Vj-112/2002/14

Nyilvános változat!

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Pfizer Inc. kérelmező összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult versenyfelügyeleti eljárásban, melyben további ügyfélként résztvett a Pharmacia Corp. - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács engedélyezi, hogy a Pfizer Inc. irányítást szerezzen a Pharmacia Corp. felett.

A határozat felülvizsgálatát az ügyfelek a kézbesítéstől számított 30 napon belül kérhetik a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó keresettel.

Indoklás

I.

A kérelmezett összefonódás

  • 1)

    A 2002. július 13-án létrejött "Összefonódási Szerződés és Terv" értelmében a Pfizer Inc. (a továbbiakban: Pfizer) irányítást szerez a Pharmacia Corp. (a továbbiakban: Pharmacia) felett.

  • 2)

    A kérelmező Pfizer az 1) pont szerinti tranzakcióhoz - mint vállalkozások összefonódásához - a 2000. évi CXXXVIII. törvénnyel módosított, a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) VI. fejezetének rendelkezései alapján 2002. augusztus 12-én kelt kérelmében a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét kérte.

  • 3)

    A vizsgáló által a Tpvt. 68. § (4) bekezdése alapján elrendelt hiánypótlást a kérelmező teljeskörűen 2002. december 6-án teljesítette.

II.

Az összefonódással érintett vállalkozások

A Pfizer csoport

  • 4)

    A Pfizer és az általa közvetlenül vagy (más vállalkozásokon keresztül) közvetve irányított vállalkozásokból álló vállalkozáscsoport (a továbbiakban: Pfizer-csoport) az alábbi tevékenységeket folytatja:

    • -

      Gyógyszergyártás: kardio-vaszkuláris és fertőző betegségekkel, a központi idegrendszer rendellenességeivel, cukorbetegséggel, merevedési zavarokkal, allergiával, ízületi gyulladással és egyéb rendellenességekkel kapcsolatos vényköteles gyógyszerek kutatása, fejlesztése, gyártása, forgalmazása és értékesítése.

    • -

      Fogyasztói egészségvédelem: vény nélkül kapható egészségvédelmi termékek (fájdalomcsillapítók, szemápolók, bőrápolók, megfázás elleni szerek, savlekötők és altatók) kutatása, fejlesztése, gyártása, forgalmazása és értékesítése.

    • -

      Állatgyógyászat: parazitaellenes, antibiotikum és gyulladásellenes gyógyszerek, haszonállat-, baromfi- és háziállat-vakcinák kutatása, fejlesztése, gyártása, forgalmazása és értékesítése.

    • -

      Édességgyártás: ebbe az üzletágba tartoznak a társaság által gyártott és nemzetközileg forgalmazott és/vagy értékesített rágógumik, mentolos tabletták és köhögéscsillapító cseppek, továbbá különleges cukorkák.

  • 5)

    A Pfizer-csoporthoz az alábbi magyarországi vállalkozások tartoznak:

    • 1.

      A Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. (a továbbiakban: Pfizer Kft.), amelynek meghatározó tevékenysége a Pfizer-csoport külföldön honos tagjai által gyártott termékek importja és értékesítése a nagykereskedők és kórházak számára. A vállalkozás 2001. évi nettó árbevétele több, mint 10 milliárd forint volt.

    • 2.

      A Warmer-Lambert Hungary Kft. a Halls és a Halls Vita-C cukorkák gyártására és forgalmazására alakult. Gyártó tevékenységével 2000. júliusában, a forgalmazással pedig 2002. májusában felhagyott, jelenleg gazdasági tevékenységet nem végez.

  • 6)

    A Pfizer-csoport külföldön honos tagjai a Pfizer Kft. részére történő értékesítésen túlmenően 2001. évben nem értek el nettó árbevételt a Magyar Köztársaság területén.

A Pharmacia-csoport

  • 7)

    A Pharmacia és az általa irányított vállalkozások alkotta vállalkozáscsoport (a továbbiakban: Pharmacia-csoport) az alábbi tevékenységeket folytatja:

    • -

      Gyógyszergyártás: ízületi gyulladással, hiperaktív hólyagpanaszokkal, Parkinson-kórral, migrénnel kapcsolatos, onkológiai, szemészeti és endokrinológiai gyógyászati vényköteles gyógyszerek kutatása, fejlesztése, gyártása, forgalmazása és értékesítése.

    • -

      Fogyasztói egészségvédelem: vény nélkül kapható egészségvédelmi termékek kutatása, fejlesztése, gyártása, forgalmazása és értékesítése, ezen belül dohányzás és hajhullás elleni szerek, továbbá vitaminok, orrsprayk és gombaölő szerek.

    • -

      Állatgyógyászat: haszonállatokhoz és díszállatokhoz használt gyógyszerek és táplálék-kiegészítők kutatása, fejlesztése, gyártása, forgalmazása és értékesítése.

    • -

      Különleges területek: ide tartoznak a diagnosztikus termékek (pl.: teljes vértesztelő berendezések), a finomvegyszergyártás és a bio-gyógyszeripari tevékenységek.

  • 8)

    A Pharmacia-csoport magyarországi tagja a Pharmacia Kft., amely a Pharmacia-csoport külföldön honos tagjai által előállított termékek magyarországi és egyéb országbeli forgalmazására és promóciós tevékenységre jött létre, jelenleg azonban nem végez a magyar piacot érintő aktív tevékenységet. 2001. évi nettó árbevétele több, mint 1 milliárd forint gyakorlatilag teljes egészében (re)exportból származott.

  • 9)

    A Pharmacia-csoport külföldön honos tagjai független magyarországi nagykereskedők (Medimpex, Humantrade, Hungaropharma, stb.) részére történő értékesítésből több, mint 9 milliárd forint nettó árbevételt értek el 2001. évben a Magyar Köztársaság területén.

III.

Az érintett vállalkozások piaci helyzete

  • 10)

    Magyarországon jelenleg közel 200 (nagyobb részben külföldi) vállalkozás rendelkezik gyógyszer-forgalombahozatali engedéllyel, melyek közül az első 15 adja a magyarországi gyógyszerforgalom közel 70 százalékát. A rangsorban tizedik Pfizer-csoport és a tizenharmadik Pharmacia-csoport egyaránt 5 százalék alatti részesedéssel bír. Az első öt piaci szereplő részesedését a magyarországi gyógyszerforgalomból az 1. táblázat mutatja be.

    1. táblázat

    A legnagyobb gyógyszergyártók részesedése
    a 2001. évi magyarországi forgalomból

Gyártó

Részesedés (%)

Richter

5-10

Egis

5-10

Novartis

5-10

Sanofi-Synthelabo

5-10

AstraZeneca

0-5

  • 11)

    A gyógyszerek elsődlegesen ún. terápiás csoportokra oszthatók a kezelni kívánt betegség, illetve gyógymód szerint. A különböző csoportba tartozó gyógyszerek egymást nem képesek helyettesíteni. A nemzetközi gyakorlatban alkalmazott, az ENSZ WHO által kialakított Anatomical Therapeutical Classification (ATC) főcsoportjának magyarországi forgalmából az érintett vállalkozások a 2. táblázat szerint részesedtek.

    2. táblázat

    A Pfizer- és a Pharmacia-csoport részesedése
    a 2001. évi magyarországi gyógyszerforgalomból ATC
    gyógyszerosztályozási csoportonként

    %-ban

Terápiás csoport

Pfizer

Pharmacia

Együtt

A. Tápcsatorna és anyagcsere gyógyszerei

-

0-1

0-1

B. Vér és vérképző szervek gyógyszerei

-

5-10

5-10

C. Szívre és keringésre ható gyógyszerek

0-5

-

0-5

D. Bőrgyógyászati készítmények

-

0-5

0-5

G. Urogenitális rendszer gyógyszerei

5-10

0-5

10-20

H. Szisztémás hormonkészítmények

-

10-20

10-20

J. Szisztémás fertőzés elleni szerek

0-5

0-1

0-5

K. Kórházi oldatok

-

5-10

5-10

L. Daganatellenes szerek

-

0-5

0-5

M.Váz és izomrendszer gyógyszerei

0-1

0-1

0-5

N. Központi idegrendszerre ható szerek

0-5

0-5

5-10

P. Parazita ellenes gyógyszerek

-

-

-

R. Légzőrendszerre ható gyógyszerek

-

-

-

S. Érzékszervekre ható gyógyszerek

5-10

30-40

30-40

T. Diagnosztikumok

-

-

-

V. Egyéb termékek

-

-

-

  • 12)

    A 2. táblázat szerinti terápiás főcsoportokon belül is számos olyan gyógyszeralcsoport található, amelyek szintén nem tekinthetők egymás helyettesítőinek. A vizsgált öt olyan - kizárólag egymást helyettesítő gyógyszereket magába foglaló - alcsoportot azonosított, amelybe tartozó gyógyszert a Pfizer- és a Pharmacia-csoport is gyárt, melyek esetében a két vállalkozás magyarországi forgalomból való részesedését a 3. táblázat mutatja be.

    3. táblázat

    A Pfizer- és a Pharmaica-csoport részesedése
    a mindkét vállalkozáscsoport által gyártott
    gyógyszeralcsoportok 2001. évi magyarországi forgalmából

    %-ban

Terápiás alcsoport

Pfizer

Pharmacia

Együtt

Nem szteroid alapú reuma elleni gyógyszerek

0-5

0-5

0-5

Koleszterol és triglicerid csökkentő készít-mények

0-5

0-1

0-5

Antidepresszánsok

10-20

0-1

10-20

Magas vérnyomás elleni egyszerű gyógyszerek

30-40

0-1

30-40

Merevedési rendellenesség elleni gyógyszerek

90-100

0-5

90-100

  • 13)

    A "Merevedési rendellenesség elleni gyógyszerek" körében a Pfizer-csoport a Viagra elnevezésű termékkel van jelen, amelynek további két helyettesítő terméke van forgalomban a magyar piacon. Ezek egyikét - amely azonban már kiszorulóban van a piacról - a Pharmacia-csoport forgalmazza, a másikat pedig 1,1 százalékos piaci részesedés mellett a Solvay vállalkozás-csoport. A Viagra értékesítéséből származó nettó árbevétel a Pfizer-csoport 5) pont szerinti nettó árbevételének 5-10 százaléka volt 2001. évben.

  • 14)

    A "Magas vérnyomás elleni egyszerű gyógyszerek" piacán a Pfizer-csoport a legnagyobb szereplő, mellette azonban még két jelentős (20 - 25 százalék közötti részesedésű) vállalkozás is jelen van a piacon.

  • 15)

    Állatgyógyászati termékek gyártásával és/vagy forgalmazásával mintegy száz vállalkozás foglalkozik Magyarországon. A termékcsoport országos forgalmából 2001. évben a Pfizer-csoport kevesebb, mint 5 a Pharmacia-csoport kevesebb mint 1 százalékkal részesedett. Az állatgyógyászati termékeken belül is megkülönböztethetők a felhasználási cél szerinti csoportok. Az így meghatározott csoportokba tartozó áruk a más csoportba tartozó árukat nem képesek helyettesíteni. A Pfizer- és Pharmacia-csoport által Magyarországon forgalmazott előzőek szerinti árucsoportok között nincs átfedés.

IV.

Az engedélyezési kötlezettség

  • 16)

    A kérelem szerinti tranzakció a Tpvt. 23. § (1) bekezdésének b) pontja alapján vállalkozások összefonódásának minősül.

  • 17)

    Az összefonódás ugyan külföldön honos vállalkozások között jön létre, azonban mindkét vállalkozás olyan vállalkozás-csoportba tartozik, amely áruival jelen van a magyar piacon. Ebből következőleg az összefonódás hatása a Magyar Köztársaság területén érvényesülhet, így arra a Tpvt. hatálya az 1. § alapján kiterjed.

  • 18)

    Az összefonódással érintett vállalkozások (a Tpvt. 26. § alapján a Pfizer- és a Pharmacia-csoport tagjai) 2001. évi - a Tpvt. 27. § alapján számított - nettó árbevétele meghaladta a tízmilliárd forintot, ezen belül az irányítás alá kerülő Pharmacia-csoporté az ötszázmillió forintot, ezért a kérelem szerinti összefonódás a Tpvt. 24. § (1) bekezdése alapján engedélykötelesnek minősül.

V.

Az engedélyezés

  • 19)

    A Tpvt. 30. § (2) bekezdése alapján a Gazdasági Versenyhivatal nem tagadhatja meg az engedély megadását, ha az összefonódás nem hoz létre vagy nem erősít meg olyan gazdasági erőfölényt, amely akadályozza a hatékony verseny kialakulását, fennmaradását vagy fejlődését az érintett piacon (Tpvt. 14. §), vagy annak jelentős részén.

  • 20)

    A Tpvt. eddigi alkalmazási tapasztalatai alapján - egyezően a nemzetközi versenyjogi gyakorlattal - egy összefonódásnak az alábbi hatásai lehetnek a gazdasági erőfölényes helyzetre és általában is a gazdasági versenyre.

    • 1.

      Horizontális hatás akkor következik be, ha van olyan érintett piac (áru és földrajzi piac kombináció), amelynek azonos - akár eladói, akár vevői - oldalán mindkét, az összefonódásban résztvevő vállalkozás-csoport jelen van. Ekkor az összefonódás miatt csökken az egymással versenyben álló vállalkozások száma, növekszik az összefonódás révén bővülő vállalkozás-csoport piaci részesedése miáltal egyedül vagy más vállalkozásokkal közösen gazdasági erőfölényes helyzetbe kerülhet vagy a meglévő gazdasági erőfölény erősödhet.

    • 2.

      Vertikális hatásról akkor beszélünk, ha van olyan érintett piac, amelyen az egyik vállalkozás-csoport eladóként, a másik vállalkozás-csoport pedig vevőként van (lehet) jelen, azaz a két vállalkozás csoport a termelési-értékesítési lánc egymást követő fázisaiban tevékenykedik. Ebben az esetben a köztük meglévő piaci kapcsolat vállalkozáscsoporton belülivé válik. Ez megteremti az érdekeltséget arra, hogy ha a vállalkozás-csoport az egyik érintett piacon erőfölényben van, akkor ezzel a másik piacon visszaéljen, és lehetősége is nyílik versenyt korlátozó magatartások megvalósítására (például szerződéskötéstől való indokolatlan elzárkózás, diszkrimináció).

    • 3.

      A portfolió hatás az összefonódás révén létrejövő vállalkozás-csoport által gyártott (forgalmazott) áruk körének bővüléséből adódik. Ez különösen akkor járhat káros versenyhatásokkal, ha egymást kiegészítő (azonos vevők által vásárolt) áruk gyártói (forgalmazói) kerülnek egy vállalkozás csoportba. Ebben az esetben ugyanis, ha az egyik vállalkozás csoport valamely áru(k) piacán magas piaci részesedéssel rendelkezik, akkor az összefonódás következtében bővülő vállalkozás-csoport más áru(k) piacán képes lehet versenykorlátozó magatartás (pl. árukapcsolás) érvényesítésére.

    • 4.

      Konglomerátum hatásról akkor beszélünk, ha - jóllehet külön-külön vizsgálva egyetlen érintett piacon sem jön létre vagy erősödik meg gazdasági erőfölényes helyzet - összességében számottevően javul a vállalkozás csoport vagyoni, pénzügyi illetve jövedelmi helyzete, melyek a gazdasági erőfölény meghatározó tényezői (Tpvt. 22. § (2) bekezdés b.) pont), és alapot adhatnak versenyt korlátozó stratégiák (pl. piacrabló ár) alkalmazására.

  • 21)

    Az előzőek alapján a kérelmezett összefonódásnak horizontális összefüggésben a 3. táblázat szerinti - mindkét vállalkozás-csoport által gyártott - terápiás alcsoportokban (mint a Tpvt. 14. § (2) bekezdése szerinti érintett árupiacokon) lehet hatása a gazdasági versenyre. Ezek közül három esetében a két vállalkozás-csoport együttes részesedése - a Tpvt. 14. § (3) bekezdése szerinti érintett földrajzi piacnak minősülő - magyarországi forgalomból nem éri el a 20 százalékot, így nyilvánvalóan nem valószínűsíthetők káros versenyhatások. Szintén nem kell versenyaggályokkal számolni a "Magas vérnyomás elleni gyógyszerek" esetében, ahol a Pfizer-csoport részesedése ugyan viszonylag magas (30-40 százalék), azonban a Pharmacia-csoporté minimális (1 százalékot sem elérő), és további két jelentős piaci részesedésű vállalkozás is jelen van a piacon. A "Merevedési rendellenesség elleni gyógyszerek" tekintetében a Pfizer-csoport 90-100 százalékos piaci részesedésével gyakorlatilag monopolhelyzetben van. Az ebből fakadó esetleges gazdasági erőfölényes helyzetet azonban a Versenytanács álláspontja szerint érdemben nem erősíti meg az a körülmény, hogy két minimális (5 százalék alatti) piaci részesedésű versenytársa közül az egyik tőle nem független vállalkozássá válik, különös tekintettel arra is, hogy a Pharmacia-csoport készítménye kiszorulóban van a piacról, s így az összefonódás a lehetséges versenyt sem korlátozza. Nem hagyható továbbá figyelmen kívül az sem, hogy az adott árucsoport a Pfizer-csoport magyarországi forgalmából csak csekély (5-10 % közötti) részarányt képvisel, vagyis az esetleges erőfölény erősödés nem érinti az összefonódással érintett piacok jelentős részét.

  • 22)

    Az előzőek mellett a Versenytanács álláspontja szerint nem lehet eltekinteni attól sem, hogy egy gyógyszergyártó valós piaci ereje szempontjából meghatározó jelentőség van a teljes gyógyszerforgalomból való részesedésnek is. Ez a Pfizer- és Pharmacia-csoport esetében együttesen 6,3 százalék, ami alatta marad a három legnagyobb gyógyszergyártó részesedésének (lásd 1. táblázat).

  • 23)

    Az összefonódásban résztvevő két vállalkozáscsoport jellegéből adódóan vertikális hatásokkal nem kell számolni. Versenyaggályokra alapot adó konglomerátum hatás szintén nem valószínűsíthető, figyelemmel a 22. pontban kifejtettekre is. Káros portfolió hatás jelentkezése szintén kizárható, mert az irányítás alá kerülő Pharmacia-csoport nem rendelkezik magas piaci részesedésű termékekkel.

  • 24)

    Mindezek alapján a Versenytanács a Tpvt. 77.§ (1) bekezdés a) pontja szerinti határozatában a kérelem szerinti összefonódást - egyezően a Tpvt. 71. § szerinti vizsgálói indítvánnyal - a Tpvt. 30.§ (2) bekezdése alapján engedélyezte.

VI.

Az összefonódás engedélyezésének nyilvánvalósága

  • 25)

    A Tpvt. 63.§ (3) bekezdésének ac) pontja szerint a versenytanácsi határozatot a kérelem beérkezésétől, illetve a hiányok pótlásától számított 45 napon belül kell meghozni, amennyiben "az engedély a 30. § (2) bekezdése alapján nyilvánvalóan nem tagadható meg", mely esetben a Tpvt. 62. § (1) bekezdése alapján az eljárási díj összege kettőmillió forint.

  • 26)

    Arra nézve a Tpvt. nem tartalmaz rendelkezést, hogy az összefonódás mely esetben minősül olyannak, amely "a 30. § (2) bekezdése alapján nyilvánvalóan nem tagadható meg". A Tpvt. 30.§ (2) bekezdésére való hivatkozásból azonban az következik, hogy azok az összefonódások engedélyezhetők ilyen módon, amelyek nyilvánvalóan nem hoznak létre, vagy nem erősítenek meg gazdasági erőfölényes helyzetet.

  • 27)

    A Tpvt. 22. § szerinti gazdasági erőfölény komplex fogalom, megállapítása adott vállalkozás piaci helyzetének és működési feltételeinek széleskörű elemzését igényli. A gazdasági erőfölény létrejötte, illetve erősödése lehetőségének kizárása ennél lényegesen egyszerűbb feladat. Bizonyos mértékű érintett piaci részesedés alatt ugyanis - egészen speciális eseteket leszámítva - nyilvánvalóan nem kell gazdasági erőfölény kialakulásával számolni, és az érintett piaci részesedés - szemben a gazdasági erőfölény más tényezőivel - egyértelműen számszerűsíthető. Mindezek alapján az összefonódás engedélyezésének nyilvánvalóságát a Versenytanács eddigi gyakorlatában (részletesen kifejtve: Vj-38/2001., Vj-40/2001., Vj-43/2002.) az összefonódás megvalósulása esetén kialakuló piaci részesedésekhez kötve, az alábbi esetekben ítélte alkalmazhatónak a Tpvt. 63. § (3) bekezdés ac) pontját:

    • a)

      Az összefonódásnak horizontális, vertikális és portfolió hatásai sincsenek, vagyis:

      • -

        nincs olyan érintett piac, amelyen az összefonódásban résztvevő mindkét vállalkozás-csoport jelen van; és

      • -

        nincs olyan érintett piac amelyen az összefonódásban résztvevő két vállalkozás-csoport vevő-eladó kapcsolatban van (lehet) egymással; és

      • -

        az összefonódásban résztvevő két vállalkozáscsoport semmilyen formában (gyártás, forgalmazás stb.) nem érdekelt egymást kiegészítő áruk piacain.

    • a)

      Az összefonódásnak van horizontális és/vagy vertikális és/vagy portfolió hatása, de:

      • -

        nincs olyan érintett piac, amelyen a két vállalkozás-csoport együttes részesedése meghaladja a 20 százalékot;

      • -

        nincs olyan, a két vállalkozás-csoportot (mint vevőt és eladót) összekötő érintett piac, amelyen akár az eladó, akár a vevő vállalkozás-csoport egyedüli piaci részesedése meghaladja a 25 százalékot;

      • -

        nincs olyan a portfolió hatással érintett piac, amelyen valamelyik vállalkozás-csoport egyedüli piaci részesedése meghaladja a 25 százalékot.

  • 28)

    A 27) pontban részletezett feltételek az érintett árupiacok túlnyomó többségére teljesülnek. Azon két árupiacon (Magas vérnyomás elleni egyszerű gyógyszerek, Merevedés rendellenesség elleni gyógyszerek) pedig ahol, mindkét vállalkozás jelen van és együttes piaci részesedésük meghaladja a 20 százalékot, a Pharmacia-csoport csekély részesedésére tekintettel úgy ítélte meg a Versenytanács, hogy szintén teljesül a Tpvt. 63. § (3) bekezdés ac) pontja szerinti feltétel, vagyis az összefonódás nyilvánvalóan nem tagadható meg. Ennek megítélésekor a Versenytanács - a Pharmacia-csoport csekély piaci részesedése - mellett, figyelembevette azt is, hogy

    • a)

      a "Magas vérnyomás elleni egyszerű gyógyszerek" esetében további két (piaci részesedése alapján) a Pfizer-csoporthoz közel hasonló erejű versenytárs van jelen a piacon;

    • b)

      a "Merevedési rendellenesség elleni gyógyszerek" pedig csekély (5-10 százalék közötti) súlyt képviselnek a Pfizer-csoport forgalmából, és a Pharmacia-csoport készítménye a lehetséges verseny szempontjából sem tekinthető jelentősnek (részletesen lásd 21. pont)

  • 29)

    Az összefonódás engedélyezési kérelemre folyó eljárás esetén fizetendő eljárási díj mértékét a Tpvt. ugyan közvetlenül az eljárási határidővel kapcsolja össze, tartalmilag azonban az eljárási díj mértéke az engedélyezés nyilvánvalóságával áll összefüggésben. Ha ugyanis az ügylet megítélése egyszerű (a szükséges információk rendelkezésre állnak, és azok alapján nyilvánvalóan nincsenek káros versenyhatások), vagyis a döntés viszonylag rövid (45 napos) határidővel meghozható az egyben azt is jelenti, hogy az elbírálás munkaigénye olyan mértékű, amivel az alacsonyabb eljárási díj áll arányban. Ezért, ha a Versenytanács úgy ítéli meg, hogy az engedély nyilvánvalóan nem tagadható meg, akkor az eljárási díjat a Tpvt. 63. § (3) bekezdése ac) pontjához kapcsolt kettőmillió forint akkor is, ha a Versenytanács határozatát - mint a jelen esetben - 45 napon túl hozta meg.

  • 30)

    Megjegyzi a Versenytanács, hogy a 45 napos (illetve az elintézési határidőnek a Tpvt. 63. § (6) bekezdés szerinti meghosszabbítása esetén: 105 napos) határidő túllépése értelemszerűen nem jár a Tpvt. 64. § szerinti jogkövetkezménnyel, mely szerint ha az eljáró versenytanács a Tpvt. 63. § szerinti határidőben nem hoz döntést, akkor a kérelmet teljesítettnek kell tekinteni, mert:

    • -

      amíg az eljáró versenytanács nem hozza meg döntését, addig értelemszerűen a Tpvt. 63. § (3) bekezdés b) pontja szerinti általános 120 napos (hosszabbítás esetén: 180 napos) határidő érvényes,

    • -

      az engedélyező döntést követően pedig már nem bír jelentőséggel, hogy "a kérelmet teljesítettnek kell tekinteni".

VII.

Eljárási kérdések

  • 31)

    A 28) pontban foglaltakból következőleg az eljárási díj megfizetéséről rendelkezni nem kellett, mert a kérelmező a Tpvt. 62. § (1) bekezdése szerinti kettőmillió forintos eljárási díjat előzetesen lerótta.

  • 32)

    Az ügyfelek (a kérelmező Pfizer és az irányítása alá kerülő Pharmacia) egyaránt kérte a tárgyalás mellőzését, ezért a Versenytanács határozatát - a Tpvt. 74. § (1) bekezdésének alkalmazásával - tárgyaláson kívül hozta meg.

  • 33)

    Az ügyfeleket megillető jogorvoslati jog a Tpvt. 83. § (1)-(2) bekezdésén alapul.

Budapest, 2003. január 30.