Vj-186/2001/12

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Dr. Máthé Balázs (Berecz és Andrékó Linklaters Ügyvédi Iroda, 1054 Budapest, Széchenyi rkp. 3.) által képviselt Telenor Mobile Communication AS (0164 Oslo, Universitetsgt. 2, N0130 Norvégia) mint kérelmező, valamint a Pannon GSM Távközlési Rt (2040 Budaörs, Baross u. 165.) mint kérelmezett összefonódásának engedélyezése iránti kérelemre indult eljárásban, tárgyaláson kívül, meghozta a következő

határozatot

A Versenytanács engedélyezi, hogy a kérelmező Telenor Mobile Communication AS közvetlen irányítást szerezzen a kérelmezett Pannon GSM Távközlési Rt felett.

A határozat felülvizsgálatát az ügyfelek a kézhezvételtől számított harminc napon belül kérhetik a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtható keresettel.

Indoklás

I.

A tranzakció és a kérelem

  • 1)

    A kérelmező 2001. október 26-án részvény-adásvételi szerződést kötött a Hollandiában bejegyzett KPN Mobile International B.V., Royal KPN N.V., KPN Mobile N.V. és Sonera Holding B.V., valamint a Dániában bejegyzett TDC Mobile International A/S, TDC A/S és a Finnországban bejegyzett Sonera Corporation vállalkozásokkal a nevezettek tulajdonában lévő részvények kérelmező részére történő átruházásáról.

  • 2)

    Az 1) pontban leírt tranzakció előtt a Pannon GSM Távközlési Rt (a továbbiakban: Pannon GSM) irányításában a legnagyobb befolyással a holland KPN-csoport rendelkezett, amely közvetlenül, illetőleg az általa irányított Pansource Kft-n és Médiatel Rt-n keresztül közvetve 44.6 százalékos tulajdonrész felett rendelkezett. Ezen kívül jogosult volt a hét fős igazgatóság három tagjának kijelölésére. A norvég Telenor-csoport a tranzakciót megelőzően közvetlenül, illetve közvetve 25.78 százalékos tulajdonrésszel rendelkezett és két igazgatósági tag jelölésére volt jogosult.

  • 3)

    Az 1) pontban leírt tranzakciót követően a Telenor-csoport megszerzi a Pannon GSM részvényeinek 100 százaléka feletti rendelkezési jogot. Ez egyrészt, közvetlen irányításszerzéssel valósul meg, amennyiben a Telenor Mobile Communications A.S. tulajdonába kerül a Pannon GSM részvényeinek 74.99 százaléka. Másrészt, közvetett irányításszerzéssel, amennyiben a Telenor Mobile Communications A.S. felvásárolja a Pannon GSM részvényeinek 25.01 százalékát birtokló holdingtársaságok részvényeit és üzletrészeit.

  • 4)

    A kérelmező a 2001. november 13-án benyújtott kérelmében az 1) pont szerinti részvényvásárláshoz - mint vállalkozások összefonódásához - a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló a 2000. évi CXXXVIII. törvénnyel módosított 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 68. § (1) bekezdés c) pontja alapján a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét kérte. A vizsgálat 2001. november 13-án indult.

II.

Az összefonódással érintett vállalkozások

  • 5)

    A kérelmező norvégiai Telenor Mobile Communications A.S. a szintén Norvégiában bejegyzett Telenor A.S.A. anyavállalat köré szerveződött nemzetközi távközlési szolgáltató vállalatcsoport tagja, amely elsősorban távközlési, adatviteli és média kommunikációs szolgáltatások piacain van jelen. A Telenor anyavállalat Európában az Oslo-i, Amerikában a New York-i Nasdaq tőzsdére is bevezetett társaság vezetékes telefon-szolgáltatásokat is nyújt Norvégiában és Dániában. (A norvég piacon ebben a vonatkozásban piacvezető.) A nemzetközi szintéren főleg a mobil kommunikációs, a nagy sávszélességű adatátviteli és az Internet szolgáltatási piacokon aktív, az utóbbi piacon Nextra néven.

  • 6)

    A Telenor Mobile Communication A.S. Norvégiában a legnagyobb piaci részesedéssel rendelkező mobil távközlési szolgáltató, abban az országban ahol az OECD 2000. júliusi adatai szerint a mobilpenetráció a legmélyebb a világon (80 %). A vállalat hang- és adatátviteli, internetes és elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokat kínál GSM, analóg NMT és személyhívó formákban. A vállalat kilenc európai és három ázsiai ország mobil rádiótelefon piacán van jelen, beleértve Magyarországot is.

  • 7)

    A kérelmezett Pannon GSM Távközlési Rt Magyarország második legnagyobb piaci részesedéssel (2001. szeptemberében 40.2 %) rendelkező mobil rádiótelefon szolgáltatója, de emellett nyújt Internet hozzáférési szolgáltatást, bérelt vonali szolgáltatást, adathálózati és egyéb kommunikációs szolgáltatásokat is, valamint foglalkozik mobiltelefonok és tartozékaik értékesítésével is.

  • 8)

    A Telenor A.S.A - a 100 százalékos tulajdonában lévő Nextra A.S.-on keresztül - irányítja a Nextra Hungary Számítástechnikai Kft-t (a továbbiakban: Nextra Kft.) A Nextra Kft. Magyarországon főleg kis- és közepes vállalkozásoknak nyújt kapcsoltvonali (dial-up) és állandó (always on) bérelt vonali Internet-hozzáférési szolgáltatásokat, emellett kínál VoIP hangátviteli szolgáltatásokat, virtuális magánhálózatokat és ezekhez kapcsolódó egyéb informatikai és kommunikációs szolgáltatásokat is.

III.

Engedélykérési kötelezettség

  • 9)

    Az 1) pontban leírtak a kérelmező számára a Tpvt. 23. § (2) bekezdése b) pontja alapján közvetlen irányítást tesznek lehetővé a kérelmezett vállalkozás felett, amely a Tpvt. 22. § (1) b) pontja alapján összefonódásnak minősül.

  • 10)

    A vállalatok összefonódásával kapcsolatos engedélykérési kötelezettség küszöbértékeket a Tpvt. 24. § (1) bekezdése határozza meg. Az összefonódás engedélyezése iránt benyújtott kérelemben közölt adatok alapján a Versenytanács megállapította, hogy a jelen határozat 1) pontjában leírt összefonódás engedélyköteles.

IV.

Az összefonódással érintett piacok

  • 11)

    A Versenytanács az érintett termékpiac meghatározása során a Tpvt. 14. §-ának megfelelően járt el. A jelen eljárás tárgyát adó kérelemmel irányítást szerző Telenor csoportból Magyarországon piaci tevékenységet csak a Nextra Kft. végzett. Az érintett termékpiacot ezért a Pannon GSM és a Nextra Kft. tevékenységéből kiindulva kell meghatározni. Ennek alapján a kérelmezett összefonódással kapcsolatban az alábbi érintett termékpiacok határozhatók meg:

    • -

      a közcélú mobil rádiótelefon szolgáltatás;

    • -

      az Internet-hozzáférés szolgáltatás;

    • -

      az üzleti kommunikációs szolgáltatások;

    • -

      az Internetes telefonszolgáltatás (VoIP);

    • -

      a mobiltelefonok és tartozékaik.

  • 12)

    Földrajzi értelemben a fenti szolgáltatások az ország egész területére kiterjednek, ezért az érintett földrajzi piac a Magyar Köztársaság területe.

  • 13)

    A közcélú mobil rádiótelefon szolgáltatás piacán csak a Pannon GSM van jelen majdnem 40 százalékos részesedéssel, amellyel - a Westel Mobil Rt - mögött a második legnagyobb szolgáltató. A koncessziós szerződések 2003. január 1-ig kizárólagosságot biztosítanak a jelenlegi szolgáltatóknak, új piaci szereplők csak ezt követően nyújthatnak mobil rádiótelefon szolgáltatást. A jelenlegi technológiák mellett új szereplő megjelenését a rendelkezésre álló frekvenciatartományok szűkössége is korlátozhatja, amelyet majd csak az un. harmadik generációs technológiák oldhatnak fel egyelőre nem előre megjósolható időtávlatban. A kérelmezett összefonódás egyetlen aggályos vonatkozása is ehhez kapcsolódik, t.i. az összefonódás révén esetleg kieshet a mobil telefon piac egy potenciális szereplője. Ennek a tényezőnek azonban a jelenleg belátható időtávon belül nincs számottevő versenykorlátozó hatása.

  • 14)

    Az Internet-hozzáférés piacán a kérelmező és a kérelmezett egyaránt jelen van. Ezen a piacon az Axelero a piacvezető 43 százalékos piaci részesedéssel, a PSInet/Elendernek 14, a GTS/Datanetnek 13 százalékos részesedése van 1 , a többi szereplőnek 2 százalék alatti részesedései vannak 2 . A Pannon GSM inkább az egyéni, a Nextra Kft. pedig elsősorban az üzleti piaci szegmensen van jelen, mindkettő egyaránt 2 százalék alatti részesedéssel.

  • 15)

    Az üzleti kommunikáció piacán belül a bérelt vonali szolgáltatás többnyire a nagy adatforgalmat bonyolító vállalkozások részére készült komplex kommunikációs csomagok 3 nyújtását foglalja magában, amelyek egy-egy részét külön is kínálják egyes cégek. Ezen a piacon is jelen van a kérelmező és a kérelmezett egyaránt. A Pannon GSM mindössze 10 vállalati előfizetőnek nyújt bérelt vonali szolgáltatást, míg a Nextra Kft. ezen a néven 4 valójában hozzáférési szolgáltatást nyújt, amely nem egyszerűen két vagy több pont összekötését jelenti, hanem egy speciálisan dedikált állandó Internet hozzáférési szolgáltatást foglal magában. Kínál hagyományos (vezetékes) bérelt vonali szolgáltatást is, nem túl jelentős piaci részesedéssel. Ezen a piaci szegmensen tehát az együttes piaci részesedés néhány százalékos.

  • 16)

    Az üzleti kommunikáción belül adathálózati szolgáltatást is nyújt mindkét vállalkozás. A Pannon-híd beszédforgalom céljára létrehozott IP alapú kommunikációs átjárót biztosít az ügyfél vállalat telefonközpontjának és a Pannon GSM kapcsolóközpontjának közvetlen összekapcsolásával. A Nextra Kft. VPN szolgáltatása fokozott biztonságú vállalati intranet, extranet és távoli kapcsolódási pontok igénybevételét teszi lehetővé főleg adatforgalom céljából. Ez a két szolgáltatás tehát bár azonos statisztikai besorolású, de eltérő jellegzetességei következtében egymást sokkal inkább kiegészítik, semmint helyettesítik. Ezért e két szolgáltatás vonatkozásában sem horizontális, sem pedig vertikális kapcsolódás érdemben nem jön létre.

  • 17)

    Az Internetes telefonszolgáltatás (VoIP) az IP technológia segítségével valósul meg. A Híf két éve bocsát ki VoIP szolgáltatásra vonatkozó szolgáltatási engedélyeket. A szolgáltatást kezdetben csak a nemzetközi forgalomban alkalmazták, mert az árak lényegesen alacsonyabbak voltak, mint a nemzetközi közcélú telefon szolgáltatás árai, 2001-től azonban a piac bővült belföldi és mobiltelefonokra kezdeményezett hívások bonyolításával. A Pannon GSM a második legnagyobb forgalmat lebonyolító vállalkozás ezen a piaci szegmensen, a Nextra piaci részesedése elenyésző. Az Internetes telefonszolgáltatás piacán a Pannon GSM piaci részesedése csak hozzávetőlegesen becsülhető. A Pannon GSM "plusznulla" VoIP szolgáltatását kizárólag a saját előfizetőinek nyújtja, de ezen a piacon nem csak a mobil szolgáltatókkal áll versenyben, hanem a közcélú vezetékes telefonszolgáltatókkal is, köztük a legnagyobb forgalmat lebonyolító Matáv Rt-vel. Ezen a piacon 23 vállalatcsoport nyújt szolgáltatásokat. Mindezek alapján a Pannon GSM becsült részesedése 15-20 százalékosra tehető.

  • 18)

    A mobiltelefonok és tartozékaik piacán csak a Pannon GSM van jelen, ezért ezen a piacon az összefonódásnak semmiféle versenyhatása nem valószínűsíthető.

  • 19)

    Az összefonódásban érintett mindkét vállalkozás jelen van három érintett piacon is, de az alacsony együttes piaci részesedések miatt az összefonódás ebből két piacon nyilvánvalóan nem járhat a gazdasági versenyre érzékelhető következményekkel. Az Internetes telefonszolgáltatások piacán a Pannon GSM-nek 15-20 százalék közötti piaci részesedése van. Ezen a piaci szegmensen a Nextra még új belépőnek számít, piaci részesedése elenyésző. A kérelmezett összefonódásnak ezért horizontális versenykorlátozó hatása itt sem valószínűsíthető.

  • 20)

    Az Internet hozzáférési szolgáltatások nyújtásának jelenleg nélkülözhetetlen eszköze az előfizetőket elérő távközlési hálózat. Ezért az internetszolgáltató és a távközlési hálózattal rendelkező vállalkozások között esszenciális jellegű vertikális kapcsolat van az Internet hozzáférési szolgáltatások tekintetében. Az összefonódás után a Nextra Kft és egy országos lefedettségű hálózattal rendelkező távközlési szolgáltató közös irányítás alá kerül. A Nextra Kft. főleg helyhez kötött, vezetékes hálózatokon létrejövő Internet hozzáférési szolgáltatásokat kínál, a Pannon GSM azonban csak mobil rádiótelefon szolgáltatásra alkalmas. A jelenlegi technológiai szinten adatátviteli célokra elsősorban a vezetékes hálózatok alkalmasak. Az adatátviteli képesség tekintetében meglévő különbség a technológiai fejlődés következtében minden bizonnyal csökkeni fog a vezetékes és a mobil hálózatok között, de ennek várható időpontja jelenleg még nem határozható meg. Mindezek alapján megállapítható, hogy a kérelmezett összefonódásnak számottevő vertikális hatása nem valószínűsíthető.

  • 21)

    Az összefonódással járó portfolió hatások abban jelentkeznek, hogy a Pannon GSM vállalati ügyfélkörnek kínálható távközlési szolgáltatásainak köre kibővül a Nextra Kft. által nyújtott kommunikációs szolgáltatásokkal. Ezáltal azonban nem várható, hogy a Nextra Kft. pozíciója a verseny szabadságára nézve veszélyes mértékben erősödik.

V.

Az engedélyezés alapja

  • 22)

    A Tpvt. 30. §-a (2) bekezdése értelmében a GVH nem tagadhatja meg az engedély megadását, ha az összefonódás nem hoz létre vagy nem erősít meg a hatékony verseny kialakulását, fennmaradását vagy fejlődését akadályozó erőfölényt az érintett piacokon vagy annak jelentős részén. A jelen eljárásban a vizsgálat nem talált olyan információt, amely az érintett piacok valamelyikén vagy azok bármelyik részpiacán erőfölényes helyzet kialakulásának lehetőségére utalna. Ezért az engedélyt a Versenytanács a Tpvt. 30. §-a (2) bekezdése alapján adta meg.

VI.

Az engedélyezés nem megtagadhatóságának nyilvánvalósága

  • 23)

    A Tpvt. az engedélyezés elintézési határidejére vonatkozóan a 63. § (3) bekezdésében ad eligazítást. E törvényhely a) pontjának ac) alpontja szerint a Versenytanácsnak a vállalkozások összefonódásának ellenőrzése során az érdemi határozatát a vizsgálat megindulásától számított 45 napon belül kell meghoznia, ha az engedély a Tpvt. 30. §-a alapján nyilvánvalóan nem tagadható meg. A nyilvánvalóság megállapíthatóságát a Versenytanács az érintett vállalatok érintkező piacokon kialakuló együttes alacsony piaci részesedéséhez kötötte. Eszerint nyilvánvalóan engedélyezendők az olyan összefonódások, amelyeknek sem horizontális, sem vertikális, sem pedig portfolió hatásai nincsenek. Nyilvánvalóan engedélyezendők továbbá azok az összefonódások, ahol van horizontális és/vagy vertikális és/vagy portfolió hatás, de a) nincs olyan érintett piac, amelyen a két vállalkozás együttes részesedése meghaladja a 20 százalékot; és b) nincs olyan, a két vállalkozás-csoportot (mint vevőt és eladót) összekötő érintett piac, amelyen akár az eladó, akár a vevő vállalkozás-csoport egyedüli paci részesedése meghaladja a 25 százalékot; és c) nincs olyan a portfolió hatással érintett piac, amelyen valamelyik vállalkozás-csoport egyedüli piaci részesedése meghaladja a 25 százalékot.

  • 24)

    A kérelmező adatai, illetőleg a vizsgálat során felderített adatok alapján meg lehetett állapítani az érintett vállalkozások alacsony piaci részesedését három érintett piacon. A mobil közcélú telefonszolgáltatás piacán a Pannon GSM-nek közel 40 százalékos piaci részesedése van, de ezzel kapcsolatban - érintkező piacok hiányában - sem horizontális, sem pedig vertikális versenykorlátozó hatás nem járhat együtt. Az Internetes telefonszolgáltatás piacán - pontos piaci részesedésre vonatkozó adatok hiányában - nem volt kizárható, hogy a Pannon GSM piaci részesedése meghaladja az engedélyezés nyilvánvalóságához megállapított küszöbértéket, de a piaci szereplők nagy száma, valamint a Nextra Kft jelentéktelen piaci részesedése miatt a Versenytanács úgy látta, hogy a gazdasági erőfölény kialakulásának lehetősége ezen a piaci szegmensen is kizárt. Ennek alapján a Versenytanács megállapította, hogy a kérelmezett összefonódásnak sem horizontális, sem vertikális, sem pedig portfolió hatásai nem valószínűsíthetők.

  • 25)

    Az engedély meg nem tagadhatóságának nyilvánvalósága nem áll fenn azokra, az előzőekben meghatározott kritériumoknak megfelelő összefonódásokra, amelyek esetében az összefonódás révén a korábban gyengébb vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzetű vállalkozás-csoport a) pénzügyi-vagyoni helyzete lényegesen erősödik, b) részesedése valamely érintett piacon meghaladja a 30 százalékot, és c) a piac szerkezete alapján reális veszély mutatkozik a jobb helyzetre alapozódó versenyt korlátozó stratégiák (pl. piacrabló ár) alkalmazhatóságára. Az itt meghatározott kritériumok teljesülése esetén olyan erős konglomerátum hatás valószínűsíthető, amely miatt az összefonódás nem esik a nyilvánvalóan engedélyezendő kérelmek kategóriájába. Az összefonódásban csak egyetlen érintett piacon haladja meg az érintett vállalkozások piaci részesedése az itt meghatározott mértéket: a közcélú mobil telefon szolgáltatás piacán a Pannon GSM-nek közel 40 százalékos piaci részesedése van. Az összefonódás miatt azonban a Nextra Kft. pénzügyi-vagyoni helyzete nem változik, hiszen az összefonódást megelőzően is a jelentős tőkeerővel rendelkező multinacionális vállalkozáscsoport tagja volt. Ezért megállapítható, hogy a kérelmezett összefonódásnak nem várható számottevő konglomerátum hatása sem.

  • 26)

    Mindezekre tekintettel a Versenytanács a határozatát a Tpvt. 63. § (3) bekezdésének ac) pontja alapján hozta.

VII.

Egyéb megállapítások

  • 27)

    A Tpvt. 62. § (1) bekezdésében meghatározott kétmillió forint eljárási díjat a kérelmező a kérelem beadásával egyidejűleg befizetette, ezért erről külön rendelkezni nem kellett.

  • 28)

    A határozat elleni jogorvoslat lehetőségét a Tpvt. 83. §-a biztosítja.

Budapest, 2002. január 21.

dr. Bara Zoltán sk. előadó
dr. Kállai Mária sk.
dr. Bodócsi András sk.
Horváth Lászlóné