottevően kedvezőtlenebb feltételekkel tudja az árut beszerezni.
Az erőfölény megállapíthatósága érdekében a Versenytanácsnak az érintett árupiacot, illetve ezzel összefüggésben az eljárás alá vonti szolgáltatást ésszerűen helyettesíteni képes más szolgáltatásokat vagy ezek hiányát kellett meghatározni a felhasználási cél, az ár, a minőség (műsortartalom és egyéb hasznos tulajdonság) és a teljesítés feltételeinek egybevetése révén (Tpvt. 14.§ (2) bekezdés).
Az eljárás alá vont vállalkozás áruját, figyelembevéve védekezését is a felhasználási cél azonossága vagyis több televíziós csatorna vétele szempontjából az alábbi áruk képesek helyettesíteni elvileg:

    • a)

      tetőantenna (esetleg szobaantenna),

    • b)

      tetőantenna és műholdvevő rendszer kombinációja,

    • c)

      AntennaMikro,

    • d)

      Direct Home szolgáltatás.

A Tpvt. 14.§ (2) bekezdése értelmében azonban a felhasználási cél mellett további árujellemzőket is figyelembe kell venni az ésszerűen helyettesítő áruk meghatározásakor.

a) A tetőantenna - miután kizárólag földi sugárzású adások vételére alkalmas - az eljárás alá vont vállalkozás által nyújtott szolgáltatásnál lényegesen gyengébb minőségű szolgáltatás, mivel kevesebb program nyújtására alkalmas, (RTL-Klub, TV2, M1 és a Ny-i, D-i határközeli külföldi adások), ezért nem tekinthető ésszerű helyettesítőnek, az alacsony beruházásra tekintet nélkül.

b) Az egyénileg vagy közösségek által beszerezhető tetőantenna és műholdvevő kombinációja nagy számú műsor biztosítására alkalmas, így foghatók általa a magyar közszolgálati műsorok, a TV2 és RTL Klub kereskedelmi adás, és egyéb idegen nyelvű adások. Nem alkalmas ugyanakkor a magyar nyelvű népszerű Spectrum, National Geographic, Discovery Channel természet- és dokumentum filmek, a magyar ATV hírműsor, a Romantica film, illetve az ugyancsak magyar nyelvű Nickleodeon/ BBC Prime gyermekműsor , valamint a HBO adásának vételére.

A kombinált vétel a műsortartalom mellett a technikai fejlődés szempontjából nézve is gyengébb minőségű szolgáltatásnak tekinthető, mint az eljárás alá vonti termék, mivel elvileg sem alkalmas telefon, Internet, illetve PPV szolgáltatás igénybevételére, illetve a műholdas vétel jövőbeni hátránya a szabadon fogható csatornaszám kódolás miatti csökkenése is.

Fentieken túl a szolgáltatásra való egyéni, de főleg kisközösségi áttérés jelentős összegű egyszeri beruházást igényel, valamint további költségként jelentkezik, hogy a rendszer fenntartásával, javításával és pótlásával járó kiadás teljes egészében a fogyasztót terheli.

A szolgáltatást további folyamatos költség (havi előfizetési díj) nem terheli, ami a Versenytanács álláspontja szerint e szolgáltatást a kábeltelevíziós szolgáltatásoktól az áru ára szempontjából megkülönböztetheti. Fentiekből következően a folyamatos és egyszeri kiadások ugyan összevethetők és meghatározható egy olyan működési idő, amely alatt az egyszeri beruházás költsége megtérül, ez a körülmény azonban legfeljebb az esetben teheti ésszerűen helyettesíthető áruvá az egyszeri jelentős beruházással járó szolgáltatást, ha a helyettesítendő és az esetlegesen helyettesítő áru a minőség és az igénybevétel egyéb jellemzőit tekintve is közel azonos. A Versenytanács szerint - a már kifejtettek értelmében - a két fajta szolgáltatás a minőségre és az igénybevétel egyéb feltételeire nézve nem minősül közel azonosnak, így az antenna és műholdas kombinált vételi lehetőség nem tekinthető a kábeltelevíziós szolgáltatást ésszerűen helyettesítő árunak.

c) A Versenytanács Vj-178/2000. számú határozatában megállapította, hogy a kábeltelevíziós szolgáltatás az AntennaMikro szolgáltatás ésszerű helyettesítőjének minősül.

A Versenytanács az eljárás alá vont vállalkozás által hivatkozott határozatban azonban kifejtette azt is, hogy az ésszerű helyettesítésre való alkalmasság nem tekinthető kölcsönösnek, vagyis az AntennaMikro szolgáltatás nem alkalmas a kábeltelevíziós szolgáltatás helyettesítésére figyelemmel arra, hogy az AntennaMikro lényegesen kisebb választékkal, azaz alacsonyabb minőséggel áll a fogyasztók rendelkezésére, mint a kábeltelevíziós szolgáltatás. Az alacsonyabb minőségű vételt lehetővé tevő AntennaMikro ezentúl a korábbi szolgáltatási gyakorlattól eltérően csak egyszeri beruházás, illetve havi díjak mellett vehető igénybe a műsorok kódolása miatt, mely kiadást tovább növeli a több televízió egyidejű emelése esetén fizetendő többletköltség (I.9.d) pont).

d) A nagy választékot biztosító Direct Home szolgáltatást sem tekintette a Versenytanács az eljárás alá vonti szolgáltatás helyettesítőjének, mivel abból hiányoznak a magyar közszolgálati és kereskedelmi adások, valamint ésszerű helyettesítésre alkalmatlanná teszi a szolgáltatást annak magas havi díja és az a körülmény is, hogy amennyiben egy háztartásban több készüléket üzemeltetnek, az egyszeri költségként felmerülő letéti díj többszörösén kívül - beltéri egységenként - több előfizetési díjat is fizetni kell, mely a szolgáltatást lényegesen megdrágítja.

Fentiek alapján a Tpvt. 14.§ (2) bekezdésére figyelemmel a Versenytanács megállapította, hogy fenti, több csatorna vételét lehetővé tevő, megoldások a felhasználási cél azonossága ellenére nem vehetők figyelembe ésszerűen helyettesítő árúként.

Az eljárás alá vont vállalkozás előadására tekintettel a Versenytanács kifejti, hogy álláspontjával szemben az érintett árupiac meghatározásánál a abból indult ki, hogy a Tpvt. 14.§ (2) bekezdésében szereplő áru kifejezés a törvény szövegezéséből megállapíthatóan - mely a megállapodás tárgyát alkotó áru kifejezést használja - nem valamiféle absztrakt árufogalmat takar, hanem az eljárás alá vont vállalkozás árúját jelenti.
Az érintett árupiac természetesen ennél bővebb lehet azokkal a további műsorszolgáltatási (az előfizető szempontjából: műsorbeszerzési) lehetőségekkel, amelyek a Tpvt. 14.§ (2) bekezdésben foglalt kritériumok alapján az eljárás alá vonti árut ésszerűen képesek helyettesíteni.
Fentiekből következően álláspontja szerint az érintett árupiac - szemben az eljárás alá vont vállalkozás által kifejtettekkel - nem általában a jelszolgáltatás, hanem az általa nyújtott és az azt esetleg ésszerűen helyettesíteni képes műsorszolgáltatások együttese, míg az egyéb, fent vizsgált műsorszolgáltatási lehetőségek csak távoli, de nem ésszerű helyettesítői az eljárás alá vonti szolgáltatásnak.

Az eljárás alá vont vállalkozás kérte figyelembevenni a Legfelsőbb Bíróság Kf.IV.28.168/5. számú ítéletének indokolásában foglalt árupiac meghatározást, mire tekintettel a Versenytanács megjegyzi, hogy a Legfelsőbb Bíróság ítélete meghozatalakor az 1990. évi LXXXVI. törvény volt hatályban, illetve mások voltak a piaci körülmények is, különös tekintettel arra, hogy az akkor az Antenna Hungária Rt által szolgáltatott AM-Mikro szolgáltatás megszűnt, és az Rt azóta teljesen új feltételek mellett (AntennaMikro) szolgáltat.
Fentiektől elvonatkoztatva is, a Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság Kf.V.X.39.262/2001/2. számú, a felülvizsgálati eljárásban hozott ítéletének indokolása rögzítette, hogy amikor a hálózat tulajdonosa szolgáltatást értékesít, "árujának" a jelek vételét biztosító kábeltelevíziós szolgáltatás minősül, mely értelmezés a Versenytanács álláspontja szerint nem áll ellentétben a Versenytanács korábbi értelmezésével.

A Tpvt. 14.§ (3) bekezdésében irt földrajzi területen, melyen kívül a fogyasztó nem, vagy csak számottevően kedvezőtlen feltételek mellett tudja az árut beszerezni, azt a területet kell érteni, melyen az érintett árut igénybe vevő fogyasztó a szolgáltatást ténylegesen igénybe veszi.
A jogszabályhelyben használt fogyasztó kifejezésen a Versenytanács álláspontja szerint az eljárás alá vont vállalkozás eljárás tárgyát képező magatartásával érintett fogyasztókat kell érteni. Az igénybevételt szempontjából lakóhelyhez kötött (hálózati típusú) szolgáltatások esetében a vizsgált magatartással érintett földrajzi piac a vizsgált vállalkozás szolgáltatási területével (területeivel) egyezik meg.

VII.

A Tpvt. 22.§ (1) bekezdés értelmében gazdasági erőfölényben van az a vállalkozás, aki gazdasági tevékenységét a piac többi szereplőitől nagy mértékben függetlenül folytathatja anélkül, hogy tekintettel kellene lennie vevőinek, versenytársainak vele kapcsolatos piaci magatartására. A gazdasági erőfölény megítéléséhez, az érintett piacra való belépés és az onnan történő kilépés költségeit (befagyott költség), kockázatát, illetve műszaki, gazdasági és jogi feltételeit kell különösen vizsgálni, figyelembe véve az érintett vállalkozás vagyoni helyzetét, valamint a piaci részesedése arányát, illetve a piac más résztvevőinek magatartását is (22.§ (2) bekezdés).

Az érintett árupiac fentiek szerinti (VI. pont) meghatározása mellett az eljárás alá vont vállalkozás áruját az érintett piacon ésszerűen helyettesítő áru kizárólag más kábeltelevíziós vállalkozások által nyújtott kábeltelevíziós szolgáltatás lehet, melynek igénybevételére elvileg is csak azon ügyfelei térhetnek át, akiknek lakóhelye egy másik kábeltelevíziós vállalkozás működési körzetét érinti, vagy azzal határos. Figyelemmel azonban arra, hogy a tágabb értelemben vett földrajzi piacon az előfizetők nagy része számára más kábeltelevíziós szolgáltatásnak, mint ésszerűen helyettesítő árunak az igénybevétele nem oldható meg, ugyanakkor a vállalkozás piaci helyzetét mindig a fogyasztók nagyobb hányadának választási (reagálási) lehetősége határozza meg, az eljárás alá vont vállalkozás a Tpvt. 22.§ alkalmazásában gazdasági erőfölényben van, figyelembevéve a 22.§ (2) bekezdésében írtakat is.

A hálózati típusú szolgáltatások piacára való belépés, illetve terjeszkedés - bár jogi nehézségekkel nem jár - jelentős beruházási költségeket (gazdasági feltétel) és egyben más hálózat kiépítettsége esetén jelentős kockázattal is jár figyelembevéve azt is, hogy a kábeltelevíziós szolgáltatás csak nagyszámú koncentráltan elhelyezkedő előfizető esetén gazdaságos tevékenység. A verseny kialakulását akadályozza az is, ha az érintett piacon a fogyasztói ha a már piacon lévő igényeket már kielégítő magas piaci részesedésű szolgáltató van jelen, mely körülmények megalapozzák azt, hogy az eljárás alá vont vállalkozásnak piaci magatartása meghatározásakor érdemben nem kell tekintetben lennie a piac többi szereplőjének, mindenekelőtt előfizetőinek vele kapcsolatos magatartására.

VIII.

A Tpvt. 21.§ a) pontja szerint tilos az üzleti kapcsolatokban tisztességtelen eladási árakat (díjakat) megállapítani.
Tisztességtelenül megállapítottnak (túlzottan magasnak) minősül az ár, ha meghaladja a vállalkozás gazdaságilag indokolt költségei és a befektetés adott szakmát jellemző hálózatával arányban álló hozam alapján adódó ("tisztességes") nyereség összegét (Elvi állásfoglalás 78.).

a) Az eljárás alá vont vállalkozás az általa még üzemeltetett soros és régi csillagpontos rendszer díjait a tényállás 4-es pontjában irt mértékű díjra emelte.

A vizsgálati jelentés a MTC rendszerre való átállással kapcsolatban elfogadta, hogy az egy előfizetőre eső állandó költség összege 467,40 Ft. Ennek, valamint egyes programcsomagokat terhelő változó (műsor) költség összegének és alkalmazott díjainak az összevetését a 4. táblázat foglalja össze. A nettó díj és a költségek közötti eltérést a Versenytanács nem tekintettel túlzott mértékűnek, mire tekintettel a régi soros és csillagpontos rendszerben felszámított 2001. évi díjak nem minősülnek tisztességtelennek.

4. táblázat

Megnevezés

Soros

Alap

Bővített I.

Bővített II.

1. Állandó költség

467

467

467

467

2. Változó költség

257

136

257

531

3. Összes költség

724

603

724

998

4. Nettó díj (Ft)

786

442

786

1027

5. Eltérés (4.-3.)

62 (7,9%)

- 161 (-36,4%)

62 (7,9%)

29 (2,8%)

b) Korábbi hálózatának megszüntetése mellett, a UPC Magyarország Kft beruházásában épült hálózat igénybevételével az eljárás alá vont vállalkozás új rendszerű szolgáltatást (MTC rendszer) vezetett be, 2000. januárjában úgy a műsortartalmat, mint a fizetendő díjakat részben meghatározó (hálózat bérleti díj) költségtényezőt tekintve.
Az MTC rendszer vonatkozásában díjmeghatározása nagyobb részt független korábbi gazdálkodásától, így a díjat - mint új díjat - az ezt meghatározó költségek és nyereség alapulvételével kellett vizsgálni.
A Versenytanács is elfogadta a vizsgálat által nem kifogásolt - egy előfizetőre jutó amortizáció alapján kiszámított - hálózatbérleti díj (514 Ft/hó/előfizető) és az egyébként felmerülő igazolt állandó költség és változó költség (467 Ft/hó/előfizető) összegét, minek az MTC rendszer nettó díjaitól való eltérése (lásd. 5. táblázat) alapulvételével a 2001. évi díja vonatkozásban sem minősült a Tpvt. 21.§ a) pontjába ütközően tisztességtelenül megállapítottnak.

5. táblázat

Megnevezés

Lifeline

Basic

EBS

1. Állandó költség

467

467

467

2. Bérleti díj

514

514

514

3. Változó költség

-

433

959

4. Összes költség

981

1414

1940

5. Nettó díj

446

1598

2186

6. Eltérés (5.-4.)

- 535 (-120%)

184 (11,5%)

246 (11,2 %)

IX.

Gazdasági erőfölénnyel való visszaélésnek minősülhet a fogyasztók szempontjából a forgalmazásnak a fogyasztók kárára történő korlátozása (21.§ b) pont), továbbá valamely árunak a forgalomból való indokolatlan kivonása az ár emelkedése céljából, vagy úgy, hogy az áru kivonása más indokolatlan előnyt eredményezzen a vállalkozás számára(Tpvt. 21.§ e) pont).

Az eljárás alá vont vállalkozás azáltal, hogy előfizetői egy részének csak az MTC rendszerben sugárzott programok vételét teszi lehetővé, egyben korlátozta a korábbi forgalmazást, illetve a korábbi áruit ténylegesen kivonta a forgalomból.

Fentiek alapján abban kellett állást foglalni, hogy a forgalmazás korlátozása a fogyasztók kárára történt-e, illetve az áruk kivonása az áremelkedésének céljából történt-e, vagy esetleg más módon juttatta indokolatlan előnyhöz az eljárás alá vont vállalkozást.
Fenti kérdést a műsortartalom és az ár egybevetése segítségével lehet megítélni, figyelembevéve természetesen azt is, hogy az új programcsomagok bevezetése a fogyasztók érdekeit szolgáló műszaki fejlesztéssel párhuzamosan került sor, amikoris egy már kész műsorprogramszerkezethez - a UPC Magyarország Kft központi fejállomáson sugárzott műsorhoz - csatlakoztak a zuglói előfizetők.

a) Az MTC rendszer azt az országosan alkalmazott szolgáltatói gyakorlatot követi, miszerint a kialakított legalacsonyabb árfekvésű programcsomagban közszolgálati műsorokat sugároz a helyi adáson, illetve képújságon túl.
Ez a programkialakítás, azon túl, hogy megfelel az 1996. évi I. törvény (továbbiakban: Média törvény) 117. § (1) bekezdésében irt rendelkezésnek - mely szerint a szolgáltatók a közszolgálati műsorszolgáltatók valamennyi műsorát kötelesek alapszolgáltatásként elosztani -, illetve a 118.§ (3) bekezdésben foglalt rendelkezésnek - miszerint a műsorelosztókat szerződéskötési kötelezettség terheli a helyi műsorszolgáltatók szerződéses ajánlatára - egyezik az országos piaci gyakorlattal is, így nem tekinthető sem a Tpvt. 21.§ f), sem a 21.§ e) pontjába ütköző magatartásnak, tekintettel arra is, hogy a díj csak részben biztosítja az állandó

költség fedezetét.

b) A korábbi Bővített I. programcsomag helyett az előfizetők - amennyiben nem kívánják az un. szociális Lifeline programcsomagot igénybe venni - a 33 csatornát biztosító Basic programcsomagra fizethetnek elő kb. dupla havi előfizetési díjért, mint amennyit a korábbi 21 műsort tartalmazó Bővített I. programcsomagért kellett fizetniük .
A Versenytanács álláspontja szerint a forgalmazás fogyasztók kárára történt korlátozása, illetve az árunak a forgalomból való jogellenes kivonása fenti jelentős díjkülönbség ellenére sem valósult meg figyelemmel az alábbiakra:

  • -

    Az előfizetők az igénybevehető Basic programcsomaggal többletszolgáltatáshoz jutnak

  • -

    a programcsomag díját nagyrészt a korszerű, szélessávú Internetes távbeszélő szolgáltatás biztosítására is alkalmas hálózat igénybevehetőségével együtt járó állandó költség változás határozza meg, mely költségek felmerülését, a fogyasztók érdekét is figyelembevéve, a Médiatörvény 115.§ (8) bekezdése teszi kötelezővé,

  • -

    a programcsomaggal összefüggésben kialakított díj nem tekinthető túlzottan magasnak.

c) Az EBS programcsomagot igénybevevő előfizetők egyéni igényük alapján térnek át adott esetben a Bővített I.-es csomagról a Basic programcsomagnál szélesebb kínálattal bíró EBS programcsomagra, így e vonatkozásban az eljárás alá vont vállalkozás magatartását nem kellett vizsgálni.

d) A régi Bővített II.-es programcsomag megrendelői a jelenlegi kínálatot alapulvéve kb. azonos számú csatornát vehetnek igénybe az esetben, ha a Bővített II. programcsomag helyett a basic programcsomagot választják, így jogsértés az ő vonatkozásukban sem mutatható ki figyelembevéve azt, hogy az eljárás alá vont vállalkozás által alkalmazott díjakat a Versenytanács nem találta túlzottan magasnak.

e) Vizsgálta a Versenytanács, hogy az a körülmény, hogy az MTC rendszerre való átállással összefüggésben a magyar és angol nyelvű rajzfilm műsorokat a fogyasztók csak az EBS programcsomagban vehetik igénybe úgy, hogy más programcsomagban e műsorok vétele nem biztosított, olyan, a fogyasztóra hátrányos szolgáltatási feltételnek minősül-e, mely egyben megvalósítja a versenyjogi jogsértést is.
Fentiek megítélésénél a Versenytanács figyelembevette, hogy a Médiatörvény 120. § (1) bekezdése értelmében a kábeltelevíziós szolgáltatók különböző díjazású, eltérő műsorcsomagokat alakíthatnak ki, mely műsorcsomagok kialakításának módjával illetve kötelező tartalmával kapcsolatban a Médiatörvény már idézett 117.§ (1) bekezdésén és 118.§ (3) bekezdésén túl nincs további kötelező rendelkezés.
A Gazdasági Versenyhivatal a Tpvt. alkalmazásában verseny szempontból vizsgálhatja a szolgáltatók tevékenységét az alábbiak figyelembevételével.

Az eljárás alá vont vállalkozás áruja a Médiatörvénnyel összhangban, illetve a kialakult piaci szokások szerint a programcsomag.
A fogyasztók számára természetesen jelentőséggel bír, hogy egy adott programcsomagban milyen konkrét programok jelennek meg. A heterogén fogyasztói igényeknek megfelelően az egyes fogyasztói csoportok más-más műsorokat preferálnak, illetve a fogyasztói igényeket is figyelembevéve a kínálat minősége és a csomagok eladhatósága érdekében a szolgáltatók is különböző típusú műsorokat helyeznek el a különböző programcsomagokban.
Versenyjogi beavatkozásra az esetben van lehetőség, ha valamely kiemelkedő nézettséggel rendelkező műsornak egy adott programcsomagban történő elhelyezése folytán tereli a szolgáltató a fogyasztókat egy magasabb árfekvésű programcsomag felé úgy, hogy egyben az olcsóbb árfekvésű programcsomagot kiüríti.
Fentieket figyelembevéve a Versenytanács gyakorlata szerint a Gazdasági Versenyhivatalnak jellemzően nincs módja oly módon beleszólni az egyes műsorszolgáltatók műsorpolitikájába, miáltal meghatározhatná azt, hogy valamely és ezáltal végső soron valamennyi rétegműsorból el kellene helyezni egy-egy műsort pl. a közepes árfekvésű programcsomagba, ugyanis ez esetben átvenné annak jogát is, hogy a programcsomagok tartalmát ténylegesen programonként határozza meg (Vj-10/2001.).
A Versenytanács álláspontja szerint az a körülmény, hogy valamennyi rajzfilm műsor az EBS programcsomagba került - függetlenül attól, hogy ez fogyasztói szempontból kedvezőtlen - nem eredményezi a versenyjogi jogsértés megállapítását az eljárás alá vont vállalkozás Basic programcsomagjának ismeretében, mivel bár abból a tárgyalt rétegműsor hiányzik, a szolgáltatás továbbra is tartalmas, illetve az abban szolgáltatott egyes műsorok is tartalmaznak hasonló tematikájú adásokat.

X.

A Versenytanács gyakorlata szerint (Vj-23/1999. számú határozat) nem valósit meg jogsértést az a tény sem, hogy az un. prémiumcsatornákat nem lehet igénybe venni a legolcsóbb programcsomagokkal.
Figyelembevéve azt, hogy a legalacsonyabb árfekvésű programcsomagok díja nem éri el az állandó költség összegét sem, a kábeltelevíziós szolgáltatók üzletpolitikája körében eldönthető kérdésnek minősül az, hogy az általuk támogatott alacsony díjú programcsomag mellett kívánják e szolgáltatni azon prémiumcsatornákat, melyeknek díjai lényegesen meghaladják a szociális vagy szociális jellegű programcsomagok havi díját.

XI.

Fentiekre tekintettel a Versenytanács a Tpvt. 77.§ (1) bekezdés j) pontja alapján - figyelemmel a Tpvt. 72.§ (1) bekezdés a) pontjának II. fordulatára - jogsértés hiányában - az eljárást megszüntette.

Budapest, 2001. november 20.

Vérné dr. Labát Éva sk.
dr. Bodócsi András sk.
dr. Köbli József sk
Szabó Györgyi