Vj-81/2002/34

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a DKTV Távközlési Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Debrecen) eljárás alá vont vállalkozás ellen gazdasági erőfölénnyel való visszaélés miatt indított versenyfelügyeleti eljárásban - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács megállapítja, hogy az eljárás alá vont vállalkozás által a Tokaj területén lévő kábeltelevíziós hálózatán 2002. májusától érvényesített előfizetési díjak túlzottan magasak.

A határozat felülvizsgálatát a kézbestéstől számított harminc napon a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó keresettel kérheti az eljárás alá vont vállalkozás.

Indoklás

I.

A vizsgálat iránya

  • 1)

    A Gazdasági Versenyhivatal 2002. június 3-án a 2000. évi CXXXVIII. törvénnyel módosított, a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 70. § (1) bekezdése alapján hivatalból vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy a Zunda Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (a továbbiakban: Zunda), illetve a DKTV Távközlési Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (a továbbiakban: DKTV) a Tokaj területén 2002. februárjától érvényesített kábeltelevíziós szolgáltatási díjakkal gazdasági erőfölénnyel való visszaélést valósítottak-e meg.

II.

A tényállás

A Zunda és a DKTV tevékenysége

  • 2)

    A Zunda 1995-től kezdett kábeltelevíziós szolgáltatást nyújtani több tiszántúli településen. A Zunda hálózatait fokozatosan értékesítette, utoljára 2001. december 5-én a tokaji hálózatot a Pókey JR Kft. részére, melynek jogutódja 2002. március 12-től a DKTV.

  • 3)

    A DKTV és jogelődje sem rendelkezett a kábeltelevíziós hálózat üzemeltetéséhez szükséges engedéllyel, ezért azok beszerzéséig (2002. április 30-ig) - az adásvételi szerződés értelmében - az üzemeltetést a Zunda végezte. 2002. május 1-jétől a tokaji hálózat üzemeltetője a DKTV.

  • 4)

    A Zunda ellen 2002. szeptemberében végelszámolási eljárás indult, amely 2002. december 9-én jogerősem befejeződött, a Zunda jogutód nélkül megszűnt, 2002. december 28-án törölték a cégnyilvántartásból, ezért a Versenytanács vele szemben a Tpvt. 53. § (2) bekezdése alapján az eljárást megszüntette (Vj81/2002/33.).

A 2002. évi díjak

  • 5)

    A Zunda 2001. évben a tokaji hálózaton soros rendszerben egy programcsomagot szolgáltatott, mely 24 műsort tartalmazott. A programcsomag havi nettó (ÁFA nélküli) előfizetési díja 1.420.- forint volt. A Zunda az általa szolgáltatott műsorok után előfizetőnként havonta összesen 422.- forint szerzői- és műsordíjat (a továbbiakban együtt: műsorköltség) fizetett.

  • 6)

    2001. év során a Zunda a hálózat egy részét csillagpontos rendszerűvé alakította át, melyben négy programcsomagot alakított ki. A soros hálózatrészen - szűrők beiktatásával - két programcsomagot nyújt. Az egyes programcsomagokban nyújtott műsorok számát, azok nettó előfizetési díjait, műsorköltségét és az előfizetők számát (2002. június hónapban) az 1. táblázat mutatja be.

    1. táblázat

    A tokaji hálózat 2002. évre vonatkozó adatai

Programcsomag

Műsorok száma

Nettó díj* (Ft/előfizető/hó)

Műsorköltség (Ft/előfizető/hó)

Előfizetők száma (fő)

Soros 1.

12

2.045

199

24

Soros 2.

27

2.848

709

204

Csillagpontos 1.

6

884

2

8

Csillagpontos 2.

20

2.045

207

72

Csillagpontos 3.

30

2.848

501

23

Csillagpontos 4.

35

3.295

903

110

*/ Megjegyzés: banki átutalás esetén 80.- forint kedvezmény

  • 7)

    A 2002. évi díjakat - mint üzemeltető - a Zunda alakította ki, azok mértékén a DKTV az üzemeltetés átvételét követően nem változtatott.

  • 8)

    A Zunda - nyilatkozata szerint - a díjak kialakításánál számolt a csatornabővítés költségeivel, továbbá az előző évben elszenvedett veszteségek megtérítésével. Számításai szerint 2002. évi díjai átlagosan 19.- Ft-os (0,7 százalékos) előfizetőnkénti havi nyereséget tartalmaznak (a számításokban a Zunda a beruházások teljes összegét a felmerülés évében vette figyelembe költségként).

További műsorvételi lehetőségek Tokajban

  • 9)

    Tokaj területén a Zunda, illetve a DKTV mellett további kábeltelevíziós vállalkozás nem működik.

  • 10)

    Új kábeltelevíziós vállalkozás piacra lépése engedélyezési szempontból nem ütközik lényeges akadályba. A hálózat kialakításának jelentős beruházási költségei és az állandó költségek ebből is fakadó magas aránya következtében azonban a kábeltelevíziós szolgáltatás csak nagyszámú, koncentráltan elhelyezkedő előfizető esetén gazdaságos tevékenység. Ezért azon a földrajzi területen, ahol már működik kábeltelevíziós vállalkozás, a piacra lépés gazdasági szempontból korlátozott.

  • 11)

    A fogyasztóknak az adott földrajzi területen a kábeltelevíziós szolgáltatáson túlmenően az alábbi lehetőségei vannak televíziós programok vételére:

    • -

      tető (szoba)antenna;

    • -

      műholdvevő;

    • -

      UPC Direct; továbbá

    • -

      az előzőek bármilyen kombinációja.

  • 12)

    Tető (szoba) antennával a Zunda, illetve a DKTV által szolgáltatott programok közül az M1, a TV2 és az RTL Klub fogható.

  • 13)

    A UPC Direct több, mint száz műsort tartalmazó programcsomagot szolgáltat 3672 forint nettó (25 százalék ÁFA mellett 4590 bruttó) előfizetési díjjal, amelyet az adott háztartásban külön-külön üzemeltetni kívánt valamennyi készülék után fizetni kell. Emellett egyszeri költségként jelentkezik a 8000 forintos csatlakozási díj, továbbá készülékenként a 20.000 forintos beltéri egység letéti díj. A programcsomag a Zunda (DKTV) által szolgáltatott külföldi műsorok gyakorlatilag teljes körét tartalmazza, nem tartalmazza azonban az M1, a TV2 és az RTL Klub programot, amelyek így csak kapcsolódó tetőantennával foghatók.

  • 14)

    A Zunda (DKTV) által szolgáltatott soros és csillagpontos 2-4. programcsomagban meglévő műsorok három műhold (Astra, Amos, Hotbird) egyidejű vételét, továbbá tetőantennát (M1, TV2, RTL Klub) tesznek szükségessé, azzal azonban, hogy a - folyamatosan növekvő számú - kódolt műsorok (Spektrum, National Geographic, Romantika, stb.) vételére nincs mód. A három műholdvevőből és tetőantennából álló rendszer kialakításához szükséges technikai eszközök (parabola tükrök, vevőfejek, beltéri egységek, tetőantenna) és a szerelés költségei együttesen százezer forint körüli összeget tesznek ki, azzal azonban, hogy a beltéri egységből annyi szükséges, ahány televízió készüléket külön-külön üzemeltetni kíván az adott háztartás.

III.

A vizsgálói indítvány

  • 15)

    A vizsgáló által végzett - a 29. sorszámú kiegészítő vizsgálati jelentés mellékletében részletezett - számítások szerint:

    • a.

      2002. február 1-jét követően a tokaji kábeltelevíziós hálózat által szolgáltatott programcsomagok műsorköltség nélküli (továbbiakban: korrigált) átlagos nettó előfizetési díj 112 százalékkal volt magasabb a 2001. évi korrigált nettó díjnál;

    • b.

      a 2002. február 1-je utáni átlagos nettó előfizetési díjak a költségek felett 28,5 százalékos (a díj arányában 22,2 százalékos) nyereséget tartalmaznak (a költségek számbavételénél a vizsgáló az eljárás alá vont vállalkozások által megadott adatokból indult ki, a beruházási költségeket azonban a szakmában általánosan elfogadott 12,5 százalékos leírási kulccsal vette figyelembe, illetve az előzetesen alábecsült műsorköltség helyett annak tényleges értékével számolt).

  • 16)

    A Tpvt. 71. § (2) bekezdés c) pontja szerinti indítványában a vizsgáló - a 15) pontban foglaltakra tekintettel - indítványozta:

    • a.

      annak megállítását, hogy a 2002. február 1-jétől a Zunda, illetve a DKTV által érvényesített előfizetési díjak túlzottan magasak;

    • b.

      a Zunda-val szemben bírság kiszabását; továbbá

    • c.

      a DKTV kötelezését a vizsgálati jelentés mellékletének adatai alapján indokolt mértékű díjcsökkentésre.

IV.

A tényállás jogi értékelése

  • 17)

    Miután a Versenytanács az eljárást a Zunda-val szemben megszüntette, ezért érdemben csak a DKTV magatartását vizsgálta.

A gazdasági erőfölény

  • 18)

    A Tpvt. 22. § értelmében gazdasági erőfölényben van az érintett piacon (Tpvt. 14. §) az, aki gazdasági tevékenységét a piac többi résztvevőjétől nagymértékben függetlenül folytathatja, anélkül, hogy piaci magatartásának meghatározásakor érdemben tekintettel kellene lennie versenytársainak, szállítóinak, vevőinek és más üzletfeleinek vele kapcsolatos piaci magatartására. A Tpvt. 22. § (2) bekezdése szerint a gazdasági erőfölény megítéléséhez vizsgálni kell - egyebek mellett - az érintett piacra való belépés feltételeit, a vállalkozás vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetét, továbbá az érintett piac szerkezetét és a piaci részesedések arányát.

  • 19)

    A Tpvt. 14. § (1) bekezdése értelmében az érintett piacot a megállapodás tárgyát alkotó áru és a földrajzi terület figyelembevételével kell meghatározni úgy, hogy a megállapodás tárgyát képező árun túlmenően az azt ésszerűen helyettesítő árukat is figyelembe kell venni. Azt, hogy a konkrét megállapodás tárgyát képező árut, mely más áruk képesek ésszerűen helyettesíteni, a felhasználási célra, az árra, a minőségre és a teljesítés feltételeire tekintettel kell megítélni (Tpvt. 14. § (2) bekezdés). A Tpvt. 14. § (3) bekezdése szerint földrajzi területnek az a terület tekinthető, melyen kívül a fogyasztó nem, vagy csak számottevően kedvezőtlenebb feltételekkel tudja az árut beszerezni.

  • 20)

    A Versenytanács álláspontja szerint a kábeltelevíziós szolgáltatásának az egyéb műsorvételi lehetőségek (tető- vagy szobaantenna, műholdvevő, UPC Direct, illetve ezek bármilyen kombinációja) - a felhasználási cél azonossága ellenére - nem ésszerű helyettesítői, mert

    • -

      a tető (szoba) antenna csak minimális programválasztékot képes biztosítani a kábeltelevíziós szolgáltatáshoz képest;

    • -

      a UPC Direct a tetőantennával történő kombináció esetén képes ugyan a kábeltelevíziós szolgáltatással azonos programválasztékot biztosítani, annak havi előfizetési díja azonban egyrészt lényegesen magasabb, mint a kábeltelevíziós szolgáltatásé, másrészt valamennyi, a háztartásban üzemeltetett készülék után fizetni kell;

    • -

      a műholdvevő(k) és a tetőantenna kombinációja egyrészt nem képes biztosítani a kábeltelevízió által nyújtott teljes műsor választékot (kódolt műsorok), másrészt az azt megközelítő programválaszték is csak bonyolult technikai megoldások és jelentős egyszeri beruházási költség mellett valósítható meg.

  • 21)

    Mindezek alapján a Versenytanács érintett árupiacként (ésszerű helyettesítő áru hiányában) a kábeltelevíziós szolgáltatást tekintette. Az érintett földrajzi piacoknak pedig - tekintettel arra, hogy a kábeltelevíziós szolgáltatás az igénybevétel szempontjából lakóhelyhez kötött - a DKTV tokaji szolgáltatási területei minősülnek.

  • 22)

    A 20-21) pont szerint meghatározott érintett piacon

    • -

      mivel Tokaj területén nincs jelen másik kábeltelevíziós vállalkozás, amely képes lenne érdemben befolyást gyakorolni a DKTV piaci magatartására; továbbá

    • -

      a piacralépési korlátokra tekintettel (lásd 10. pont) a lehetséges verseny hatásával sem kellett számolnia

a DKTV a Versenytanács álláspontja szerint a vizsgált időszakban Tokaj településen gazdasági erőfölényes helyzetben volt.

A szolgáltatási díjak megítélésének szempontjai

  • 23)

    A Tpvt. 21. § a) pontja értelmében tilos a gazdasági erőfölénnyel visszaélve tisztességtelenül eladási árakat megállapítani. Tisztességtelenül megállapított eladási ár (díj) alatt a Tpvt. alkalmazásában a túlzottan magas eladási árat kell érteni. A Versenytanács kialakult gyakorlata szerint az ár akkor minősül túlzottan magasnak, ha meghaladja a vállalkozás gazdaságilag indokolt költségei és a befektetéssel arányban álló haszon ("tisztességes nyereség") összegét.

  • 24)

    A 2002. évi díjakat ugyan még a Zunda alakította ki, azonban a díjakat a DKTV a hálózat üzemeltetésének 2002. májusi átvételét követően változatlan összegben érvényesítette az előfizetők felé, ezért azokkal kapcsolatos versenyjogi felelőssége a Versenytanács álláspontja szerint fennáll.

  • 25)

    A vizsgáló az előfizetési díjakat a Zunda gazdálkodási adataiból kiindulva vizsgálta, az azonban alkalmas a DKTV magatartásának a Tpvt. 21. § a) pontja szerinti értékelésére is, mert a tokaji kábeltelevíziós hálózat működési költségeinek az üzemeltető személyének változásából adódó esetleges növekedése - a Versenytanács álláspontja szerint - nem tekinthető gazdaságilag indokoltnak.

  • 26)

    A Zunda által végzett számításokkal kapcsolatosan a Versenytanács osztotta a vizsgáló álláspontját atekintetben, hogy adott évben költségként a beruházott összegeknek csak az amortizációs (leírási) kulcs szerinti hányada vehető figyelembe, ezért a 2002. évi előfizetői díjakból származó várható nyereség tekintetében megfelelő kiindulási alapnak tekintette a vizsgáló által számszerűsített mértéket.

  • 27)

    A vizsgálónak a 15.b. pont szerinti számításaival kapcsolatosan a Versenytanács megjegyzi, hogy (az adott esetben átlagosan 22 százalékos mértékben számszerűsített) díjarányos nyereség nem alkalmas mérce a díjak versenyjogi megítéléséhez, ahhoz a 24) pontban foglaltakra is tekintettel a befektetés arányos nyereség a megfelelő mutató, melynek mértéke azonban a Zunda által rendelkezésre bocsájtott 1998-2002. évi beruházási adatok alapján hasonló nagyságrendű (mintegy 25 százalék).

  • 28)

    A 25 százalékos befektetés arányos nyereséget a Versenytanács túlzottnak ítélte, ezért álláspontja szerint a DKTV 2002. évi előfizetési díjai összességében a Tpvt. 21. § a) pontjába ütközően túlzottan magasnak minősülnek, mire tekintettel a 77. § (1) bekezdés d) pontja alapján a jogsértést megállapította.

  • 29)

    Miután a Zunda a díjemelést megelőzően (illetve a DKTV az üzemeltetés átvételét követően) és a versenyfelügyeleti eljárás során sem készített megalapozott számítást, a Versenytanácsnak az előfizetési díjak megítéléséhez az előzőek szerinti számítások jelenthették azt a kiindulópontot, amelyek alapján az előfizetési díjakat a Tpvt. 21. § a) pontjába ütközőnek minősítette. A Gazdasági Versenyhivatal azonban a versenyfelügyeleti eljárásban nem állapított meg a vállalkozás által jogszerűen érvényesíthető legmagasabb díjakat. Ezért a Versenytanács az adott esetben nem alkalmazta a Tpvt. 77. § (1) bekezdés e) és f) pontja szerinti jogkövetkezményeket (a törvénybe ütköző állapot megszüntetésének elrendelése, illetve a törvénybe ütköző magatartás további folytatásának megtiltása), vagyis nem írta elő a tisztességtelenül megállapítottnak minősített előfizetési díjak meghatározott szintre történő csökkentését. Ha azonban a DKTV a jövőben az előfizetési díjak kialakításakor figyelmen kívül hagyja a határozatban foglalt szempontokat, akkor a versenyfelügyeleti eljárás megismételhető.

  • 30)

    A Tpvt. 78. § (1) bekezdése szerint a Versenytanács bírságot szabhat ki azzal szemben, aki a törvény rendelkezéseit megsérti. Az adott esetben figyelembevéve, hogy a díjakat a Zunda alakította ki nem látta szükségesnek bírság kiszabását a DKTV-vel szemben.

Budapest, 2003. szeptember 18.